A 14-es játékos [ ~Isaac Lahey ff.~ ] SZÜNETELTETVE

Az erdő (5. fejezet)

Reggel egy nagy mosollyal keltem az arcomon. Még mindig nem hittem el azt, ami történt tegnap este a pályán Isaac-el. A pillanat csak újra és újra lejátszódik a fejemben, mint valami kazetta. Kipattantam az ágyamból és mentem is elvégezni reggeli rutinjaimat.

Mikor kijöttem a fürdőből felvettem az előkészített ruhámat és már indultam is a gördeszkámmal a suliba.

Mikor beértem szaladtam is a szekrényemhez előkaparni a Matek felszerelésemet. Matek. Még egy hülyeség amivel idegelik a gyerekeket. De most tényleg. A fene fog nekiállni számolgatni, hogy mennyi dinnyéje van valakinek, hogyha a barátjának adta a felének a felének a huszadát, a tesójának a felének a negyedét, és ő pedig megette a felének a felének az ötödét. De most nincs igazam? Meg nem fogom én ottan neked keresgélni a te kis drágalátos x-edet! Számold ki te, hogyha ennyire nagyon tudni szeretnéd, hogy idézzem a tanárt 'az x állarca mögött'!

Idegeskedésemet a jelző csengő zavarta meg. Besiettem a terembe, majd helyet foglaltam. Lehajtottam a fejemet a padomra, hogy valamennyit tudjak pihenni, hisz az éjjel nem aludtam sokat. "Álmodozásomat" egy földre csapódó táska zaja zavarta meg. Egyből felkaptam a fejem, majd a táska tulajdonosa hozzám szólt.

-Bocsi. Nem tudtam, hogy aludtál. Akkor hallkabban tettem volna le a táskámat. - a hang a mögöttem lévő pad felől jött. Mikor megszólalt tudtam, hogy ez a méz édes hang csak is egy emberhez tartozhat. Isaac hangja volt. Megfordultam, majd szememmel megláttam a rám néző, édeskés bűnbánó tekintettel rendelkező Isaac-et. Arcát egy mosollyal jutalmaztam.
-Semmi baj! Úgy sem aludtam még el. Csak pihentem egy kicsit.
-Miért? Rosszul vagy?
-Ja nem! Csak nem aludtam valami sokat az éjjel.
-Aha megértem. Hátha ez vígasztal akkor közlöm, hogy én se aludtam valami fényesen.
-Hát ez egyeltalán nem nyugtat meg. - eszmecserénket a csengő és a matektanár hangja szakította félbe.

-Jó reggelt gyerekek. Ma dolgozatot írtok! Nem ís húzom tovább az időt, úgyhogy ki is osztom őket. - marhajó. Ezeknek a matektanároknak mindig dogát kell iratniuk. Nem hiszem el. Megkaptam a dolgozatot ami természetesen 2 lapból állt, és persze mind a kettő oldal tele volt írva feladatokkal. Elővettem egy üres négyzet hálós füzetet és elkezdtem bele számolni. Legalábbis azt terveztem. Az első pár feladat még egész könnyű volt. Igen. De utána jött a maradék kb. másfél papírlap, aminek szinte minden feladatát vagy ötször újrakezdtem, mert rossz lett.

Még volt egy fél oldal, mikor a tanár közölte velünk, hogy öt percünk van még, és utána helyezzük le az asztalra a papírokat és a füzetet vagy lapot amire számoltunk. Gyorsan valamit megpróbáltam odafirkantani, hogy legalább, ha jó lesz a megoldás, akkor arra kapjak egy pontot. Éppen befejeztem, mire megszólalt a csengő. Felálltam a padomból, majd lehelyeztem a beadandóimat és mentem is a szekrényemhez.

Megnéztem az órarendem, ami azt mutatta, hogy most tesink lesz. Elhelyeztem a táskámat szekrényemben, majd siettem az öltözőbe.

A helyiségbe belépve Lyds-t láttam meg, majd oda is rohantam hozzá egy szoros ölelésbe invitálva. Viszonozta ölelésem, majd pár másodperc múlva elváltunk egymástól.

-Szia Lyds! Hogy vagy?
-Szia Lo! Jól vagyok? És te?
-Igen. Lesz tesi, vagy megint csak a lelátóról nézhetjük, ahogy a fiúk játszanak?
-Igen meg lesz tartva az óra. A fiúk most lacrosse-ozni fognak mi pedig focizni.
-Remek! - mondtam szarkasztikusan.
-Mi az? Nem szeretsz focizni? Hidd el én sem rajongok érte, de legalább együtt játszunk és összedolgozunk.
-Igazad van. Rendben. Na de mostmár öltözzünk, mert el fogunk késni.

