|Soberly|

131 9 3
                                    

Reggel, vagyis gondolom, hogy az volt mikor kinyitottam a szemeimet egyből vissza is csuktam olyan erősek voltak a  napnak a sugarai, hogyha tovább néztem volna még egy másodpercig 100%, hogy megvakultam volna. De nem is tudtam, hogy ilyen kicsi ablak van a szobámban, áh baszki szét robban a fejem!

Azt tudom, hogy ittunk meg minden, de, hogy ennyire? Abszolút semmire sem emlékszem, ugye ott voltunk meg mindenféle pia aztán Kirishima adott valami italt amit valamelyik fiú küldött.
De ízetlen volt, csak utólag olyan furcsa volt..

Aztán a többi mind homály, ha a fejem nem fájna ennyire jó is lenne. De most péntek van, lehet pihenni csak elkéne húzni a sötétítő függönyöket. Felültem hirtelen lendületből, mert úgy biztos nem alszok vissza és éreztem, hogy valami szőrös dolognak csapódott a kezem, biztos csak drunyi az egyik plüssöm

- Mi a fasz, nagyi ne üss, fent vagyok- mondta valaki rekedtes hangon majd ránéztem ő meg rám találkozott a tekintetünk, majd hamar vége lett a szemkontaktusnak lenébb nézett, néhány másodperc és a szeme elé kapta a kezét.
Ekkor ütőt belém a felismerés, hogy 1 ez Kirishima 2 az ágyamban van, ami kezdek megkérdőjelezni, hogy tuti az enyém 3. Hogy rajtam nincs ruha, ergo meztelen vagyok

Gyorsan magam köré csavartam a takarót és a fejem lángban volt ezért inkább tenyeremre hajtottam a fejem és reménykedtem abban, hogy ez csak egy álom, de sajnos nem volt az

- Mit keresel a szobámba meztelenül? Én nem vagyok az a félarcu - mondta majd a hasára feküdt és a karjait az arca alá tette
Még ekkor is Todoroki-t szidja mikor a szobámban fogalmam sincs mit csinál, ez eszméletlen. Ha nem lennék meztelen kidobnám

- Ezt én is kérdezhetném ezt tőled, te szemét perverz! Bejössz ide, levetkőztetsz majd egy idegen helyre hozol miközben neked van barátnőd, nekem meg van barátom, hülye gyerek - mondtam de ő csak tágas pupillákkal nézett, szimpla igazság

- Mit, hogy én vagyok a perverz állat? Azt sem tudom hol vagyok, pláne, hogy te mit keresel itt - mondta majd felkönyökölt és rám nézett. A hátáról kicsit lennébb csúszott a takaró és a sok karmolás a hátán. Baszki jól megdöngethette a barátnőjét, hogy azt csinálta vele. De várj.. néhány karcolás még kicsit véres volt, szóval mostani kellett, hogy legyen dehát napok óta ki nem mozdult csak velünk

Ekkor, mintha csak az életem filmjét vetítették volna le, flashback-ként bejött minden, ami tegnap este történt. Az arcom rosszabb volt mint egy fagyos nap az Északi sarkon, elsápadtam és bele remegtem az egészbe. De Kirishima arca is hasonló volt, nem tudtunk beszélni csak remegő ujjal egymásra mutattunk majd már tényleg nem tudtam mit csináljak szegényemben, tartottam magamon a takarót és befutottam a fürdőbe, bezártam az ajtót és lerogytam az ajtó mellé

Ezt nem hiszem el, lefeküdtem az exemmel, aki a legjobb barátom volt, és még a barátomat is megcsaltam vele, szörnyű ember vagyok! Öljetek meg most!

•Kirishima szemszöge•♪

Ezt nem hiszem el, felületen és nem volt rajtam semmi, így komplett meztelen voltam, ez még kicsit sok. Felkeltem, felvettem magamra a ruháimat, beszívtam a levegőt majd kifújtam. Hát ez szart sem ért, de az orvos  szerint bekéne váljon, hogy lenyugodjak. Nem is tudom mit érzek, na várj..

Szexeltem [Név]-vel, ez wow, vagyis nem igazán tudom most mi van. Oké levegő, 1 2 3 nem lesz semmi baj, 5 6 7 minden oké 8 9 10 minden rendben lesz. Hát ez a lélegzési gyakorlat nem müködik, most mit csináljak?
No panic, tegnap nem vettem be a gyógyszereimet, mert jöttünk inni most meg fogalmam sincs mi legyen.  Leültem az ágyra hátra döltem becsuktam a szemeimet majd elszámoltam 20-ig felültem, mellkasomra tettem a kezem  és próbáltam lenyugodni, kicsit sikerült szóval oda mentem az ajtóhoz és bekopogtattam

- Öhm, én most megyek, szia -mondtam felvettem egy napszemüveget és egy maszkot majd kimentem a hotelből és hívtam a menedzserem

- Hol vagy?!- kérdezte ordítva, áu, ez fájt a dobhártyámnak. Nincs is szebb ébresztés reggel 9-kor, hú baszki már 9 óra van

- Oké, küldenéd a kocsim? Köszi - mondtam és letettem, nem volt kedvem, kurvára nem. Elküldtem a tartózkodási helyem és vártam olyan 2-3 percet és jött is a kocsi majd beültem felhúztam az anyós és a volán mögötti ablakot, mert nem akartam látni senkit, majd elindultunk.

