Eltaszítva [Harry Styles fanfiction HU] [Befejezett]

2. évad ~ 19. fejezet

Sziasztok!
Meg is érkeztem a következő fejezettel! ☺
Az előző fejezethez 48 vote és 10 olvasói komment érkezett! ♥_♥ Nagyon köszönöm nektek! TI VAGYTOK A LEGJOBBAK!♥♥
Jó olvasást és HAGYJATOK NYOMOT MAGATOK UTÁN!
Remélem ez a rész is elnyeri tetszéseteket!

Vigyázzatok magatokra!

Puszi: VanneyG :* ♥☺

Harry házát már láttam néhány újságban, de a valóságban még gyönyörűbb. Két autóval jöttünk, de tudtuk, hogy így még nagyobb az esélye annak, hogy valamelyik imádnivaló fotós munkájának köszönhetően holnap az újságok címlapján végezzük. De bíztunk magunkban és egymásban, valamint a szerencsében.

Mindketten bejárunk egy hatalmas garázsba, ahol még másik három autó foglalja el helyét. A garázsból könnyű szerrel fel lehet jutni a házba.

Átkozom magam, amiért itt vagyok. Drew mihelyst elhagyja az a várost, sőt a kontinenst én máris az exem házában kötök ki.

Harry bevezet a nappaliba, ahol azonnal ámulatba esem. Nem csak a barna szín, különböző árnyalatinak összhangjától, hanem az álkandalló felett lévő képtől. Ugyanis az ikrek láthatók rajta.

A kép még a kórházban készült a születésük után. Tátott szájjal és könnyes szemekkel figyelem a képet és hosszú óráknak tűnő percek után Harry felé fordulok.

- Honnan szedted a képet? – kérdezem.

- Anyuék gépjéről nyúltam le – nevet fel kínosan, miközben megvakarja tarkóját.

- Hat és fél éve itt van ez a kép? – kérdezem elképedve.

- Igen – bólint, majd hozzám lép és hüvelykujjával letörli kósza könnyeim.

- A kávézóban még voltak kétségeim afelől, hogy igazat mondasz. De most – zokogok fel.

Több, mint hét évig éltem abban a tudatban, hogy nem szeret. Hogy nem kellünk neki. De neki mégis egy hatalmas kép lóg a falán a gyerekeinkről és mindvégig csak minket védett a főnökétől. Lucas McRyan elvette az apját egy kislánytól és egy kisfiútól, akik senkinek nem ártottak. Tőlem, pedig elvették azt a férfit, akit a világon mindennél jobban szerettem.

- Ne sírj, Baba – mondja lágy hangon – Gyere, ülj le – vezet az egyik kanapéhoz, amin helyet is foglalok.

- Mi az, amit még nem tudok?

Harry leül mellém és felém fordul. Mély levegőt vesz, majd belekezd:

- Ott voltam, mikor kiderült, hogy ikreket vársz – mondja ki egy szuszra – Kiderítettem, hogy ki a nőgyógyászod és felkerestem. Elmondtam neki, hogy mi a helyzet és teljes mértékben együttműködő és megértő volt. Elmondta, hogy mikor lesz a következő vizsgálat és előbb odamentem, mint te. Amögött, az ajtó mögött ültem és vártam, ami az öltöző mellett volt. Egy kis monitorral volt összekötve a kinti gép, és láttam, amit te és Dr. Culder is látott. Hallottam minden egyes szavát, és mikor azt mondta, hogy ikrek... Ki szerettem volna rohanni hozzád, a karjaimba kapni és veled lenni. De nem tehettem – sóhajt – Elmentem minden egyes vizsgálatodra, akárcsak az előbb említettre. Mikor bekerültél a kórházba Dr. Culder felhívott, hogy meg kell indítani a szülést. Kétségbe estem és azonnal mentem a kórházba. Szerencsére az orvosodba jókora emberség és együttérzés szorult... Beöltöztetett orvostanhallgatónak, hogy ne ismerj fel – mondja, mire összeráncolom a szemöldököm – Én voltam, az aki elvágta a köldökzsinórokat – felel, a fel nem tett kérdésemre.

Az állam ismét a padlót súrolja. A pillanat törtrésze alatt ismét ráébredek, hogy nem kellek tartani attól, hogy kiszáradnak a szemeim.

