VILLÁMgyors váltás (Manuel ff.)

Pompás reggel

Reggel egy hívásra keltem. Amint nagy nehezen kimásztam Manu karjai alól a telefonom keresésére indultam. Végül a konyhapulton találtam rá. Felvettem mikor láttam, hogy Laci az és a fülemhez tartottam a készüléket.

- Igen? - szóltam bele a telefonba.

- Szia, húgi. Gondoltam rád csörögök, milyen több mint egy napja felnőttnek lenni.

- Aha. Szóval miért hívtál? - tettem fel a kérést újra.

- Csak szólni akartam, hogy hamarosan odaérünk a srácokkal...

- Hova?

- Hát, haza. Hozzánk.

- Nyugodtan.

- Biztos?

- Igen.

- Nem akarunk zavarni...

- Laci menjetek nyugodtan, nem vagyok otthon. És különben is így is úgy is ott lesztek, szóval mindegy mit mondok, nem?

- De - dünnyögte, majd észbe kapott - Akkor hol vagy?!

- A nyugalom szigetén, messze, távol tőled - feleltem halkabban, mivel maghallottam, hogy Manuel ébredezik.

- Komolyan kérdezem, hol vagy?!

- Hááát... - kezdtem húzni az agyát.

Közben pedig Manu jelent meg a nappaliban. Széttárt karokkal nézett rám, érdeklődve mégis kivel beszélek reggel hétkor. Lenémítva magam, válaszoltam, hogy a bátyámmal, erre kivette a telefont a kezemből és beszélni kezdett.

- Csá Tesó. - Igen Manuel vagyok. - Mit keresek itt? Érdekes lenne, ha nem otthon lennék ilyenkor... - Mi, hogy mit keres itt Dzseni? Nem szeretett volna egyedül otthon lenni, így feljött hozzám. - Nem, csak aludtunk. - Igen. Nyugi Tesó, jól megvoltam a húgoddal, semmi 18+. - Mikor viszem haza? Hát, majd meglátjuk... De most leteszlek. Cső - mondta majd kinyomta.

- Ezt elintézted.

- El, viszont - kezdett bel és közben felemelt - most visszamegyünk aludni. Ezt pedig, - mutatott a telefonomra - kikapcsoljuk.

Majd fogott és visszavitt a hálóba. Manuel mellkasán aludtam el, miközben átölelt. Mondanom sem kell, jó érzés volt.

Miután megreggeliztünk (délelőtt 11 magasságában) hazavitt Manu. Mikor a lépcsőházhoz értünk illedelmesen felkísért, majd belépett velem a lakásunkba. Bár ne tette volna...

- Végre megérkezett a mi is gerlepárunk - üdvözölt minket Peti. Erre mindenki felfigyelt, és Laci is megérkezett.

- Azt hittem haza se jössz - csóválta a fejét. - De legalább jól érezted magad? - nézett rám megenyhülve.

- Aha, eddigi legjobb születésnapi estém.

- Akkor haljuk a részleteket - jelent meg Brúnó is a nappaliban. Manura néztem. Vette a lapot és belekezdett.

- Az X után, feljött hozzám. Lefürödtünk, adtam neki ruhát - itt Laci végigmért, és újból megrázta a fejét - majd lefeküdtünk aludni.

- Ennyi? Semmi érintkezés?

- Hát ezt nem mondanám... Egymás mellett aludtunk, elég szorosan, valamint elcsattant egy két csók is, de más nem volt.

- Biztos?

- Biztos - nyugtáztam.

- Akkor csak Manuel ruháit csórtad el? - nézett rám, és nekem akkor jutott eszembe, hogy még mindig a tegnap esti póló-gatya összeállítás van rajtam. (Meg persze a kabátom, de az már rég a fogason hevert.)

- Igen. De ha megbocsájtasz, beszédem lenne Miloval - majd karon ragadtam és behúztam a szobámba. A nappaliba hagyva a fiúkat.

Mosolyogva ült le az egyik babzsák fotelembe, én pedig letérdeltem a szekrényem elé.

- Hallgatlak Kis Lány - szólalt meg végül, a mosolygása után.

- Neked mi a véleményed a dolgokról? - kérdeztem, miközben egy fekete szaggatott nadrágot vettem elő.

- Arról, hogy Manuval aludtál?

- Aha.

- Szerintem rendben van. Nem történt semmi, tehát nincs indok bármilyen feszültségre. És az, hogy Spacc félt téged az természetes. Nem volt még komolyabb kapcsolatod, tudjuk ki óta, és ő Manuelben sem a romantikát keresi, és látja, hanem a havert.

- Akkor nem lesz baj?

- Ha normális kereteken belül maradtok a szerelem terén, akkor nem. Meg, ha nem estek túlzásokba - hangsúlyozta ki az utolsó szót.

- Oké, oké, értem.

- De amúgy minden oké? Megvagytok Manuval?

- Lángol a szerelem. Veled?

- Megvagyok. De megyek, mert még a végén felgyújtják a lakást, és akkor kénytelen leszel Manunál lakni.

- Nem kell úgy sietni - kiáltottam utána nevetve.

Pár percre rá én is utána mentem, csak előbb felöltöztem. Felvettem a farmerom, egy melltartót, rá a nemrég szerzett pólót, és kifésültem a szőkésbarna hajamat is.

Mikor kiléptem a szobám ajtaján, Manu pont indulni készült.

- Jó, hogy jössz. Most hívott a menedzserem, hogy be kell mennem, úgy hogy rohanok. Majd hívlak - mondta, és nyomott egy puszit az arcomra. A többiek egy „úúú"-val reagáltak, de minket ez nem annyira érdekelt.

- De baj van? - tudakoltam, kijjebb lépve a szobából.

- Majd kiderül. De most már tényleg rohanok - búcsúzott el.

- Manu! - kiáltottam utána, de már egy szinttel lejjebb volt.

- Igen?

- Szeretlek - rohantam mellé, majd megcsókoltam. - Menny nehogy elkéss - szóltam miután elváltunk, és kezemet lehúzva kabátjáról a mellkasomhoz tettem.

- Én is! - kiabált valahonnan a bejárat környékéről.

Valószínűleg már a kocsijában ülhetett, de én még mindig víz hangzani mertem hangját. Majd mosolyra húzva szám sétáltam vissza a lakásunkhoz.

- Elment? - kérdezték röhögve a srácok.

- El - mondtam egy vidám pillantás kíséretében.