Még mindig ez a hűha, érzett, ez olyan leírhatatlan. Azt sem tudom mit érzek.
Na de várj, mindent sorjában..
Részegen, részegen lefeküdtem [Név]-el aki utál és ki nem állhat és akinek van az a Szopó-roki-ja, akaratom ellenére is elmosolyodtam. Bele túrtam a hajamba és megtámasztottam a fejem ez nem semmi Kirishima, bár nem tudom [Név] mit érez efelől. Ő biztos mérges rám, de valahogy most ez nem tud érdekelni hisz megfektettem [Teljes név]-et aki minden percét élvezte, ez azért durva

Ahányszor lecsukom a szemem, beugrik egy kisebb jelenet a tegnap estéből. Úr isten, ez már módfelett hihetetlen.
Na várj, fogtam a telefonom csináltam egy szelfit Snapchat-en és a kép alá írtam, hogy "Hűtlenségem kezdete", ezt nem küldtem el senkinek de szeretem gyűjteni az emlékeket. Felhívtam Katsuki-t, mert ő az egyetlen ember akitől a következő dologról szeretnék beszélni, mert a többiek nem vennének komolyan

- Mond?- kérdezte egyszerűen és lényegre törően, imádom. Ezért ő a legjobb barátom

- Komolyan lefeküdtem [Név]-el?- kérdeztem és csak valami csalódást hallottam

- Bazdmeg, néz egy kicsit tükörbe- mondta és bekapcsoltuk a kamerát majd letettem a telefonom  a kis tartójára és hátra döltem- Harapás, szívás, karmolás nyom van rajtad, uh baszki ti tényleg ledeküdtetek. Ez, sokkoló egy picit. Jó oké, hallottam a hangokat de azt hittem vicceltek- mondta és meglepetebb volt mint én, na szép akkor Sero-ékat megsem merem kérdezni

- Jó azokat én is látom, de pont [Név]-el? Vagyis hát, hogyan? Értem, hogy részeg volt meg minden de azért 6 éve úgy a fejemhez vágta, hogy soha többé nem akar látni, hogy még mindig fáj. Lehet azért is mert a fejemhez vágta a vázat, áu- mondtam és megsimogattam á fejem, valahányszor erre gondolok, hogy mi volt amikor kipróbáltam békülni vele megfájdul a fejem

- A két majom azt mondta,hogy valami drogot raktak [Név] italába de ez kétpecsétes titok, mert nem akarnak meghalni de engem nem érdekel. Megérdemelnek amit kapnak- mondta és most nemár hogy mint két állat bedrogozzák szegény lányt

- Fasza, és nekem is kellett innom belőle. Baszki... [Név] megcsalta Szopó-roki-t ez beszarás- mondtam röhögve, kárörvendő vagyok tudom, de ez kurva nagy

- Ne röhögj mert te is a kurvád- mondta és bármennyire próbál megsérteni most nem megy, túl boldog vagyok

- Na na na, 1 ő nem volt kurva  plusz már nem vagyunk együtt, szóval csitu van- mondtam és kinéztem az ablakon majd vissza Bakugou-ra - a többiek megérkeztek?

- Ja, vagyis Axl-t láttam, és akkor gondolom itt van Denki bandája- mondta én meg elhúztam a szám

- Axl.. mmm, így egy kicsit na - mondtam és ő csak felvonta egyik  szemöldökét

- Hát figyelj, ő sokkal jobb mint akár Todoroki, vagy te. Mért félsz, hogyha [Név] találkozik vele egyből bele szeret és elszökik vele?- mondta nevetve én meg megforgattam a szemeimet

- Úgysem lesz ilyen,  mindegy, kicsit hát most szeretnék egyedül lenni ezért kikapcsolok  mindent ha bármi van a másik számomon írok vagy írhatsz te is- mondtam ő meg csak bólintott

- Hat jó, holnap a próbán tali. Addig szed egy kicsit össze magad, oké?- mondta és elmosolyodtam, meg csak bólintottam egyet majd letettem.
Sóhajtva hátra dőltem és bele túrtam a hajamba
Baszki Kirishima te idióta vagy, de nagyon

♪¸¸.•*¨*•.♫¸¸.•*¨*•.♪.•*¨*•.¸¸♫.•*¨*•.¸¸♪

Boldog születésnapot Katsuki-nak<333

|𝗦𝗶𝗻𝗴 𝗽𝗲𝗯𝗯𝗹𝗲, 𝘀𝗶𝗻𝗴| -𝗞𝗶𝗿𝗶𝘀𝗵𝗶𝗺𝗮 𝘅 𝗥𝗲𝗮𝗱𝗲𝗿-Where stories live. Discover now