Gyorsan átöltöztünk, majd rohantunk is a pályára.

-Rendben gyerekek. Ma a fiúkat edzem lányok ti pedig focizni fogtok. A csapatokat ti választhatjátok. - és ezzel a mondatával meg is fordult a fiúkhoz és el kezdett nekik papolni valamiről.

-Rendben lányok. Akkor az egyik csapatkapitány szerintem legyen Kira a másik pedig Lydia. - vélekedett egy lány akit aszthiszem Malia-nak hívnak. Beleegyeztünk, majd megalapítottuk a két csapatot. Én Lyds csapatába kerültem.

Az óra felénél járhattunk, mikor egy labda megeredt Malia felé, de én elkaptam előle felkapva egy ütőt.
-Köszi.
-Nincs mit.
-Hé maga! Maga...., hogy is hívják?
-Camilla Argent.
-Maga tud lacrosse-ozni?
-Hát Mexikóban néha játszottunk, de nem vagyok benne profi.
-Rendben. Akkor maga a holnapi órán már a fiúkkal fog edzeni.
-Rendben edző bá'.

El is ment az edző bá' akit most Lydia váltott.
-Nahát Lo! Nagyon ügyes vagy. Gratula!
-Köszi! De csak mázlim volt, hogy időben észre vettem azt a labdát.
-Nem baj. Akkor is nagyon ügyes vagy! - dicsért meg barátnőm.

Tesi után bevánszorogtunk az öltözőbe. Mivel úgy éreztem, hogy eléggé megizadtam ezért gondoltam letusolok.

Mire végeztem már mindenki kiment. Felöltöztem, majd bepakoltam sport táskámba és indultam is szekrényemhez.

Elővettem a Földrajz cuccaim, majd rohantam is. De ezt nem hiszem el. Még egy hülyeség. Minek a földrajz, hogyha ott a google maps, a térképek meg persze a biosz is. De most tényleg. Csak én vagyok így ezzel.

Beértem, majd elfoglaltam a helyemet és kezdetét vette az óra.

Lassan, de vége lett az összes órámnak. Fogtam a gördeszkám majd siettem haza.

-Megjöttem!
-Szia kicsim. Akkor tudod mi várr rád.
-Igen. - mondtam kedvtelenül. Elindultam a szobám felé, majd lepakoltam és elkezdtem írni a házijaimat és tanultam.

Úgy 17:00 lehetett, mikor eszembe jutott, hogy ma még gördeszkázni kéne egy órát, mivel az mindennapi rutinom. Így hát megkérdeztem apát.

-Apu? Tudom, hogy szoba fogságban vagyok, de eszembe jutott, hogy minden nap lemegyek egyet gördeszkázni és utána gyakorolni. És esetleg elmehet ma is?
-Persze bogaram. Csak érj haza 20:00-ra!
-Oké!

Felkaptam az íjász tegezem és íjam. Nomeg a gördeszkám és indultam is.

Elgurultam az erdőig, majd csak mentem egy kitaposott ösvényen. Mikor màr egy ideje mentem megláttam egy széles fatörzset két fa között. Átléptem köztük, majd megálltam, és a kivágott fa mögötti fát céloztam meg. Elővettem egy nyílat felhelyeztem az íjra, majd meghúztam a "zsinórt" (Kérlek ne verjetek meg, de nem tudom, hogy mi a neve:Írói megj.). Miközben húztam a nyílat lassan beszívtam a levegőt. Céloztam, majd kifújtam a levegőt és hagytam repülni a nyílat mígnem el nem találta a fát és bele nem fúródott. Még egyet kilőttem, majd még egyet és még egyet. Ezt ismételgettem mígnem meghallottam egy közeli bokorból egy halk neszt. Fegyveremet a bokorra szegeztem és úgy távolodtam hátrafelé. Addig mentem, míg meg nem botlottam a nagy farönkben. Megfordultam egy pillanatra lenézni, hogy meg akadt-e a lábam valamiben, de ezt kár volt megtennem. Ugyanis mikor felkaptam tekintetem egy farkast láttam meg. A szemei vörösen izzottak és két lábon állt. Nem hittem a szememnek. Sohasem láttam még egy alfát sem átalakulva. Mire megmozdultam leterített engem a a farönkre és elkezdett karmolni, harapni és tépni. Egyre több és több vér fröcsögött belőlem az "állatra". Egy idő után megunta és elment. Ott hagyott engem. Egyre több vért vesztettem. Nem bírtam mozdulni a fájdalomtól. Egy idő után már nem bírtam tovább és elsötétül elöttem a világ.