A 14-es játékos [ ~Isaac Lahey ff.~ ] SZÜNETELTETVE

Varázslatos délután (vagy mégsem?) (11. fejezet)

'Recsegés, kattogó hangok, sétapálca csapódása. Ezekre a hangokra lettem figyelmes. A maszkosok rejtekhelyén voltam. Nagy sötétség volt. Nem tudtam mit csináljak. Mikor már hozzászokott szemem a sötétséghez tartályokat vettem észre. De az egyik felkeltette figyelmemet. Elindultam felé. Valami zöldes vízben, vagy oldatban pácolódott egy test. Eléggé elázott volt már. Jobban megnéztem, s kisebb hús és bőr cafatokra lettem figyelmes. Nem volt a legszebb látvány. Megérintettem az üveget. Egy furcsa érzés fogott el. Sajnos ezzel nem tudtam többet foglalkozni ugyanis hirtelen ordítások, nem is inkább sikolyok hangjára lettem figyelmes. Megindultam irányukba nem törődve azzal, hogy mi fog történni. Egy körülbelül korombéli srác feküdt az asztalon. Mellette viszont állt egy alak akit nem tudtam rendesen kivenni. Ha jól látom éppen kitépi a srác fogait. Le voltam sokkolva. Nem tudtam, hogy mit csináljak. Azonban észrevettem egy könyvet egy asztalon, amire a következő volt írva "A rém doktorok". Szóval ez a nevük. Gondolataimat egy hang szakította félbe, mely folyamatosan a nevemet szajkózta, majd hirtelen kipattantak szemeim, s azon kaptam magam, hogy Isaac karjaiban sírok. '

-Sshhh...Milo semmi baj. Nincs semmi baj itt vagyok. Már nem kell félned semmitől.  - miután hangoztatta e mondatait szorosan odabújtam hozzá, s megöleltem. 'Elmondjam neki, hogy mit "álmodtam"? És, ha elmondja Scott-éknak? Azonnal bele akar, majd avatkozni és nem hagyná, hogy segítsek. ' Ilyen és ezekhez hasonló gondolatok futottak az agyamban végig. Még egy kicsit szorítottam, majd elengedtem. Eldöntöttem, hogy nem teljesen az igazat fogom mondani neki.

-Minden oké Milo?
-I-igen.
-Szeretnél beszélni róla?
-Igen. Az volt az álmomban, hogy azoknak a maszkosoknak a helyén voltam. Lefektettek valami székre, vagy asztalra (olyan szék, ami a fogorvosoknál van. : Írói megj.) és elkezdték letépni a körmeimet, s kitépni a fogaimat, majd valami szert belém öntöttek. Szerintem higany volt az. De nem vagyok benne biztos. Végig figyelted a szívverésem igaz?
-I-igen. Bocsánat, d-de muszály volt meggyőződnöm arról, hogy igazat mondasz.
-Isaac. Scott kért meg rá ugye?
-Nem. - vágta rá azonnal.
-Isaac!
-Igen ő volt az. Sajnálom. De igazat mondtál. Úgyhogy nincs miért aggódnod. - ezen a mondatán meglepődtem. Ilyen jól hazudnék. Azta. Gondoltam, majd eszembe jutott, hogy mennyi lehet az idő.

-Isaac?
-Igen?
-Mennyi az idő?
-12 múlt 9 perce. Miért?
-Huhh. Hála az égnek. Akkor nem aludtam sokáig.
-Éhes vagy?
-Igen.
-Akkor jó, mert csináltam hamburgert. - meglepett ez a mondata. Nem gondoltam volna, hogy főzni is tud.
-Ha te csináltad biztos finom. - mondtam pajkos mosolyra húzva számat, majd utamat megindítottam a konyha felé, melyből mennyei illatok áradtak ki. Mikor kiértem két nagy tálnyi hambit láttam. Istenien nézett ki. Volt benne sajt, hús, paradicsom, saláta, hagyma, bacon és szószok. Nyami. Ki is folyt a számból a nyál. Oda siettem és el is kezdtem enni nem gondolva Isaac-re.
-Látom éhes vagy! - mondta kuncogva. Olyan aranyos a nevetése.
-Igen. Bocsi. De amúgy nagyon finom lett. Nem gondoltam volna, hogy ilyen jól tudsz főzni.
-Semmi baj. És köszi. - befejezte mondatát, majd leült velem szembe, s elkezdte elfogyasztani hamburgerét. Néhány percig még csendben ültünk, majd Isaac kérdése törte meg ezt.
-Milo? Lenne egy kérdésem.
-Igen?
-Mit szerettél volna nekem ott az állatklinikán elmomdani mielőtt mindenki betört? - ebbe a kérdésébe belepirultam. Nem tudtam, hogyan fogalmazzam meg, hogy mit érzek iránta így nem maradt más lehetőségem, mintsem, hogy hazudok.
-Semmi fontosat. Ráér később.
-Biztos?
-Igen. - elfogadását csak egy bólintással fejezte ki.

