~Szerelem a háború közepén~

7. rész

Amy szemszöge...

Reggel arra ébredtem, hogy valaki nyalogatja az arcomat. Azonnal ki is pattantak a szemeim, ugyanis nem gondoltam volna, hogy Alex a pofim nyaldosná, hacsak nem varázsolta el õt egy tündér az éjszaka folyamán.

Mikor kinyitottam szemeim egy blöki tekintetével találkozott a pillantásom. Olyan volt, mint egy kis gombolyag, nagyon édes volt. Ezért is vakargattam a füle tövét és a hasát is. Majd hosszas vakarászós percekkel késõbb realizáltam csak, hogy Alexander bizony nincs a közelemben. Szóval hónom alá fogva a kutyust elindultam vele Alex felkeresésére.

Nem is kellett sokat keresnem, mert biztos voltam abban, hogy megint a dombtetõn lesz és a tájat fogja kémlelni. Most is így lett, majd mikor meglátott kíváncsian figyelte a kis apróságot.

Már visszatértünk a virágosdombról és éppen gyümölcssalátát készítünk, ami most abból áll, hogy Alex morog az orra alatt, hogy nem segítek semmit, mert el vagyok foglalva az ebbel.

- Szerinted mi legyen a neve? – néztem mosolyogva Alex-re, aki éppen befejezte az alma feldarabolását.

- Szerintem nem kellene hozzá ennyire kötõdnöd. – nézett rám, majd felém nyújtotta a reggelim, amit illedelmesen megköszöntem.

- De... nincs senkije, egyedül volt és aranyosan nyalogatta az arcomat. Én mondom, ez egy szoros barátság kezdete! – mondtam drámaian és az ég felé emeltem jobb kezemet. Mire Alex öblösen felnevetett.

- Ha te mondod... de aztán ne sírj nekem, ha valami balul sül el! – nézett rám elkomolyodva, mire csak bólintottam.

                             ***

- Elmegyünk a tóhoz, nem maradunk sokáig! – nyitottam ki a pajta ajtaját, majd indultam is a tavacskához, hûséges kutyusom meg szófogadóan követett, akinek pár perce találtam ki a legmegfelelõbb nevet a Blitz-t.

Imádok a tóhoz menni, mert igaz csak egy hétig kellett nélkülöznöm a fürdést, de akkor szinte felismerhetetlenül koszos voltam. Ezért is szeretném minél jobban kihasználni az alkalmakat és fürödni, próbálom bepótolni az elmaradott mosakodásokat.

-Na látod cukikám? Itt fogunk pancsizni! – mosolyogtam a blökire, aki viszonzásképp ugatott egyet.

Levettem ruháimat, majd bevetettem magam a kellemesen hideg vízbe, majd hátra fordultam és nevetve figyeltem, ahogy Blitz finnyásan érintgeti mancsával a víz tükrét. Jajj de finnyás kutya létére!

- Blitz, csak az elsõ pillanatban hideg! Gyere kutyuskám! – nyújtottam felé karjaim hátha idejön, de ehelyett csak hátat fordított, majd elment pár méterre a víztõl és ott leült.

- Hát, ha nem, hát nem! – vontam vállat. Majd fejem hátra döntöttem, hogy vöröses hullámos hajamat is érje a víz, amit lassan le kellene vágnom, mert már eléggé megnõtt, már a mellkasomig ér.

Mikor láttam, hogy a nap már lemenõben van, gyorsan kiszaladtam a vízbõl és visszavettem ruháimat. Kiskutyám az ölembe vettem és egészen hazáig cipeltem, majd benyitottam a pajtaajtón.

- Megjöttem! – kiáltottam, majd láttam, hogy Alex hirtelen magára kapja a takarót. Hát ennek meg mi baja?

- Nem tudsz kopogni? – sziszegte, én meg csak álltam az ajtóban értetlenül, hogy mire ez a nagy mérgelõdés.

- Bocsi? – néztem rá kérdõn, mert nem értettem ezt a hirtelen jött haragot.

- Ne bocsizz itt nekem! Máskor kopogj, most meg húzás kifelé és vidd a kutyád is! – nézett rám szigorúan.