|What if..|

175 14 0
                                    

Miután vége lett, nagy nehezen a megbeszélésnek jött Michelle és megállított minket néhány percre beszélni

- Sziasztok, én vagyok ugye a szervezője a Tokiói Dalhét-nek. Nem csoda, hogy titeket hívtalak meg, mert ti mindig toplistán vagytok, és rengeteg rajongótok van. Todoroki, hogy nem jött el?- kérdezte és felém nézett, egyértelmű hiszen én vagyok a barátnője

- Nem tudta, hogy ő is megvan hívva, meg az elkövetkező időkben nem is tud nagyon fellépni mert elfoglalt. Szóval nem tudom ha itt tud lenni- mondtam mire bólintott egyet és folytatta

- Sajnálattal hallom, de ti ezen a héten, vagyis a következő héttől itt fogtok lakni a hotelben, mert vannak akik messzebb laknak és, hogy azoknak is könnyebb legyen. Meg tavaly amúgyis nagy dilemma volt, hogy Shoto otthon hagyott valamit és 1 órát kellett utazzon egyik emberre majd vissza és addig nem lépet fel. Szóval káosz volt- mesélte és hát persze, hogy Bakugou-éknak már volt hozzá fűzni valója

- Biztos otthon hagyta a speciális tamponját - mondta Kirishima mire a többiek nevettek én meg csak megforgattam a szemeimet

- Ha akarod tudni a talizmánját hagyta ott ami szerencsét hoz neki - mondtam mire felém néztek

- Szerencsét?- nézett rám kérdően Kirishima- miben?

- Az éneklésben, meg, hogy jól sikerüljön a koncert- mondta mire megint nevettek, mint valami kisgyerekek

- Ne szopas, akkor eddig úgy néz ki nem volt nála, mert általában bevérzik a fülem mikor élőben énekel, meg videókban autotune-t használ szóval mindegy neki ha nála van vagy nem - mondta nevetve Bakugou és Kirishima-val nevettek ezen a hatalmas poénon

- Mindegy mindegy, a lényeg, hogy ellesztek szállásolva ott bármit lehet kérni, de ha lehet ne legyen az, hogy állandóan hívjatok a személyzetett oké?- mondta mire mindenki bólintott- remek, akkor vasárnap esete várok mindenkit. Sziasztok- mondta nagyrészűnk elindult- na várjatok egy kicsit - mondta Michelle mire megálltak és felé néztek- ugye tudjátok, hogy minden este minimum 1 új dalt kell felmutatni, mert erről szól a dalhét - mondta mire a fél társaságnak lekonyult a mosoly az arcáról

- Na már! Én azt hittem csak egy vicc- megyek dalt írni cső!- mondta Denki és már futott is ki az ajtón mire elmosolyodtam

- Hát jó, szép hétvégét- mondta majd integetett és elment, majd én is elhagytam a helyet. A menedzserem már várt, nem azért mert annyira hiányztam volna neki hanem azért, mert kellett menni biza tovább. Hurrá.

★★★

Oké hát kaja szünet után sikerült vége a stúdióhoz jutni ahol kicsit próbálnom kéne, de inkább mennénk haza és pihennék. Na mindegy, oda értünk kiszáltunk a kocsiból majd bementem oda és már intgetettek oda az ott dolgozó emberek. Nagyon kis aranyosak, mindig remekül lehet velük dolgozni

Saraah azonnal már jött is egy öleléssel köszöntött, amit én természetesen viszonoztam. Saraah itt a mini főnök, de meddig nincs itt az anyja ő irányít mindent és ezt nagyon élvezi. Mindig gondoskodik arról, hogy jó kedvem legyen meg, hogy hangulatosabb legyen itt minden

- Szia [Név], láttam az élő adást. VIP fellépő? Nem semmi, hogy állsz a dalokkal?- kérdezte, miért érdekel ez annyira mindenkit?

