We Are Lord Of Crime

9. Jim Moriarty

2010-es évek, egy hónappal a Bűntények Ura által feladott hirdetés előtt, London, Sherlock Holmes POV

Na, szóval az elmúlt napok top jó híre a következő volt. Elméletileg nem kellene több idióta időutazónak megjelennie. Hangsúlyozom, hogy elméletileg. Az eddigi barmok szerint ugyanis mindenki, aki közel állt hozzájuk a saját idejükben az itt van a jelenben. Mondanám, hogy ez egy jó hír, de már így is jóval többen vannak, mint amennyien lenniük kellene. Az én ízlésem szerint már az első kör is jóval több volt, mint kellett volna neki lennie.

Ráadásul nem tudok megszabadulni tőlük. Ezek a jómadarak folyton a sarkamban vannak. Mondjuk Watson jól megvan a saját duplázásával. Egész nap alig látni őket a számítógépen kívül. A bátyám is jól meg van a másik ővel. Csak én vagyok aki szenved ezzel a kettővel. Igen a két idióta időutazóról van szó, akik nálam jelentek meg. Nem elég, hogy az agyamra mennek, de még rá is vették a két Hudson-t, hogy kiadják nekik az alagsori szobát, pedig van lakásuk.

Csak elmondásuk szerint szeretnének az izgalom központjában lenni, ami jelenleg nálam van. Azt viszont nem tudom, hogy ezt miért gondolják így arra nem tudtam eddig rájönni. Sőt ha ez nem lenne elég folyton pusmognak, mintha tisztában lennének vele, hogy mit akarok csinálni. Mintha átlátnának rajtam, mikor ez szinte lehetetlen. Én pedig el is döntöttem, hogy nem fognak belerontani a tervembe, akkor is előcsalogatom a sorozatgyilkosságok mögötti lángelmét.

Ezt pedig az első adandó alkalommal, amikor nem lihegtek a nyakamba, meg is tettem. Így lehet, hogy ma este egyedül sétálok be abba a bizonyos uszodába. Nem aggódom a tervem bomba biztos, hogy éljek a helyzet iróniájával. Viszont úgy néz ki, újból csalódnom kellett, ugyanis a helyszínen nem a bűnügyi lángelme, hanem egy nagyon is ismerős alak jelenik meg.

- Watson? - Nézek kérdőn a férfira, aki hatalmas kabátban áll előttem, arcán egy fancsali vigyorral.

- Gratulálok Sherlock megtaláltál. Hogy tetszett a kis játékunk? - Kapom meg a kérdést, de tudom, hogy ez a bűnügyi lángelmétől jött, Moriarty-tól, aki elméletileg nem ugyanaz, mint az időutazó barom Moriarty-k valamelyike.

- Elhoztam amit annyira akartál. Elengedheted őt. - Jelentem ki, amivel elérem, hogy megjelenjen egy újabb alak.

- Nekem nem kell az a játékszer. - Vigyorog a férfi, akit azonnal felismerek, ő dolgozott a laborban. Ő volt, aki megadta nekem a számát. - Oh, Jim... Jim a laborból! - Játssza el, hogy meglepődött. - Hogy tetszett a meleg álcám? - Jön a kérdés egy undorító mosoly társaságában.

- Miért csinálod ezt az egészet? - Kérdezem, de csak hogy időt nyerjek gondolkodni. Valahogy meg kell szabadítanom Watson-t attól a bombától.

- Mert unatkozom! - Ordítja. - Most a játéknak vége. Te is kezdesz unalmas lenni Sherlock. - Fintorog, én pedig teszek egy lépést az irányába. - Na, na, na semmi hirtelen mozdulat! Nem akarod, hogy a kis barátod koponyájába golyó kerüljön, igaz? - Kuncogja.

- Én a maga helyében nem lennék ilyen boldog. - Jön egy új hang is, mire nem csak én, de Jim is meglepetten fordul a hang felé. - Erkölcstelen, amit művel, de ne aggódjon. Átveszem magától ezt a terhet. - Mosolyodik el az időutazó barmok közül a legidősebb Moriarty, a barna hajú.

- Mintha arra képes lenne. - Komolyodik meg Jim.

