VILLÁMgyors váltás (Manuel ff.)

Kicsi lány, most mi ketten

A pad támláján ültem és cigiztem, Dzsenire vártam. A blokkok között járók közül többen is megbámultak. Hogy ez a hanyag viselkedésemnek vagy a hírnevemnek volt köszönhető, azt nem tudom. Egyre jobban szürkült az ég, de a barátnőm még mindig nem érkezett meg. Viszont egyszer csak egy alak támaszkodott mellém. Rápillantottam.

- Örülök, hogy ideértél - mondtam neki.

- Én is. Mehetünk?

- Nem rám kellett várni - mondtam nevetve.

Kézen fogva sétáltunk egész úton. Mikor elértünk a bár bejáratához, illedelmesen kinyitottam az ajtót, majd mindketten beléptünk rajta.

Elég sokan volt, de egyből kiszúrtam az exemet. Így kezeimet újra rákulcsoltam a Dzseniére.

Nem akartam itt tölteni az estét, ide csak azért jöttünk, hogy megalapozzuk a hangulatot. Így miután lehúztunk egy-két tequilát, már mentünk is tovább.

Úgy sétáltunk az utcákon, mint az átlag párok, mégis megbámultak minket. Amikor a lámpa fénye megvilágította az arcunkat, többször is sikongást hallottunk, sőt hogyha jól láttam pár kép is készült. De nem nagyon érdekelt, hiszen nem akarom magunkat titkolni, valamint fogalmuk sincs, hogy kicsoda Dzseni, úgyhogy nincs mitől félni.

- Manu? - kérdezte, amíg engem bámult.

- Igen, pici Spacc?

- Először is ne hív így! Másodjára pedig vehetnél nekem valamit...

- Mire gondolsz? - kérdeztem, hiszen nem voltak ötleteim.

- Bármire - felelte kuncogva.

- Kicsit konkrétabban? Gyémántgyűrű, Louis sál... - kezdtem sorolni a számomra logikus lehetőségeket.

- Én valami kajára gondoltam. Bár egy gyűrűnek örülnék, de nem szeretem ezeket a drága dolgokat - mondta elmélkedve.

- Oké. Ha jól látom, az a bolt nyitva van, itt a pénztárcám vegyél, amit szeretnél, én addig az előtérben megvárlak.

- Rendicsek.

Bemenet a boltba, én pedig addig körülnéztem. Kiszúrtam, hogy mindenféle játékgépek vannak, amikbe mindenféle kis biz-baszok vannak, de volt köztük egy ékszeres is. Gondolkozás nélkül a zsebembe nyúltam, egy százas után. Mikor megtaláltam és bedobtam. Szerencsémre egy gyűrű gurult ki a forgatgatások után. Gyorsan kivettem mielőtt Dzseni visszaérne, és pont időben, mivel fél percre rá már meg is érkezett.

- Mit vettél? - kérdeztem, úgy mintha eddig csak rá vártam volna.

- Kakaós csigát - felelte büszkén.

- Az nem a gyerekeké?

- Nem feltétlenül, amúgy meg 17 vagyok, szóóóval...

- Oké, oké, csak kérdeztem. Apropó kérés. A tárcámat hol hagytad?

- Ööö...

- Dzseni!

- Hááát...

- Dzsenifer!

- Az úgy volt...

- Tóth Dzsenifer! Hol van a pénztárcám?

- Nyugi, csak hülyülök. Itt van nálam.

- Szerencséd. Na, de egyél, mert még van dolgunk.

- Igen és hova megyünk? - érdeklődött csámcsogva.

- Majd meglátod.

Elsétáltunk egy térre. Emberek már nem nagyon voltak, hiszen már régen elmúlt éjfél, viszont a közeli klubokból még szólt a zene.

- Úristen, ez az egyik kedvenc számom! - kiáltott fel majd felállt egy padra és elkezdett táncolni, közben pedig a dal szövegét ordibálta.

- Biztos, hogy ez jó ötlet?

- Aha.

A szám lassan véget ért, így elindultunk. Az utunk egy kicsi lépcsősorhoz vezetett. Dzseni megállt a tetején, én pedig ezt kihasználva lelépkedtem az aljára.

- Mit csinálsz? - kérdezte, miközben letérdeltem.

- Emlékezetessé teszem a napot - feleltem mosolyogva.

De ahelyett, hogy a telefonomat vettem volna elő, a nemrégiben szerzett gyűrűt húztam ki a kabátom zsebéből.

- Lennél a barátnőm? - kérdeztem, amíg kinyitottam a kis műanyag dobozkát.

- Te olyan hülye vagy - mondta.

- Ezt igennek vehetem?

Erre nem válaszolt csak lelépkedte a köztünk lévő pár fokot, és odanyújtotta a kezét. Én pedig felhúztam rá a gyűrűt. Majd rátapadtam az ajkaira. Viszonozta a csókot és beletúrt a hajamba. Majd hozzátette:

- Tényleg egy dal szerint szervezted a randinkat?

- Lehetséges.

- Amúgy ha már dalok, akkor már igazán hazakísérhetnél...

- Ha szeretnéd.

Majd kézen fogva jártuk újra Pest utcáit.