- Persze, remekül - mondtam vidáman, mert hát 1 ének több mint a semmi

- Csak 1 ének van kész - mondta a menedzserem, az ő szájából nem tudom miért de rossznak hangzik, hogy csak 1 dal van kész

- Hű.. hát semmi baj. [Név] ha gondolod elénekelhetnéd, hogy tudjuk milyen kábé- mondta és rám nézett

- Szívesen elénekelném de nincs meg még a dallam- mosolyogtam kissé kínosan. Ha a menedzserem feje tudna úgy rajzfilm szerűen az idegtől füsttőlni az ővé már felrobbant volna

★★★

Este valahogy haza estem de kurva hosszú nap volt ez, és holnap este már ott leszünk a helyszínen. Alig várom
Biztos szép hely meg minden de nem akarok egy légtérben lenni vele, idegesítő

Főleg, hogy ott van Bakugou, egész napos programnak már ott is van "oltani Todoroki-t minden percben" és szegény nem tud ott lenni, hogy megvédje magát. Engem meg számba sem vesznek. Sokkal jobb ember voltál ezelőtt Kirishima Eijirou, hova tűnt az az éned? Vagy mister rocksztár ha jobban tetszik. Már ki van a faszom vele pedig alig 1 órát töltöttünk együtt

Mindegy, unatkoztam szóval gondoltam hívom Shoto-t meg bepakolok. Ezért vettem egy nagyobb bőröndöt és elkezdtem bele pakolni, közben felhívtam Shoto-t is, aki valahogy a 3. csengésre felvette

- Szia Sho, mi van veled?- kérdeztem és csak pakolásztam tovább

- Mindjárt megyek aludni, holnap hosszú nap - mondta és hallatszott a hangján az álmosság, biztos kemény napja lehetett

- Az jó, akkor tuti nem jössz a dalhétre?- kérdeztem és reménykedtem egy igenben de csalódnom kellett

- A jövő hét az hát... Pffh, káosz azt sem tudom már most hol a fejem,plusz az egész hónap be van táblázva, de tuti megyek megnézni minden fellépesed- mondta mire elmosolyodtam és pakoltam, vagyis inkább dobáltam tovább be a bőröndbe a ruhákat

- Komolyan? Azt szuper lenne! De ha fáradt vagyok akkor nem muszáj. Úgyis megy élőben meg vissza tudod nézni, nem akarom, hogy emiatt fáradt legyél és ne tudj kellő képen fizikailag ott lenni- mondtam és lefeküdtem az ágyra és csak néztem a plafont.

- Nem, ha már nem tudok ott lenni veled ez a minimum, hogy elmegyek akkor fél órára- mondta,ez tényleg nagyon kedves tőle

- Mhm asszem én most megyek, hogy tudj pihenni és én is még bekell pakolnom meg minden - mondtam mire csak annyit hallottam hogy a vonal másik feléről csak halk szuszogás hallatszott, biztos elaludt.
De jó, letettem ledobtam a telefont az ágyra és csak akkor vettem észre, hogy a nagy rend helyett amit elképzeltem, ahelyett rengeteg ruha össze-vissza bedobalva volt, Mária fasza

Na mindegy, hát kikellett dobjak mindent és újra pakolni, nem volt könnyű de miután végeztem elmentem kajálni majd lefeküdtem az ágyra fogtam a fülesem behelyeztem a fülembe, kerestem valami jó zenét a playlist-emről majd becsuktam a szemeimet és gondolkodtam.

Ilyenkor kicsit egyedül érzem magam, plusz, hogy itt van Kirishima is...
Felgyűlt minden emlék, csak azt akarom hogy vége legyen a dalhétnek és többet ne lássam őt..

Fogtam egy párnát átöleltem majd kisidő múlva elaludtam

♪¸¸.•*¨*•.♫¸¸.•*¨*•.♪.•*¨*•.¸¸♫.•*¨*•.¸¸♪

|𝗦𝗶𝗻𝗴 𝗽𝗲𝗯𝗯𝗹𝗲, 𝘀𝗶𝗻𝗴| -𝗞𝗶𝗿𝗶𝘀𝗵𝗶𝗺𝗮 𝘅 𝗥𝗲𝗮𝗱𝗲𝗿-Where stories live. Discover now