VILLÁMgyors váltás (Manuel ff.)

Egy hosszú délután

Ahogy kiléptem a fodrászatból már szembe is találtam magamat Milánnal. Az ajtó mellet állt, a falat támasztva. Megöleltük egymást majd elindultunk egy cukrászdába.

Odaértünk kikértük a sütijeinket, de Milo látta rajtam, hogy van bennem valami, amit szeretnék elmondani neki, csak nem tudom, hogy.

- Nem ízlik az Oroszkrém? - tudakolta, megpróbálva így kiszedni belőlem, a mondandómat.

- Nem, a tortával nincs baj. Nagyon finom - feleltem, miközben a villámmal turkáltam a habban.

- Elmondod, vagy örökre magadban tartod? - kérdezte, miután rájött, hogy így hatékonyabb.

- El, de nem mondhatod el senkinek!

- Kis Lány, nem szokásom a titkaidat továbbadni.

- De Spacc-nak se! - hívtam fel figyelmét arra az apró részletre, hogy mindketten közeli viszonyban állunk vele.

- Neki sem szoktam, de ezt te is tudod. Gondolom csak ezért tetted hozzá, mert Manueles a téma.

- Igen - adtam igazat neki, egy bólintás kíséretében.

- Hallgatlak.

- Mivel mindenről beszámolok, neked ezt sem fogom kihagyni, annak ellenére, hogy Manu nem biztos, hogy egyet értene velem. Szóval... tegnap volt egy randink, bár gondolom, ezt tudod - egy apró bólintással jelezte, hogy igen, így folytattam. - Elvitt egy tetőre, pontosabban egy dombra, ahol volt egy ház, és felmásztunk a tetejére, de igazából nem ez a lényeg...

- Hanem?

- Hogy is mondjam?

- Nyugi, csak lazán. Én megvárom, addig is eszem - bíztatott, majd a villájával egy dobos torta darabot emelt a szájához.

- Nem vagyok már érintetlen lány - fogalmaztam meg.

Itt Milo kicsit félre nyelt, és köhögni kezdett. Ezért felé nyújtottam a poharát és rá mosolyogtam. Többen is felfigyeltek a jelenetre, de miután jeleztem, hogy minden oké tovább foglalkoztak a saját dolgukkal.

- Jól vagy? - érdeklődtem, amikor már nagyjából egyenletesen vette a levegőt.

- Igen, csak félrenyeltem.

- Nem számítottál rá?

- Igen, mármint nem, vagyis érted...

- Persze. De haragszol?

- Nem, csak meglepődtem.

És utána egy ideig csak csendben ültünk. Én a tortámat ettem, ő pedig a vizét kortyolgatta.

- Jössz este? - tudakolta megtörve a csendet.

- Nem hiszem, holnap úgy is ott leszek.

- Pedig Manuel is jön.

- Tudom, mesélte. De ma korán fekszem, hogy legyen erőm.

- Te tudod. Viszont én lassan indulok.

- Elkísérhetlek?

- Persze.

- Még valami... - kezdtem bele, miközben ő fizetett.

- Igen?

- Aludhatok nálatok?

- Természetesen, igen. De megkérdezhetem, hogy miért?

- Hát... eleve holnap onnan indulunk. Meg Laciék ma későn jönnek haza, valószínűleg, nem is egyedül... Meg egyelőre még nem akarom elmondani neki... - magyaráztam.