VILLÁMgyors váltás (Manuel ff.)

Ezzel nem számoltam

Reggel az ébresztőm csörgésére keltem, majd ugyanebben a pillanatban tüsszentettem egyet, majd még egyet és még egyet. Kimásztam az ágyból és a fürdőszobába sétáltam a hőmérőért. 38.1-et mutatott.

Miután határozottan meg tudtam állapítani, hogy megfáztam, felhívtam a főnököm.

- Szia Dzseni - köszönt a telefonba, elég éberen ahhoz képest, hogy nem rég múlt 7.

- Szia, csak azért hívlak, mert sikeresen megfáztam, úgy hogy nem tudok bemenni. Szerintem csütörtökre megleszek, de itthon maradnék egy pár napot.

- Maradj nyugodtan. Hallom kapar a torkod is, pihenj. A helyettesítést megoldom. És jobbulást.

- Köszi, és majd még hívlak.

- Oké. Szia.

- Szia - köszöntem el én is.

Majd visszamentem a szobámba a takarómért, és így folytattam a reggelem. Főztem teát, és vettem be gyógyszert, majd leültem a nappaliban a kanapéra és bekapcsoltam a tévét.

Néhány Netflix sorozat résznézés után, úgy döntöttem csinálok magamnak reggelit. Pár tüsszentés kíséretében ültem fel és indultam meg a konyha irányába. Miközben a kenyerem pirult, kinyitottam a hűtőajtót, hátha találok benne valami ételt. Spolier semmit sem találtam. Viszont mikor becsuktam az ajtót, egy rám meredő szempárral találkoztam.

- Jó reggelt - köszöntem Brúnónak.

- Neked is. De mit keresel itt?

- Tudod, már egy ideje én is itt lakom veletek...

- Úgy értem, miért nem dolgozol? - engedte el egyszerűen a beszólásomat.

- Megfáztam - mondtam, majd kivettem a pírtóst és visszaültem a kanapéra.

- Aha - reagálta le egyszerűen.

Majd mindketten nekiláttunk a reggelink elfogyasztásához. Ő a konyhapulton csámcsogott valami tojásos cuccot, én pedig a pirítósomból harapdáltam, egy két tüsszögés kíséretében. Nemsoká Laci is megjelent.

- Már megint lógsz? - érdeklődött, kihagyva azt az apró részletet, hogy egy takaró alatt, vörös orral, egy halom zsebkendővel, kaparó torokkal és lázasan ülök a kanapén.

- Nem. Csak beteg vagyok...

- Ja, jó.

- Nagyon. De gondolom, téged nem is érdekel, hogy lázasan haldoklom a nappaliban.

- Jól van, na. Tudok segíteni?

- Nem.

- Akkor legalább megosztod, hogy miért fáztál meg?

- Csak megfáztam, oké? - válaszoltam erőteljesebben, hiszen nem állt szándékomban megosztani vele azt a tényt, hogy valószínűleg a hajnali lege teraszon ácsorgós produkciómnak köszönhető a betegségem.

- Csak úgy?

- Mondjuk.

- Oké, akkor beszélek a srácokkal, hogy majd mi megyünk, nehogy megfertőzd őket.

- Felőlem - reagáltam szomorúan. - De amúgy mivel ti is velem egy légtérben vagytok, simán átadhatom nektek is, ti pedig egyszerűen tovább a fiúknak - indokoltam.

- Lehet, de nem jönnek át. Neked gyógyulnod kell, nekünk meg dolgozni.

- Akkor megyek „pihenek" egy kicsit - mondtam, majd otthagytam őket.

Ahogyan a szobámba értem megvetettem az ágyam és átöltöztem. Felvettem egy Hooded Staff-os fekete pulcsit, és egy hozzá tartozó melegítő nadrágot. Majd beültem a piros babzsák fotelembe és ráírtam Milánra.