Lassan mindketten elfogyasztottuk ételeinket, majd elindultam lefeküdni a kanapéra, ám amint leültem egy furcsa érzés fogott el. Körbe néztem. Becsuktam szemeimet egy pillanatra, de mikor kinyitottam őket már teljesen máshol voltam. A rém doktorok rejtekhelyén tartózkodtam. Sötét volt. Nem tudtam merre induljak. Hirtelen meghallottam egy hangot. Sikított valaki. Egy srác lehetett. Elindultam a hang irányába, mit sem törődve azzal, mi fog történni velem, ha odaérek. Odaértem, majd hirtelen én feküdtem azon az asztalon, vagy ilyen fogorvosi szék szerűségen. Egy alakot láttam meg magam fölött, de nem láttam rendesen az arcát. Csak annyit láttam, hogy kezében egy harapófogó volt. Nem tudtam mit akar velem csinálni így érthetően elkezdtem pánikolni. Megindította kezét, majd egy hirtelen mozdulattal kitépte egy fogamat. Fájdalmamban egy hatalmasat sikoltottam. Majd megint elvégezte e műveletét. Újra és újra. Én pedig folyton folyvást sikoltottam. Egy idő után akkora lett bennem a fájdalom, hogy elájultam. Az utolsó dolog, amire emlékszem, hogy Isaac a nevemet kiáltja.

Isaac szemszöge:

Befejeztem ebédemet, majd megindultam Camilla után, hogy leüljek a kanapéra. Kényelmesen el is helyezkedtem volna, ha nem vettem volna észre Milo arcát. Kicsit zavaros volt. Mint aki hirtelen nem tudja hol van, majd egyszer csak felállt, s szépen lassan elindult. Nem tudtam merre ment, de követtem. Figyeltem és úgy méregette a falakat, mintha még sosem járt volna ezelőtt itt. Tovább ment, majd egyszer hirtelen a földre esett. Úgy feküdt a földön, mint ,aki ki van kötözve. Valamit nagyon nézett maga mellett. Majd egyszer csak elkezdett sikoltani. Nem értettem mi baja lehet, de elkezdtem szólongatni és rázni hátha felébred.
-Camilla! Milooooo! Kelj fel! GYERÜNK!
Hiába beszéltem nem segített semmit. Próbáltam valamit kitalálni, közben ő sikongatott. Egy idő után viszont abbahagyta. Nagyon különös volt. Láttam, hogy kezdi elveszteni eszméletét, de megpróbáltam valahogy felkelteni.
-CAMILLA! CAMILLA!
Nem sikerült. Felemeltem Milo-t a földről, s elindultam vele Derek-hez. Csak ő tud segíteni.

Mikor odaértem Derek-hez kopogás nélkül berontottam. Derek észrevette, hogy szorongatok valakit karjaimban, s már sietett is az asztalához.
-Mi történt Isaac.
-Nem tudom. Ebéd után leült a kanapéra, majd elkezdett körbe nézegetni. Egy idő után elindult a folyosón, s úgy nézegette a falakat, mintha most látná őket először. Követtem, majd összeesett. Próbáltam felkelteni, de nem ment. Valamit nagyon nézett az oldala mellett, majd hirtelen elkezdett sikoltani. Próbáltam felébreszteni, majd egy idő után abbahagyta. Láttam, hogy kezdi eszméletét veszteni így mégegyszer próbálkozzam, majd felemeltem és idesiettem hozzád, hisz nagyon sok mindent tudsz.
-Érdekes. Szerintem látomása lehetett. Hiszen ő is egy banshee.
-Mondasz valamit.
-Isaac. Mi történt mikor felkelt?
-Hát igazából rémálma volt. Azt mondta, hogy azoknak a fura maszkosoknak a helyén volt és, hogy feküdt egy asztalon vagy széken, s tépik le a körmeit, és kitépik a fogait, majd valami higany szerűséget szúrtak injekciós tűvel a nyakába. Miért?
-Szerintem az nem álom volt. Csak hazudott valamit. Nem figyelted a szívverését?!
-De. De végig egyenletes volt.
-Akkor nagyon jól tud hazudni a kislány. Az biztos igaz, hogy azoknak a helyén volt. De szerintem nem vele csinálták azokat a dolgokat, hanem valaki mással. És szerinten ugyan azt élte át az előbb.
-Ha ezek viszont igazak szólnunk kell Scott-éknak.
-Jó. Te hívd őket én addig vigyázok a lányra.