VILLÁMgyors váltás (Manuel ff.)

Könny, öröm, bánat

Délután fél hat volt, amikor felébredtem. A telefonom több új értesítést így jelzett, így mint ahogy általában érte nyúltam. Viszont a kellettnél kicsit jobban felizgatott. Villámsebességgel nyomtam rá az 5 új értesítésemre, amit a Youtube küldött.

Rákattintottam mindegyikre és végighallgattam. Szépen sorban, minden egyes zenét, minden verzét és sort. És közben szépen lassan a könnyeim is folytak lefele az arcomon. A végére már vizes lett az ágy, de nem érdekelt. Sírtam, mert egyszerre csapódott belém az elmúlt pár hónap eseményeinek leforgása. Sírtam, mert az összes emlék és utalás egyszerre világították meg az agyam. És sírtam, amiért elhagytam. Bántott a tudat, hogy ő maradt egyedül mégis magát hibáztatja.

A szívem hevesen vert és sorra idézte vissza volt barátom szavait.

Neki csillagjegye szűz, érintetlen lány volt. Belemenekült a drogokba, de látom, hogy nagyon egyedül, ugyanolyan egyedül érzi magát, mint én, ahogyan én.

Ezek a sorok kavarogtak a fejemben, miközben ültem az ágyon. Egyszerűen a fejemben volt, az agyam folyamatosan ezt akarta, hogy halljam, de a szívem már érezni is akarta. Így nem kellett sokáig gondolkodnom, hogy mit fogok csinálni.

Kirohantam a szobámból egyenesen az előszobába, és már húztam is a lábamra a cipőm.

- Mit csinálsz? - nézett rám értetlenül Laci.

- Rendbe hozom az életem - mondtam, majd becsaptam magam mögött az ajtót, és rohanni kezdtem lefelé. A harmadik emeletről még hallottam bátyám hozzám intézett szavainak egy részét, de nem érdekelt.

Szélsebesen pattantam ki a taxiból, és álltam meg Manuel lépcsőháza előtt. Gyorsan visszaidéztem a kódot, amivel még decemberben bejöttünk, és megnyomkodtam a gombokat. Hosszasan sípolt, majd kinyílt az ajtó. Berohanva rajta, meg sem várva, hogy becsukódjon, már lépdeltem is fel a lépcsőn.

Futtában az egyik fordulóban megcsúsztam, de ügyet sem vetve az oldalamon szerzett sérülésre szaladtam tovább.

Megérkezve a második emeletre kifújtam a levegőt, majd megkerestem Manu lakásának ajtaját. Lenyomtam a kilincset és benyomtam az ajtót, ami szerencsémre nyitva volt így be is léptem rajta.

Bentről Manu hangját hallottam meg, ahogyan beszél az új dalairól. Ha jól sejtettem élőzött, és ezért sem vett észre. A hang forrása felé megindulva lépdeltem beljebb a már jól ismert lakásban. Mikor odaértem nappali ajtófélfájához, megtorpantam egy pillanatra. És akkor meglátott.

Szememből zúgni kezdtek a könnyek és semmibe véve a közönséget odarohantam hozzá és megcsókoltam. Hevesen visszacsókolt és beletúrt hófehér hajamba. Én hasonlóan cselekedtem és közben felugrottam az ölébe.

Hosszú perceken keresztül pótoltuk be az elmaradásunkat a nézők nagy örömére, akik gondolom ezerre kommenteltek és screenshot-oltak.

- Srácok, most egy abbahagyom az élőt, majd még jelentkezem... valamikor - mondta, majd kinyomta a live-ot.

Ezt követően újból megcsókolt, és ennek következtében ráestünk a kanapéra.

- Sajnálom - kezdett bele, de közbe szóltam.

- Felejtsük el... ha lehet az egész idei évet.

- Egy napot leszámítva.

- Melyiket?

- A mait - felelte majd hosszasan megcsókolt.