Fyodor Dosztojevszkij POV
Amióta ebbe a világba kerültem nem sok érdekes dolog történt velem. Először csak igyekeztem felmérni a helyzetemet. Több érdekes dologra is rájöttem, többek között például arra, hogy élt itt egy író, akinek ugyanaz volt a neve, mint nekem és micsoda egybeesés, a leghíresebb könyvének az a címe, ami az én képességem neve. Következő felfedezésem egy könyvesboltban történt, ahol megtaláltam egy mangát. Akkor jöttem rá, hogy az én világomat, ami nekem az életem itt egyszerű mesének tartják.
Ez mind rendben is lett volna, de én nagyon nem vagyok mese, a képességem még mindig ugyanúgy működik és ez a világ is ugyanolyan bűnös, mint a sajátom. Tehát magamra vállaltam azt a feladatot, hogy megtisztítsam. Először nem akartam semmi nagy dolgot csinálni, jobb kiismerni a játék területét, mielőtt elkezdenéd magát a játékot. Nem akarunk véletlen valami váratlanba beleütközni.
Hamarosan arra is rájöttem, hogy nem én vagyok az egyetlen ilyen világok közötti utazó. Egy egész csapatnyi ember van, akik hozzám hasonlóan valahonnan máshonnan kerültek ide. Azonban arra nagyon hamar rájöttem, hogy ez a máshonnan nem az én világom, sokkal inkább egy múltbéli verziója ennek a világnak. Mondjuk ezzel kapcsolatban egyedül az érdekelt, hogy próbára tegyem őket.
Első pillantásra a magukat a Bűntények Urának nevező csapat és a második Sherlock Holmes olyan könnyedén illeszkedtek be ebbe a világba, mintha ide tartoznának. Szerencsére az internet és a közmédia minden szükséges információval ellátott róluk. Én pedig eldöntöttem, hogy az lesz a legjobb, ha őket iktatom ki először.
A hajon a fenyegetésem egy próba volt, amit meglepően jól vettek, talán jobban is, mint amire számítottam. Akkor döntöttem el, hogy szeretnék velük élőben is találkozni. Erre pedig az Orient Expressz volt a legjobb hely, senki sem gyanakodott az lengyel utazóra, mármint azon az egy alkalmon kívül, amikor majdnem megvádoltak egy gyilkossággal, amit nem is én követtem el. Akkor láthattam élesben William Moriarty és Sherlock Holmes briliáns eszét.
Az a két férfi valóban komoly fenyegetést jelent a terveimre, főleg hogy szövetkeztek azzal a az olasz maffiózóval. Szerencsére ez még nem olyan nagy gond, hogy ne tudjak vele mit kezdeni. A nagy gond akkor jelent meg, mikor egy biztonsági kamera képén megláttam azt az arcot, ahogy rám vigyorog.
- Szia Fyodor! - A felvételhez nem volt hang, de tudtam, hogy ezt mondja, és az idegességem ezzel egy időben azonnal felszaladt az égbe. Mit keres ő itt? Hogy került ide? Mióta van már itt? Mekkora veszélyben vagyok? Természetes, az egyetlen ember, aki meg tudna engem állítani, az egyetlen, akinek van rá esélye, hogy szembe szálljon velem itt van.
- Dazai. - Azóta a nap óta sokszor emlegettem ezt a nevet és a világelpusztító terveim felváltották a túlélést biztosító tervek. Vagy négy biztonságos helyet alakítottam ki magamnak, hogy tudjak hova menni, amikor a japán úgy dönt, hogy megkeres. Mert biztos vagyok benne, hogy így fog dönteni, a kérdés csak az, hogy mikor jut el eddig. Mikor unja meg ennek a világnak az újdonságát, hogy levadásszon engem és véget vessen a párharcunknak egyszer és mindenkorra.
- Ki a fene ez? - Húzom össze a szemöldököm, mikor ma reggel valaki úgy nyomja meg a csengőmet, mintha ráfeküdt volna. Gyanakodva megyek az ajtóhoz és már készen létben állok, mikor kinyitom azt, de a látványtól szó szerint kitágulnak a szemeim és lefagyok.
- Helló, Fyodor... - Nyögi a férfi, arca alig látszik ki a vér alól, az oldalát fogva támaszkodik az ajtómnak, látom, hogy szenved, de még így is képes rám mosolyogni.
- Veled meg mi történt? - Bukik ki belőlem, de ő válasz helyett csak köhög egyet, aminek hála a cipőmre egy nagy adag vér kerül.
- Majdnem megöltek... - Motyogja ki hatalmas levegőket véve. Én rászorítok a kilincsre. Nem értem mi történt itt. Mégis ki tudta elkapni őt? Mégis ki tenne vele ilyet? - Nem tudtam kihez menjek... - Rángat vissza a jelenbe Dazai hangja, azonban mielőtt válaszolhatnék neki ő előre dől.
