We Are Lord Of Crime

25. Bond, James Bond

Olaszország, egy kis sziget Málta mellett, James Bont POV

- Üdvözöllek a családunkban és kívánok további sikeres munkát. - Hallom meg a férfi hangját, mire komoly tekintettel felemelem a fejem.

- Köszönöm Mr. Cassano. - Alig, hogy ezt kimondom a férfi hátat is fordít nekem és a szoba távolabbi végében álló ajtón keresztül távozik is, én pedig visszamegyek abba a szobába, ahol a többiek várnak rám.

- Gratulálok Emiliano! Három hónap és már bevett a családba. - Lép mellém az egyik barátom és teszi a vállamra a kezét.

- Vagy csak nagyon nem bízik bennem. - Vonom meg a vállam egy kuncogás mellett. - Tudjátok hogy van ez nála. - Legyintek egyet.

- Gratulálok Emiliano! - Nyújt kezet az a bizonyos professzor, aki az elmúlt időszakban az ivócimborám lett.

- Köszönöm Pablo. - Szorítom meg a kezét, majd végignézek a kis csapatunkon, majd szélesen elvigyorodok. - Ki akar inni? Én állom! - Persze ennél se kellett több, azonnal elfogadták az ajánlatot, így lehet, hogy pár óra múlva a legtöbben már eléggé delíriumos állapotban indulnak meg vissza a saját lakásukra. Természetesen Pablo-t kivéve. Komolyan néha azt hiszem, hogy a férfi benn lakik a laborjában.

- De igazán nem kell bekísérned. - Szabadkozik, viszont még a hülye is látja, hogy egy lépést se tudna megtenni segítség nélkül. Pont ez volt az oka annak, hogy felajánlottam, hogy igyunk együtt. Tudtam, hogy ha elég alkoholt önt le a garaton, akkor sokkal könnyebb lesz rábírni, hogy beszéljen. Félre értés ne essen a számomra fontos információkat így se lesz egyszerű kisajtolni belőle, de talán nem lesz olyan bonyolult, mintha az alkohol jótékony hatása nélkül kellene megküzdenem az ellenállásával.

- Dehogy nem kell! Látod te magad, fogadok, hogy a kilincset se találnád meg. - Mondom kuncogó hangon.

- Köszönöm. - Csuklik egyet.

- Ne köszönd, majd csak ha már bevittelek. Merre is fordulunk? - Kérdezem, ahogy a folyosókon támogatom ezt a majdnem alvó egyedet.

- Jobb. - Kapom meg a választ. - Harmadik. - Jön a következő instrukció, ahogy  elindulok a jobb oldali folyosón. A harmadik ajtóhoz érve kicsit jobban megszorítom a férfi derekát.

- Próbálj meg kapaszkodni, amíg kinyitom. - Mondom, majd benyúlok a köpenye zsebébe és előveszem a csippkártyáját, amivel már ki tudom nyitni az ajtót. - Mindjárt megvagyunk. - Biztatom, ahogy lassan belépek ebbe a bizonyos laborba.

Annak ellenére, hogy mennyire védik, hogy senki se jusson be és hogy mennyire titkos a hely, nem nagy cucc. Első pillantásra semmi különös sincsen benne, sőt még azt mondanám, hogy abban a laborban, ahol én dolgozom több minden van, mint itt. Bár azt meg kell hagyni, hogy ez a díszmadár szépen belakta a helyet. Az asztalon szanaszét vannak a jegyzetek, sőt még az ebédje maradékát is látom, na meg a magazinokról ne is beszéljünk.

- Vigyázz, szék. - Figyelmeztetem, de közben már próbálom is leültetni őt arra a bizonyos székre.

- Oh... Forog a fejem. - Teszi tenyerét a homlokára.

- Hát kellett neked ennyit inni! - Kuncogom, majd felveszem az asztalról a poharát és az oldalsó mosdóból hozok neki egy pohár vizet. - Na, ezt szépen kiiszod és hidd el jobban leszel. - Fogom meg fél kézzel a vállát.

- Ha elhányom magam a te hibád. - Kapom meg a választ, de a férfi átveszi a poharat.

- Mi az, hogy az én hibám? - Horkantok. - Ki volt, aki még kihívta Francesco-t egy körre? - Kérem rajta számon, ezzel viszont csak azt érem el, hogy majdnem belefullad a vizébe.

- Jó, feladom. - Mondja és hunyja le a szemeit, ahogy nekidől a széke háttámlájának. Én pedig felülök az asztalra és végignézek a kupacokon, mikor is megakad a szemem egy furcsa dolgon. Kíváncsian veszem fel a tárgyat és megforgatom, majd belelapozom. - Te is szereted a mangákat Emiliano? - Hallom meg a kérdést, mire vigyorogva nézek a tudósra.