- Nem vette még észre? - Kuncog a zöld szemű férfi.

- Mit? - Ráncolja a homlokát Jim.

- A fegyvert már nem Mr. Watson-ra fogják. - Mosolyog a másik férfi, amivel eléri, hogy Jim lenézzen a mellkasára, amin valóban ott világít a piros pont.

- Ezt hogyan? - Tágulnak ki Jim szemei.

- Mondtam, engedelmével átveszem a helyét. Én sokkal jobban értek ehhez, mint maga, higgye el. Most pedig, ha kedves az élete, akkor jobban teszi, ha távozik. - Tűnik el a mosoly az időutazó Moriarty arcáról. Nem tudom mi lehetett az oka, de végül Jim fogta magát és akár egy félős kiscica kirohant az uszodából. - Most már nyugodtan elengedheti a barátját Mr. Holmes. - Biccent egyet a férfi.

- Maga blöffölt? - Pislogok rá értetlenül.

- Ugyan, dehogy. Minden szavam komoly volt. - Vágja rá a férfi.

- Bátyám! - A hangra már csak a szememet forgatom megjött a szöszi, ami azt jelenti.

- Liam, várj már. - Igen itt van a dinka én is.

- Bátyám, mondd, hogy nem igaz. - Könyörög a szöszi.

- Sajnálom. - Kap választ.

- Te! A Bűntények Ura! - Mutat ujjal a barna hajú férfira a dinka én és olyan mérges arcot vág, hogy csodálom, hogy nem robbant még fel a feje.

- Akkor otthon... - Kezd bele a kérdésbe a szőke, de nem tudja befejezni, mert a bátyja megállítja.

- Igen. - Ezután csak rám néz. - Mr. Holmes, kapjon el, ha tud. - Ezzel sarkon fordul és nyugodt sétával elhagyja az uszodát.

- Sajnálom, Liam. - Karolja át barátját az idióta én.

- Akkor most vége? - Nyel egy nagyot Watson.

- Igen azt hiszem egyelőre vége van. - Biccentek egyet. - Nektek viszont van egy kis magyarázni valótok. - Nézek a frissen érkezett párosra. - Mi a fene volt ez itt az előbb? Milyen Bűntények Ura? Miből maradtunk ki? - Vágom csípőre a kezem, miután sikerül kihámoznom Watson-t a kabátbombából.

- A mi időnkben volt egy ügyem. - Kezd bele az idióta én. - A legérdekesebb ügyem, amit életemben vittem. A Bűntények Ura. Mondhatjuk, hogy amolyan mecénás volt. Ahogy a te Moriarty-dnak neki se volt semmi köze a bűnügyekhez, csak kitalálta őket, ha a tettest elkapták, az a saját hibája volt. Megfoghatatlan volt, egy igazi lángelme. - Sóhajt egy nagyot a dinka.

- Ha így mondod, gondolom nem sikerült elkapnod. - Mondom egy igencsak fancsali pofát vágva.

- Nem, de a most megtudottak alapján közel jártam hozzá. - Szorítja össze a szemeit.

- Közel? Volt gyanúsítottad? - Teszem fel az újabb kérdést.

- Igen. - Biccent.

- Engem gyanúsított. - Vesz egy mély levegőt a szőke. - De sose számítottam volna rá, hogy a bátyám... - Akad el a hangja. - Befogadott minket, neki köszönhetjük, hogy nem haltunk éhen. - Hunyja le a szemeit.

- Azokról a legnehezebb elhinni, hogy tehetnek valami rosszat, akik a legközelebb állnak hozzánk. - Mondja szomorúan a dinka én.

- Meg kell állítanunk a bátyádat, mielőtt önkéntes igazságosztásba kezd. - Nézek rá morcosan. - Tudsz segíteni ebben? - Kérdezem, a szőke pedig hevesen bólogatni kezd.

- Tudni akarom a bátyám miért teszi, amit tesz. - Húzza ki magát.

- Akkor azt hiszem, hogy hiába akartam, hogy lekopjatok rólam... - Fogom meg a fejem kétségbeesésemben. Éreztem, hogy a mai se lesz az én napom.