- Te voltál az? – kérdezem elfúló hangon.

- Igen, én – mosolyog – Annyira büszke voltam rád. Végig csináltad, pedig eltaszítottalak magamtól téged és a piciket is. Te mégis kitartottál. Minden perccel egyre jobban fáradtál, de te minden erőd összeszedve csináltad, amit kellett. Elsírtam magam, mikor hallottam felsírni a kicsiket. S mikor a karomba fogtam őket... Maga volt a megtestesült mennyország.

- Te jó Isten – kapom szám elé a kezem.

- Tudom, hogy betegnek fogod tartani, de amikor csak tudtalak követellek titeket – folytatja – Egy-egy séta, játszóház vagy játszótér alkalmával. Így volt ez öt napja is. Anyukád és Darcy után mentem a játszótérhez. Láttam, amikor leesett a mászókáról. Meg szerettem volna vigasztalni, de nem állíthattam csak úgy oda. Utánunk mentem a kórházba, és úgy gondoltam, hogy megteszem azt a lépést, amire oly' régóta vágyom; odamentem hozzád.

- Szóval... Évekig úgy voltál részese az életünknek, hogy nem voltál velünk.

- Mondhatjuk így is – bólint.

Sosem gondoltam volna, hogy ez megtörténik. A gondolat, hogy ő éli világát, segített abban, hogy boldog legyek Andrew-val és most mindennek egy varázsütésre vége.

- Harry – szipogom nevét.

Mellkasára vonja fejem és hátradől velem a kanapén. Hallom szíve dobogását, miközben hátamat simogatja, s mindeközben a falon lévő képet kémlelem. Könnyeim áradata lassan elapad.

- Te vagy a kedvenc énekesük – töröm meg a csendet.

- Kezdtem sejteni, mikor Oliver letámadott a kórházban – nevet fel, ami nekem is mosolyt csalt arcomra.

- Kiskorukban semmi más nem tudta megnyugtatni őket, csak a te hangod. Minden este a te dalaidat hallgatva aludtak el – mesélem – A kocsiban, ha nem a te hangot szólt a hangszórókból kitört a harmadik világháború – nevetek az emlékek hatására.

- Jó lett volna, ha a karomban alszanak el, miközben énekelek nekik – sóhajt – Erre Andrew volt az, aki ringatta őket, játszott velük és őt szólítják apának – hangjából tisztán hallani a szomorúságot és a letörtséget.

- Nem engedtem, hogy apának szólítsák őt – emelem rá a tekintetem – Neki mondták először, hogy apa, és ezt folytatták egy darabig. De idővel rászoktattam őket arra, hogy Andrew apunak szólítsák. Hiába gyűlöltelek, a szívem és a lelkem mélyén tudtam, hogy az apa szó csak téged illet... Mikor bekerültek az oviba furcsa volt nekik, hogy senki nem mondja az apa szó elé az apukája nevét, nekik miért kell? Számtalanszor megkérdezték és mindig elmondtam, hogy Drew nem apukájuk. Hatalmas szerencsém van velük, hiszen értelmes és okos gyerekek, nagyon fogékonyak az új dolgokra. Éppen ezért hamar megbarátkoztak ezzel a dologgal, főleg miután azt mondtuk nekik, hogy senki másnak nincs Andrew apuja, csak nekik. Ez után különlegesnek érezték magukat és örömmel hangoztatták az Andrew vagy Drew apu kifejezést.

Harry szinte issza szavaimat. Ámulattal hallgatja, amit mondok.

- Szóval az apa szerepet fent tartottad.

- Drew úgy bánik velük, mintha az apjuk lenne – felelek – Nagyon szereti őket. És az túlzás, hogy fent tartottam, mivel nem tudhattam, hogy az élet ilyen mostoha velünk.

- És most már menyasszony vagy – pillant le elkeseredve az ujjamon lévő eljegyzési gyűrűre...

☺ CSATLAKOZZ TE IS A FACEBOOK CSOPORTHOZ! ☺

FB csoport neve: "Eltaszítva (wattpad)"

☺NÉZD MEG TE IS A TÖRTÉNET ELŐZETEST! ☺

Eltaszítva Trailer: https://www.youtube.com/watch?v=vlBAtXSjWec

Eltaszítva Trailer: youtube: Eltaszítva - Wattpad

Készítette: Claudia Sinclair