VILLÁMgyors váltás (Manuel ff.)

Ez már több mint önpusztítás...

Az elmúlt két hétben senki sem látta Dzsenit. Utoljára Brúnó találkozott vele, amikor 13.-án hajnalban rohant el az állítólagos barátnőjéhez. Azóta semmi. Nem láttuk, nem hallottunk róla, fogalmunk sincs, mi lehet vele.

Emlékszem, hogy őrjöngött Laci, amikor megtudta, hogy nem láttuk a húgát, majd amikor Marics csak pár napra, rá mert szólni, hogy szombaton ők még csókolóztak, és amikor bevallottuk neki, hogy elmondtuk Manuelnek is. Nagyon megviseli ez az időszak, ahogyan mindannyiunkat is. Dzseni nem csak a haverunk húga hanem, az egyik legjobb barátunk. És amióta eltűnt szétestünk, alig alszunk, fáradtak vagyunk, de minden egyes percünket az ő keresésére fordítjuk. És ezt megelégelve pár napja elmentem Manuhoz, aki eddig erről semmit sem tudott. Azt mondta, hogy gondolkozik, hol lehet és amint eszébe jut, egy hely szól. És akkor itt is vagyunk a jelenben. Manuel most küldött egy budai helyet, ahol szerinte Dzseni lehet, így elindultam oda.

Mikor elértem a megadott helyre egy dombot láttam, rajta kis erdővel, és egy házzal. Valamint egy összetört fekete kocsit. Azonnal tudtam, hogy valahol ott kell lennie a legjobb barátomnak. Ezért miután bezártam az autóm, gyors léptekkel indultam meg a ház felé. Az ajtó nem volt bezárva, csak becsukva, így lenyomtam a kilincset és beléptem.

Hamar megéreztem az alkohol tömény szagát és a cigi füstöt is. Nem kellett sokat nézelődnöm, hogy észrevegyem Dzsenit. Egy fotel karfáján térdelt és rajzolt valamit a falra. Körülötte rengeteg üres üveg, doboz, szemét, és drog.

- Dzseni - szólaltam meg. Bár nem kellett volna, hiszen az ijedtségtől elvesztette az egyensúlyát és dőlni kezdett.

Gyorsan odaléptem és elkaptam, és így jobban szemügyre vehettem. Arca sápadt, haja zilált és ápolatlan volt, szemei alatt sötét karikár, kezén, több helyen is sebek helyezkedtek el. Ahogyan én tudtam megítélni injekciós tű nyoma és vágások voltak a karján. Borzalmas állapotban volt, és mikor oldalra néztem, hogy megsaccoljam, mennyi minden van benne, elképedtem. Hatalmas mennyiség és hatalmas kár.

Száját szólásra nyitotta volna, de gyenge volt hozzá. Próbáltam nyugtatni, de addig küzdött amég meg nem tudott szólalni.

- Őőőő, őőőő, őőőő, ő van a fejembe bezárva - nézett el mellettem. Először az hittem van még valaki rajtunk kívül, aztán jobban figyelve tekintetét az enyém is a falra siklott. Manu, ez volt felírva a falra. És ahogyan még közelebb emeltem a fejemet rájöttem, hogy vérrel készült.

Azonnal feltűrtem a rajta lévő pulcsi ujját, hogy még jobban szemügyre vehessem a kezét. Több helyen is vérzett. És így már az is kezdett világossá válni, hogy miért is ilyen gyenge. Féltem, hogyha elmozdítom, bajt csinálok, így tárcsázni kezdtem a mentők számát, majd Lacit is felhívtam.

- Tesó, megtaláltam - szóltam egyből a telefonba, amikor felvette.

- Jól van? Hol találtad meg? Minden oké?

- Nem annyira. Most hívtam a mentőket, hamarosan ideérnek. Dzseni kicsit túltolta a dolgokat, de még magánál van. Majd hívlak, de jönnek a mentősök, úgyhogy leraklak.

- Ilyen gyorsan?

- Helikopterrel jönnek - feleltem, majd bontottam a hívást.