~Szerelem a háború közepén~

10. rész

Reggel Alexander ágyában ébredtem. Úgy éreztem a boldogságtól egyenesen dalra fakadnék, egy pillanatra viszont megrökönyödtem, mikor az oldalamra fordulva csak Alex hûlt helyét találtam. Most viszont még túlságosan az elõzõ este hatása miatt, csak mosolyogva elfeküdtem keresztbe és mosolyogva néztem a plafont.

- Fel is ébredtél? – hallottam meg hirtelen a számomra legkedvesebb hangot a világon. Felé fordultam, majd rávillantottam õszinte, fülig érõ mosolyomat, és bólintottam. – Mi ez a nagy boldogság? – mosolyodott el Alexander is, majd ismét arrébb taszítva engem befeküdt mellém az ágyba.

- Hogy aludtál? – kérdeztem kedvesen, és a karjaiba vetettem magam, és úgy néztem fel gyönyörû kék szemeibe, ami most boldogságtól csillogtak.

- Remekül, ha nem vesszük figyelembe, hogy egész éjszaka a bordáim rugdostad. – sóhajtott, és visszagondolva az éjszakára, megdörgölte oldalát.

- Hupsz... - haraptam be alsó ajkam zavaromban.

Alexander finoman ajkaimhoz nyúlt, amitõl akaratlanul is elengedtem fogaimmal az alsó ajkam szorításán, és mélyen egymás szemébe néztünk. Egyikünk sem szakította meg a szemkontaktust, és ekkor éreztem.

Van a férfiaknál az a nézés, mikor néztek egymás szemébe, majd a férfi szeme titokzatosan elsötétül. Ekkor elkap egy érzés, ami azt súgja, hogy most meg fog csókolni, egyszerûen érzed abból, ahogy rád néz. Úgy néz rád ilyenkor, mintha te lennél az egyetlen nõ a világon. Ekkor elmondhatatlanul különlegesnek érzed magad, és csak a szíved dobbanását hallod, ahogy egyre csak gyorsul és gyorsul.

Lassan becsuktam barna szemeim és csak vártam, hogy ajkaink összeérjenek. Kis idõ múlva ehelyett, csak Alex halk sóhaját hallottam, majd azt hogy finoman homlokát az enyémnek dönti. Csalódottan nyitottam ki szemeim, és Alexander csukott szemeivel találtam szemben magam.

-Megõrjítesz... - hallottam Alex halk, rekedtes hangját, és borzongás futott végig bõrömön. Próbáltam megtalálni hangomat, és mondani akartam, hogy õ is megõrjít engem, de egy hang se jött ki a torkomon, úgy éreztem ennyire még sose száradt ki a szám.

- Annyira kicsi vagy! – sóhajtotta, és kicsit hitetlenkedõ tûnt a hangja. A következõ pillanatban meg csak elterült, és úgy nézett rám jégkék szemeivel. Én meg csak összehúztam szemöldököm kifejezve nem tetszésemet, hogy igenis nagy vagyok! Mire meghallottam Alexander öblös nevetését, majd közel húzott magához, és egy csókot nyomott homlokomra.

- A kor nem minden. – mondtam halkabban, és belenéztem kékes szemeibe.

- Lehet igazad van. – mosolyodott el, és óvatosan ölelésébe vont, majd finoman cirógatta hajamat. – Nem mondtam, de nagyon tetszik így röviden a hajad, igazán gyönyörû vagy.

Tessék? Jól hallottam? Most nekem bókolt! NEKEM! Nem Sophie-nak! Na bumm! Ezt neked Ms Tökéletes Mosolyú Sophie! Nekem bókolt, csak nekem!

Egy gyõzedelmes mosoly kúszott ajkaimra, és ha eddig azt hittem a fellegekben járok, hát most akkor azt, hogy az ûrben járok, annyira boldog voltam!

***

Miután Alexander bókolt nekem – igen nekem!!! – nem sokáig fetrengtünk az ágyban, mivel Gemma kopogott be, hogy fel kéne öltöznöm, mert így is már tizenegyet ütött az óra.

- Kisasszony, kisasszony! – hallottam meg Gemma-t a hátam mögül, miközben én már hát igen, egy ideje már fésültem a hajam. – Minden rendben? Történt valami, amirõl szeretne beszélni?

- Minden a legnagyobb rendben van! – mosolyogtam rá a tükörbõl, majd felé fordultam. – Igaza volt, feleslegesen voltam féltékeny Sophie-ra. Képzelje, Alex azt mondta, gyönyörû vagyok. – áradoztam. – És az a fura, hogy régebben a szüleim is mondták ezt nekem, de most tényleg gyönyörûnek érzem magam, ha a tükörbe nézek.