- Te jó ég! Ne aggódj segítek. - Tör fel belőlem a válasz. Hagynom kellene, hogy meghaljon, akkor én nyernék és senki se állítana meg, de mit ér a győzelem, ha az egyetlen, aki veled egyenlő nincs ott, hogy megossza veled? - Minden rendben lesz. - Mondom, ahogy feltartom a férfit, ő lassan megemeli a fejét és kedvesen rám mosolyog.
- Tudom, Fyodor. - Biztat, majd mintha valamit elkezdene matatni. - Menjünk haza. - Ahogy ezt kimondja kitágulnak a szemeim, egy kattanást hallok, mint amikor valaki megnyom egy gombot, vagy mint amikor egy képesség aktiválódik és a világ körülöttem hófehérré válik. Elnevetem magam, ahogy felfogom, hogy mi történik.
- Nyertél Dazai, haza megyünk! - Hunyom le a szemem, felesleges ellenkezni, most már nem tudok mit tenni. A többin, majd gondolkodom akkor, ha megérkeztünk.
Sherlock Holmes POV
- A jó kurva életbe... - Nyögök fel, szörnyen fáj a fejem és éjszakai sötétség vesz körül. Lassan felemelem a kezem, de még az is fáj, úgyhogy inkább megpróbálok felülni.
- Ne mozogj, még nem kötöttem be! - Hallom meg Louis hangját és azonnal elkezdem keresni a hang gazdáját. A szőke fiú vörös szemei szinte világítanak ebben a sötétben. A fejem felett van, ami azt jelenti, hogy valószínűleg az ölében fekszem és abból kiindulva, hogy a fejemnél matat, szereztem egy kis fejsérülést.
- Hol vagyunk? Hogy kerültünk ide? - Teszem fel a kérdéseket, de most már kicsit lehalkítom a hangomat.
- Nyugodtan beszélhetsz rendes hangerővel, már elmentek. Ez egy nemesi kastély alagsora, innen nem fog hang feljutni. - Mondja nyugodtan, mintha természetes lenne, hogy ilyen helyzetben vagyunk. - Kész. Most lassan ülj fel. - Folytatja és segít felülni, kicsit megszédülök, mikor ülő helyzetbe kerülök, de azonnal megfogja a vállaim és megtart.
- Köszönöm. - Mosolyodok el halványan. - Szóval tudod mi folyik itt? - Kérdezem, ő meg sóhajt egyet.
- Nagy valószínűséggel el lettünk rabolva. - Jelenti ki, olyan "Juhé, elkések a reggeliről" hangnemben.
- Ki kell jutnunk innen. - Döntöm el, ő pedig egyenesen rám néz.
- Ne ilyen gyorsan. Nem tudom kikkel állunk szemben, de nem normális emberek. - Mondja jeges hangon, én meg felnyögök.
- Na ne, még egy adag dimenzió járó? - Kérdezem, ő pedig biccent egyet.
- A módszereikből és a ruháikból ítélve a mi korunkból valóak és nem rég kerülhettek ide. - Magyarázza.
- Ezt honnan veszed? - Tudakolom, mire elmosolyodik és előhúzza a telefonját.
- Nem vették el a mobilom. A bátyád és az MI6 már úton vannak. Csak azt nem értem hogy kerültünk két perc alatt Londonból Glasgow-ba. - Komolyodik meg a tekintete.
- Ezért mondtad, hogy nincs velük valami rendben. - Fogom fel a helyzetet.
- Pontosan. Jobb, ha itt maradunk, amíg a többiek ide nem érnek. - Mondja elgondolkodva. - Vagy akár körül is nézhetünk. Az ilyen kastélyok nagy hátránya, hogy könnyen ki lehet jutni, ha az ember tudja hova menjen. - Mosolyodik el, mire én is elvigyorodom.
- Felfedezzük a helyet Louis? - Kérdezem, ő pedig biccent egyet.
- De előbb leápolom a kezedet is. Mit csináltál bokszoltál a fallal? - Néz rám rosszallóan.
- Lehet, hogy véletlen, talán nagyon direkt azt képzeltem, hogy Sherly feje van ott. - Fordítom el a tekintetem róla, ő pedig elneveti magát.
- Legközelebb szólj, ha az agyadra megy és elviszlek lőni, akkor lepuffanthatod, ahányszor akarod. - Vonja meg a vállát.
- Mondtam már, hogy imádlak? - Billentem oldalra a fejemet.
- Nem, ez egy új dolog. - Hajtja le a fejét, mintha el akarná rejteni a mosolyát.
- Na, legyünk ezen túl gyorsan. Ki akarok innen jutni! - Húzódok hozzá közelebb és tartom felé a kezem.
- Akkor ne vesztegessük az időt. - Fogja meg a kezem, hogy elkezdjen leápolni.
أنت تقرأ
We Are Lord Of Crime
أدب الهواة"- Kik maguk? - Jön a komor kérdés az FBI ügynök szájából. - Sherlock Holmes. - Biccent egykedvűen a férfi. - Ez itt mellettem, Sherlock Holmes. - Mutat a férfi a balján ülőre, aki unott arccal nézeget egy aktányi fényképet. - Az ott J. Hamish Watts...
