VILLÁMgyors váltás (Manuel ff.)

Zombi

Február 12.-e van, szombat. A szalonba vagyok, dolgozom. Már csak az utolsó vendégemet várom, aztán megyek haza. Addig is a szalont kitöltő zenét hallgatom.

- Alvilági vagyok, ne mentsetek meg, alszok egyet, remélem, nem kelek fel - énekelte Manu a hangszóróból.

Bekönnyeztem, úgy ahogyan az előző számoknál is. Amióta szakítottunk az óta az ő zenéit hallgatom. És most is azon elmélkedtem, mi lett volna ha..., de már meg is érkezett a következő vendégem.

Amint végeztem már zártam is be az ajtót. Kiléptem az utcára és gyors léptekkel indultam meg hazafelé. Csakhogy útközben összeütköztem valakivel.

- Bocsi - mondtam, és már kerültem is volna ki, ha nem állít meg.

- Dzseni, minden oké? - érdeklődött Peti, annak ellenére, hogy tudta a választ.

- Persze - hazudtam.

- A helyett, hogy a szemembe hazudsz, inkább gyere velem - nyújtotta felém a karját.

- És attól miért lesz jobb?

- Nem lesz jobb, csak egy ideig kevésbé fog fájni - felelte. Hallottam, hogy nem teljesen józan, de mivel én sem voltam az belementem.

- Hova megyünk? - érdeklődtem elfogadva kezét.

- Hozzám.

- Milo?

- Nincs otthon, csajozik.

- Akkor menjünk - bólintottam, majd elindultunk.

Gyalog indultunk el Petiék lakásához. Útközben beszélgettünk, de sokszor elkalandozott a gondolatom, így többször is arra lettem figyelmes, hogy Peti kérdőn néz rám...

Valahol a lakásuk környékén járhattunk, mikor kiszúrtam egy alakot. Manu volt az. Ott cigizett egy klubnál. Hiába volt az út másik oldalán a gyomrom így is görcsbe rándult. Ez volt a negyedik alkalom, hogy látom amióta szakítottunk, az első amióta kijött a dal. Az érzelmi sokkom után, szorosan hozzábújtam Petihez és így sétáltunk tovább. Ugyan a szemem sarkából még láttam, ahogy felénk néz, de már nem érdekelt.

Fölértünk a lakásukhoz, és inni kezdtünk. A hatodik pohár borig számoltam aztán meguntam. Majd miután az összes palack elfogyott egymásra néztünk. Mindketten be voltunk baszva, de ennek ellenére normálisak maradtunk valamennyire. Nem kellettek szavak, hogy tudjuk, mit akar a másik, csak cselekedtünk.

Szánk egymáshoz ért és a nyelvünk is találkozott. Egyre gyorsabban és gyorsabban forgattuk, majd elváltunk egymástól. Tekintetünk találkozott pár másodpercre, ami alatt el tudtuk dönteni, hogy alkohol vagy ész van a dologban. Sikeresen megállapítottuk, hogy egyik sem így folytattuk a csókunkat.

Ennyi történt semmi több. Összesen pár csók, de igazság szerint mi magunk sem tudjuk miért. Miután elváltak útjaim Maricstól haza indultam, majd mikor megláttam a plakátot majdnem orra estem. Manuelnek volt ma fellépése a Veszprém Arénában. Amikor a szellő fújta volna tovább a hírt én felvettem. Elolvastam, majd beledobtam a kukába.

Sietősen lépdeltem, sőt inkább már futottam haza. Otthon összefutottam Brúnóval.

- Hova mész? - kérdezte, mikor látta, hogy egy táska van nálam.

- Az egyik barátnőmhöz, ott alszok. Majd holnap beszélünk - mondtam majd becsuktam az ajtót.

A lépcsőn lefelé menet keresgélni kezdtem a kontaktjaim között, és hamar meg is találtam, akit kerestem. Nem sok reménnyel ugyan, de tárcsázni kezdtem a számot. Mikor már éppen letettem volna egy ismerős hang szólalt meg a vonal túlsó végén.

- Igen?

- Szia, Ádám. Bocsi, hogy ilyenkor zavarlak, de tudtom, hogy neked vannak forrásaid meg minden - kezdtem magyarázkodni a volt osztálytársamnak.

- Mondjad, mi kell?

- Úgy tudom, van egy ismerősöd, akinek vannak szerei...

- Jól tudod. Mi kell és mikorra? - kérdezte meg újra.

- Minél hamarabb és minél több.

- Hol vagy?

- A hetedik kerületben.

- Gyere háromra a volt sulink elé.

- Jó. Mennyivel számoljak?

- Még meglátjuk. Mennyid van?

- Bőven elég ahhoz, ami nekem kell - válaszoltam, szétnézve a táskámban.

- Várlak - mondta majd letette.

Idegesen babráltam a telefonomon, amég megtaláltam a villamos menetrendjét. Majd fél órára rá meg is érkeztem. Ádám már ott várt.

- Nem mondtad, hogy mi kell pontosan, úgyhogy hoztam mindent - mutatott a táskájára.

- Oké.

- Amúgy nem is tudtam, hogy rászoktál.

- Én sem, tekintve, hogy első alkalom.

- Akkor, nem biztos, hogy ezek itt mind...

- Csak mondj egy összeget. Még el kell mennem egy helyre és van már nálam elég sok minden - utaltam az új táskám mélyén heverő alkohol és cigi mennyiségre.

- 500 000, de csak az ismertségre való tekintettel.

- Tessék, és köszi - mondtam, a kezébe nyomtam a pénzt, majd elindultam az úti célom felé. Egyenesen a mellettem álló fekete Ford felé.