Wings of Freedom ( Levi x Oc )

17. Szenvedés és veszteség

Levi szemszöge:

Elkaptuk, de én mégsem vagyok nyugodt, ez a dög nagyon sok ember életét kiontotta, köztük Güntherét is. Dühömben felszálltam a fejére és egy erőset rugtam bele.

- Hé te dög, ha azt hitted győzhetsz, hát nem fogsz, hamarosan megölünk, hiába takarod azt a szaros nyakad.

Intettem Eldnek, hogy elkezdhessük. Egyszerre csaptunk le rá, de az, valami kék kristéllyal borította be a kezeit, amitől a pengéink ripityára törtek. 

Kárunkodva emeltem ki az új pengéket, majd még egyszerre megpróbáltam lecsapni rá, de az is hasztalan volt.

- A rohadt életbe! Hogy csinálta ezt? HANGE! - soha életembe nem gondoltam volna, hogy egyszer magamtól hívom oda hozzám azt a nőszemélyt, ezen még én is meglepődtem.

A négyszemű szinte azonnal mellettem termedt.

- Ó Levi, hát nem gyönyörű látvány? Hitted volna, hogy létezik ilyen? És még a csapda is bevállt, jajj már alig várom, hogy...

- Nem vársz te semmit! Megfogjuk ölni, most. Csak előbb csinálj valamit ez ellen a kristály ellen, hogy végre hazamehessünk.

- Nem tudok.

- Hogy hogy nem? Hát nem ezért kaptuk el azt a sok titánt neked, hogy mindent tudj rólluk! Ha?

- Már a titán maga egy különlegesség, hisz a titánoknak nincs nemük, de ahogy látod ennek van. És a kristály is az, lehet csak ő képes erre. De majd megnézzük Erennel, neki menne e a keményedés. (khm...)

- Tch.

A titán hírtelen tágra nyitotta szemeit, mintha valami eszébe jutna, majd egy hatalmasat ordított, amibe belefájdult a fejem. 

- Ez mire volt jó te nyomorult titán? - azt hittem itt roppannak el az idegeim, de szerencsére lepleztem az érzéseim, mint mindig.

Körülöttünk dübörgés hallatszódott, majd minden honnan jöttek a titánok. az elittebbek harcba kezdtek szállni velük, a kezdők felrepültek a fák tetejére, ahonnan már nem éri el őket egy titán sem.

Rengetegen voltak, mint az utcai korcsban a tetű. Még én sem bírtam velük, de ennél még az is furcsább volt, hogy az összes titán csak is az abnormális felé mentek nem törődve az emberekkel. Reményt vesztve emelkedtünk fel a többiekhez, én személy szerint Erwinhez és Tessához mentem, mivel ezalatt Tessa elmondott mindent Erwinnek.

- Ez hogy lehetséges? - kérdeztem a fán lógva, közben pedig végig néztem, ahogy a titánt felfalják.

- Nem tudom, idáig nem jutottam... - mondta a lány halkan, a hangja remegett. Félt. És hibáztatja magát.

- Oi, nem a te hibád, megoldjuk. Úgy is megakartuk őlni, nem? - mondom, majd végignéztem, ahogy a csapatom többi tagja egyre távolodik .

Még egy ideig néztem a titánokat, amikor egy felderítőt láttam elszállni onnan. Hogy bírta eddig ki ott? Valami nem stimmel. Még hozzá Erenék felé megy. Itt lesz valami.

Tessa szemszöge:

A hadnagy arca elsötétedett, miközben a titánokat nézte. Valami zavarja őt, és nekem is rossz előérzetem van.

- Hadnagy.... - hírtelen azt se tudtam mit mondjak.

- A csapatom után megyek. Tessa, te maradj itt.

- Mi? De... ha valami baj van akkor én is ott akarok lenni, és segíteni!

Ezt már mintha mégsem hallotta volna elment.