- Igen. - Vágom rá gondolkodás nélkül. Bár ha őszinte akarok lenni, ez az izé hasonlít arra a képregény dologra, amit viszont tényleg kedvelek. - Ezt még nem láttam. - Mondom megemelve a mangát, amivel azt érem el, hogy a férfi előre dőljön a széken és tágra nyílt szemekkel néz rám.

- Fogalmad sincs miről maradtál le! Ez a legjobb Sherlock Holmes fiction, amit valaha olvastam. Annyi fanfictiont írnak arról a nyomozó zseniről, hogy lassan kezd unalmas lenni a megközelítésük, de ez. - Mutat a kezemben lévő kis könyvre. - Ez merőben új! Kivételesen nem Sherlock Holmes a főszereplő, hanem egy bizonyos James William Moriarty. - Ahogy kimondja a nevet én meglepetten nézek le a könyvre. - Ne kérdezd, nem tudom honnan vette ezt a nevet, de a lényeg, hogy ez a Moriarty egy bűnügyi zseni és kész magán maffiát alakított ki Londonban. - Magyarázza lelkesen.

- Maffia Londonban? Az tényleg szép. - Mondom biccentve egyet, majd a kezem megáll egy oldalon a lapozásban.

- Oh, igen. Ez az egyik kedvenc részem. - Szólal meg újra lelkesen a prof, de én csak a lapot bámulom, amiről egy kifejezetten jól megrajzolt alak vigyorog vissza rám, ami mellé oda van írva, hogy "Bond. James Bond."

- Ahogy elnézem a filmes klisét ez az író se tudta kihagyni. - Jegyzem meg, emlékeztetve magam, hogy ez a James Bond egy titkos ügynök és hogy milyen jókat nevettem rajta, mikor ide kerültünk, hogy egy film főhősével osztozom a nevemen.

- Klisé egy fenéket! - Csap rá a lábszáramra morcos tekintettel. - Ki nem néznéd belőle, hogy nő, mi? - Mutat a rajzolt alakra.

- Nő? - Kérdezek vissza hatalmasakat pislogva.

- Ja, ja. Irene Adler, tudod, mint a díva, aki két hónapja tűnt el. - Legyint egyet, de én újra csak a lapra bámulok. - Szóval, igen ez az egyik legjobb rész, amikor Irene Adler-ből, James Bond lesz. Ajánlom, hogy olvasd el, én elbőgtem magam a Tower hidas részen, a kapcsolat Holmes és Moriarty között egyszerűen elképesztő. Mondjuk annak örülök, hogy túlélték a zuhanást, akkor is, ha Moriarty szeme megsérült. - Folyik belőle a szó.

- Érdekesnek hangzik. Kölcsön adod? - Kérdezem vigyorogva, mire ő lelkesen bólogat.

- Ha akarod a másikat is kölcsön adom, amit olvasok. - Bök az asztal távolabbi felén pihenő mangára. - De előbb ezt olvasd el. Kíváncsi vagyok hogy fog tetszeni. - Vigyorog rám.

- Azonnal elmondom, ne aggódj. Amúgy te mindig itt vagy? Mit csinálsz, egyáltalán? - Kérdezem, de mikor megkomolyodik a tekintete, elnevetem magam. - Tudom, tudom. Titok, nem akarunk Cassano úr rossz oldalára kerülni. - Legyintek egyet.

- Számból vetted ki a szót. - Helyesel.

- Nem nyúlkálnék benne, ha nem baj. - Jegyzem meg. - Na, de most már feküdj le te tudósok gyöngye. Ezt meg elviszem és én is nyugovóra térek. - Emelem meg a mangát. - Holnap találkozunk. - Mondom.

- Holnap. - Áll fel és kezd el a szoba bal oldalán lévő ajtó felé támolyogni. Mikor becsukta maga után a szerkezetet, én körbenézek a szobában és előhúzva a telefonomat elindulok a kijárat felé. Úgy teszek, mintha felhívnék valakit, de a telefon közben már rácsatlakozik a labor rendszerére. Mikor elérem az ajtót szélesen elvigyorodok. A kapcsolat megszületett.

- Szia mama. Képzeld előléptetést kaptam. Igen, tudom. Nem, ne aggódj, nem maradok fenn sokáig. Igen, a hétvégén meglátogatlak titeket. - Mondom fennhangon, ahogy kimegyek a folyosóra és folytatom az álbeszélgetést, amíg el nem hagyom az épületet. Mikor is elindítok egy tényleges telefont. - Főnök, benn vagyok a megfelelő rendszerben, bár van egy kis gond... - Mondom ahogy megemelem a kezemben tartott mangát.