VILLÁMgyors váltás (Manuel ff.)

Életem legrosszabb estéje

A pulcsim kapucnija a fejemen volt, így kisebb részen láttam csak ki az ablakon. A srácokkal mentem fellépésre. Mindenki jelen volt, Peti, Laci, Milo, Manu, Brúnó és persze a további a baráti körük. Én fél füllel zenét hallgattam, amúgy pedig a mellettem elsuhanó táját fürkésztem.

- Minden oké? - tudakolta barátom mellém hajolva.

- Persze, csak még nem szellemültem át.

- Akkor tessék - nyújtotta oda az italát.

- Köszi - háláltam meg egy puszi kíséretében, majd tovább folytattam tevékenységemet.

Odaértünk, a fiúk bemelegítettek én pedig figyeltem őket. Majd lassacskán a rajongók is megérkezte így hátravonultam hozzájuk.

Már csak pár perc maradt Petiék fellépésének kezdetéig, amikor Laci megszólat mögöttem.

- Ha azért volt rajtad a kapucni, hogy eltitkold, akkor nem kellett volna levenned.

- Mi? - fordultam meg, és akaratlanul is megigazítottam a zöld pulcsim felső részét.

- A füled mögött, - mutatott oda - valaki ki szívta - magyarázta fejcsóválva.

- El akartam mondani, csak féltem, hogy ideges leszel - kezdtem magyarázkodni.

- Az is vagyok! Alig múltál el 18! - kezdte felemelni a hangját.

- Igen lassan 4 hónapja! Miért te jobb voltál? 16 az jobb?! - emeltem meg én is a hangom, csak közben elfelejtettem valamit. Elszóltam magam.

- Mi? - kérdezte lefagyva. - Mi az, hogy 4 hónapja?

- Augusztus 31, a születésem dátuma - halkultam én is lejjebb.

- Az nem lehet, akkor...

- Sajnálom. Anya akarta és...

- Hagyjuk - jelentette ki majd elsétált.

Mondanom sem kell az elkövetkezendő 2 órát kevésbé töltöttem boldogan, mint lehetett volna. Mindenki fellépet, először a Valmar, majd Manu és Brúnóék zárták a sort. Szerencsés lehetek, hogy a színpad mögött velük egy légtérben nézhettem végig. Belül mégis darabokra törtem.

Miután megvolt a közös dal (Visz a vérem) és a fotók, elindultunk egy klubba.

A sokadik whisky colát hörpintettem fel, amikor megjelent a bátyám.

- Beszélhetnénk? - tudakolta.

- Ülj le - mutattam a mellettem levő székre és felé fordultam.

- Lehet, hogy egy kicsit túltoltam. Rohad ideges lettem, mikor elmondtad, pontosabban észrevettem. Nem kellett volna, ez tény, viszont tudod, hogy milyen fontos vagy nekem, és hogy féltelek. Sajnálom. És az, hogy most tudtam meg, 18 év után, hogy csak fél tesó vagyunk, az, rosszul esett. De tudom, hogy nem a te hibád, és biztos vagyok benne, hogy te már korábban is elmondtad volna. Szent a béke? - kérdezte kisujját felém nyújtva.

- Szent - nyújtottam oda én is az enyémet.

- Amúgy pedig mindegy mi történik, egy család vagyunk.

És itt indultak meg a könnycsatornáim. Laci nyakába borultam és sírtam. Igaz nem láttam, de biztos vagyok benne, hogy ő is eleresztett pár könnycseppet.

Percekig csak úgy álltunk. Majd lassacskán felemeltem a fejemet a válláról. A szememben még mindig voltak könnyek, viszont egyre jobban láttam. És amikor így nézelődtem észrevettem valamit.

- Manuel - szóltam oda barátomnak, aki tőlem pár méterre ivott a srácokkal.

- Igen Baby?

- Mi az a nyakadon? - érdeklődtem, és közben közelebb lépdeltem.

- Ezek a nyomaid - nevetett fel, ahogyan a fiúk is.

- Nem.

- De? - nézett vissza rám kuncogva.

- Nem, én a kulcscsontod mellett szívtam ki, egyedül ott. Pontosan ugyan, úgy ahogyan te, csak nálam a fülem mögött. Szóval mi az a nyakadon?

A fiúk kezdték érteni, hogy miről beszélek. És ezért is ült be a csend az asztalunkhoz. Mindenkinek a tekintete kettőnk között cikázott.

- Gödöllei Emánuel, utoljára kérdezem. Mi az a nyakadon?! - néztem rá, most már kérlelően, újból könnyek között.

- Sajnálom... - kezdett bele, de a szavába vágtam.

- Azzal nem megyek túl sokra - mondtam majd otthagytam.