~Szerelem a háború közepén~

3. rész

Miután Alexander kiselõadást tartott az alkohol csodáiról és veszélyeirõl mindkettõnket elnyomott az álom. Hosszú órákon át aludhattunk, sõt egy egész napot végig aludhattunk, mert mire felébredtem ismét vakítóan sütött be a pajta picinyke ablakán a nap.

Beletelt kis idõbe mire az álmosságot kidörzsöltem szemeimbõl és csak akkor vettem észre, hogy Alex sehol sincs körülöttem. Kezdtem kétségbe esni, mi van ha itt hagyott magamra és úgy döntött tovább indul? Miért hozott el idáig, ha utána amúgyis itt hagyott volna?

Ezekkel a gondolatokkal szaladtam ki dühösen és csalódottan az istállóból.

-Alexander!!! – kiabáltam telitorokból, ahogy kiléptem az istálló ajtaján. – Alex!! Hahóóóó!!! – egyre jobban kétségbe estem, hogy a gyanúm esetleg beigazolódik és tényleg itt hagyott.

Néhány perccel késõbb szomorúan csúsztattam le a hátam a pajta falánál és a földre rogytam. Keserves sírásban törtem ki, hogy megint egyedül maradtam.

Már taknyom, nyálam egybefolyt a zokogástól, mikor mozgolódást hallottam a bozótos felõl. Ijedtemben felkaptam a fejem és még mindig könnyezve, kitágult pupillákkal figyeltem a zajongást.

-Hát veled meg mi történt? – lépett ki a nagy bokor mögül Alex. – A nyavalygásodat több méterre is hallani lehet. Mégis miért voltál ennyire kéts.. – de nem hagytam, hogy befejezze. Felpattantam és odarohantam hozzá a lehetõ leggyorsabban, majd óvó karjai közé vetettem magam, amitõl biztosan elakadt a szava, mert nem fejezte be a mondatot.

- Naa.. Mégis mi történt? Miért vagy ennyire kétségbeesve? – kérdezte olyan lágy hangon, ahogy még sohasem hallottam beszélni, de nem csak õt, még egy férfit sem hallottam így beszélni. A hasamban valami különös érzés is előjött, mintha pillangók repkednének benne és bizsergetnék a pocakom. Nagyon tetszett ez az érzés, úgyhogy csak szorosan öleltem magamhoz az elõttem álló férfit.

- Am.. szólalj már meg. Mi a gond? – kérdezte a hátamat simogatva és szinte elolvadtam karjaiban.

- Azt hittem itt hagytál... - motyogtam pólójába és mélyen a mellkasába fúrtam arcomat.

- De buta vagy! – nevetett fel öblösen, mire én csak fújtattam egyet kifejezve nem tetszésemet, hogy kinevet. – Mégis miért hagynálak itt, azok után, hogy a félvilágon végig cipeltem a feneked? – nevetett tovább és csak pár pillanat múlva vettem észre, hogy megmosolyogtat a tudat, ha nevetni hallom, vagy látom õt.

Nem tudom mennyi ideig ölelkezhettünk így a pajta elõtt állva, de az ábrándozgatásomból egyszer csak a hasam hangos korgása ébresztett fel és csak akkor vettem észre, hogy én mégis mennyire éhes vagyok!

-Na menjünk be, találtam gyümölcsöket és egy kis tavat is az erdõben, ahol meg tudsz mosakodni, ugyanis rád férne. – azzal betessékelt az istállóba és elfogyasztottuk a reggelinket.

                                ***

-Na! Szóval ez az a tó, amirõl meséltem neked! – vigyorgott rám elégedetten Alexander. – De egyedül nem jöhetsz az erdõbe, világos? – nézett rám szigorúan. – Nagyon veszélyes lehet, mert nem ismerjük a környéket, úgyhogy csak velem mászkálhatsz, értve vagyok? – nézett rám kék szemeivel.

- Értettem! – mosolyogtam rá, majd egyik lábujjamat a víztükörhöz érintettem, mire kisebb borzongás járt végig, mert jéghideg volt a tó vize, nem viccelek majdnem jégkockára fagytam.

- Ne legyél ennyire finnyás, én is simán kibírtam kisasszonykám. – röhögött az egyik fának támaszkodva, mire én csak egy szúrós pillantást vetettem rá, aminek az lett az eredménye, hogy még hangosabb hahotázásban tört ki.

- Elfordulnál kérlek? – fordultam vissza a vízhez, õt figyelmen kívül hagyva. Csak a talpa alatt az ágak recsegését hallottam, jelezve, hogy megfordult. Több se kellett nekem leráncigáltam magamról a piszkos gönceimet és a vízbe vetettem magam.

Nagyon sok ideje nem fürödtem és látható is volt rajtam, mivel a sártól és szutyoktól az arcom felimerhetetlenné vált, a hajamról nem is beszélve. Sok-sok ideig úszkáltam és buktam le a víz alá, hogy megszabaduljak minden kosztól.

Mielõtt elindultunk még Alex-el a tóhoz, kijelentette, hogy az õ pólóját fogom felvenni, amíg valahogy kifertõtleníti a ruhámat, mert szerinte olyan szörnyû állapotban van öltözékem, hogy ennek nem elég egy szimpla mosás.

Mikor végeztem a pancsolással és felvettem pólóját, megkocogtattam a vállát jelezve, hogy elkészültem. Unottan megfordult, majd láthatóan elkerekedett a szeme és végig pásztázta testemet.

-Öhm... - húzogattam a pólóját lentebb, mert elég rövidnek éreztem hirtelen a kis ruhadarabot, mikor tekintete a pólója aljához ért, pedig a felsõ legalább a térdemig ért.

- Menyire más vagy! – nézett vissza szemembe és láttam, hogy nyelt egyet, mire pír szökött arcomra. – Na kislány! Látod, hogy jobb tisztának lenni! – karolta át vállamat, majd elindultunk vissza az újdonsült lakhelyünkre.