Eltaszítva [Harry Styles fanfiction HU] [Befejezett]

42. fejezet

Sziasztok!
Végre megérkeztem az új fejezettel!
Az előzőrészhez 29 vote és 7 olvasói komi érkezett! Te jó ég! HIHETETLENEK VAGYTOK!♥♥♥♥ Köszönöm!♥♥♥☺♥♥♥☺♥♥♥
Nem is húzom tovább az időt! Jó olvasást és HAGYJATOK NYOMOT MAGATOK UTÁN!

Remélem ez a rész is elnyeri tetszéseteket!

Vigyázzatok magatokra!
Puszi: VanneyG :* ♥☺

- Romina?

Az ijesztően ismerős hang irányába kapom fejem. Az ajtóban nem áll más, mint Julia Fernández, azaz az anyám.

Harry a szüleivel együtt egyszer rám, egyszer pedig az ajtóban álló anyámra kapja tekintetét. De én képtelen vagyok másfele nézni. Csak azt a nőt tudom figyelni, akinek nem kellettem. Aki inkább egy pasit választott a lánya helyett.

Egy egyszerű farmernadrágot visel, bordó garbót és jobb kezén ott terül el a téli kabátja.

- Romina, kislányom – tesz pár lépést a szobában – Hogy kerültél ide? – kapja szája elé a kezét.

- Mi magatokra hagyunk benneteket – mondja Tina és Adriannal karöltve feláll a kanapéról - Gyere fiam!

- Maradjatok – szólalok meg a sokk után – Itt nem ti vagytok azok, akiknek el kell menni.

Anya arcán fájdalom suhan át, és könnyek gyűlnek szemeibe.

- De igen, kislányom. Szólj, ha szükséged van valamire – mondják, majd elhagyják a szobát, és az ajtót is becsukják maguk után.

Anya közém pedig kínos csend telepedik. Egyszerűen nem tudok megszólalni. Úgy érzem nincs mit mondanom az ágyam előtt álló nőnek.

- Hogy kerültél ide Romina? – simogatja meg lábam, de elhúzom a keze alól.

- Ne érdekeljen – mondom közönyösen – Eddig sem érdekelt mi van velem... Ne most kezd el játszani az anya szerepet.

- Kicsim, annyi mindent meg kell beszélünk – sóhajt egy hatalmasat és könnyei végigfolynak arcán.

- Nem – rázom meg a fejem – Nekünk már rég nincs mit megbeszélnünk. Az a vonat elment.

- Legalább mond meg, hogy mi történt veled – kérlel keservesen.

- Autóbalesetem volt – mondom monoton hangon.

- Uramisten – kapaszkodik meg az ágy végébe – De jól vagy, Kicsim?

- Igen – felelem.

Annyi érzés játszódik le bennem. Az egyik szemem sír, a másik nevet. Az egyik felem legszívesebben a nyakába ugrana, a másik azonban hevesen tiltakozik ez ellen és elküldené őt. Annak ellenére, amit tett fáj őt így látnom. Az arca sápadt, megtört és beesett. Sokat fogyott, pedig eddig sem volt kövér. Mint ez alatt a pár hónap alatt éveket öregedett volna. Mardossa szívem a bűntudat, hogy így beszélek vele és, hogy a szívem mélyén azt kívánom, tűnjön el a szobámból.

- Menj el – kérleltem suttogva.

- Nem – rázza meg a fejét – El szeretném neked mondani, hogy mi történt.

- Nem vagyok rá kíváncsi.

- Csak adj nekem pár percet – könyörög – Ha után is úgy gondolod, hogy menjek el... megteszem.

- Rendben.

Félek. Félek attól, hogy mit fog mondani. Félek attól, hogy minden megváltozik az elkövetkezendő pár percben.

- Leülhetek? – mutat az ágy szélére, mire én csak bólintok – Nos, hol is kezdjem?

- Mondjuk az elején.

- Persze, igazad van – nevet fel kínosan – Szóval, mikor megismertem Michaelt, úgy éreztem végre én is boldog lehetek. Édesapád halála után, akkor éreztem magam először igazán teljesnek és nőnek. És azt szerettem volna, ha neked is lenne egy apaképed. De a dolgok nem úgy jöttek össze, ahogy szerettem volna. Michael egyre többet volt nálunk, amit te is észrevettél. Boldog voltam. Annyira lefoglalt, hogy észre sem vettem, hogy teljesen elvesz tőled. Elvette az eszemet és a szemeim előtt leereszkedett az a bizonyos rózsaszín köd. Elhitette velem, hogy elvagy nélkülem is és nincs szükséged rám... És elkövettem a legnagyobb hibát... hittem neki. Mikor választás elé állítottál, úgy voltam vele, hogy megérdemlem a boldogságot, te pedig egyáltalán nem bánod. De nem gondoltam volna, hogy elmész otthonról. A szívem szakadt meg és napokat sírtam át, de Michael ismét befolyásolt. Azt mondta, ha el tudtál menni, akkor nem is szerettél igazán. És ismét hittem neki. Idővel pedig rá kellettem ébredni, hogy ő volt az, aki sosem szeretett igazán. Pénzt kért kölcsön tőlem, én pedig adtam is neki, de azt az összeget sosem láttam viszont. Azt akarta, hogy ráírassam az autót, de szerencsére ezt nem tettem meg... Rá kellett jönnöm, hogy csak a pénz miatt volt velem – zokog – A szívem és a lelkem majd megszakadt, mikor rájöttem boldog akartam lenni és elvesztettem a számomra legfontosabb személyt... Az pedig te voltál Kincsem – szemeimből kibuggyannak az első könnyek – Meg akartalak keresni, de nem tudtam elképzelni, hogy mit is mondjak. Utáltam és utálom magam amiatt, amiért eltaszítottalak magamtól. Szörnyű anya vagyok, tudom. De szeretném jóvá tenni.

Ledöbbenve hallgatom végig anya mondandóját. Gyűlölöm Michaelt, amiért tönkretette a kapcsolatunkat. Gyűlölöm amiért, csak a pénzre hajtott. És gyűlölöm amiért, átverte anyut és ellenem fordította.

- Mit gondolsz Kincsem... van még esélyem rendbe hozni? – sír keservesen.

- Nem tudom elmondani, hogy mennyire hiányoztál anya. Sejtésem nem volt, hogy mit tettem, amiért ellöktél magadtól és egy férfit választottál a lányod helyett. De az édesanyám vagy és szeretlek. Nem akarom, hogy az az anya-lánya kapcsolat, ami közöttünk volt, egy ilyen barom miatt végleg tönkre menjen. Idő fog kelleni ahhoz, hogy megemésszem a dolgokat, de hozzuk helyre.

- Annyira szeretlek, Kincsem – borul a nyakamba, továbbra is zokogva.

- Én is szeretlek, anya – ölelem magamhoz szorosan.

Úgy érzem, most minden rendbe jöhet...

☺ CSATLAKOZZ TE IS A FACEBOOK CSOPORTHOZ! ☺

FB csoport link: https://www.facebook.com/groups/1490913031234466/?fref=ts

FB csoport neve: "Eltaszítva (wattpad)"

☺NÉZD MEG TE IS A TÖRTÉNET ELŐZETEST! ☺

Eltaszítva Trailer: https://www.youtube.com/watch?v=vlBAtXSjWec

Eltaszítva Trailer: youtube: Eltaszítva - Wattpad

Készítette: Claudia Sinclair