Wings of Freedom ( Levi x Oc )

18. Váratlan történések

Már egy napja, hogy itthon vagyok...

Egy napja nem hallottam az apám hangját...

A történtek megviselték őt. Nagyon. Amit el is hiszek. Nem lehet könnyű neki, előbb anyát vesztette el, most meg az egyik lányát.

Annyira össze van omolva, hogy ki se enged a házból. És megtiltotta, hogy még egyszer kitegyem a lábamat a házból. Még Anastaziaék se jöhetnek be. Amit nem is értek, hisz ők nem tehetnek semmiről. 

Titokban levelezünk. Ők szerencsére jól vannak, mivel a pozició bal oldalán voltak, védve a nősténytől. 

El se tudnám képzelni mi lenne most velem, ha őket is elvesztettem volna.

És hiába ennek, hiányolom a felderítőket. Persze itt nem az expedíciókra gondolok....

Hanem a társaságra. Hiányzanak Erenék, Hange és még egy picit Levi is... amit szintén nem értek. Jó volt velem és nem csesztetett, de ennyi. De... attól még hiányozhat. 

Most biztosan a kezében a teájával komoly fejjel ezt mondaná:

"  Ne szomorkodj, Petra már jobb helyen van, és ha nem akarod követni figyelj oda mit csinálsz és kapard össze magad a földről. "

A gondolatra mosoly űlt az arcomra. Mintha valóban őt hallottam volna.

Várjunk.

Felkaptam a fejem az asztalról és körbe néztem. De nem volt itt senki. Remek mostmár a hadnagyról halucinálok. Mi jöhet még?

Két koppantás hallottam az ajtó felölről. Kinyitottam de nem volt ott senki. Furcsálva néztem körűl. Senki. Fura. Nagyon fura.

Mikor beakartam csukni az ajtót egy levelet találtam a sarkába tűzve.

" Este 10- kor a város szélén. Ne késs "

Nagyot néztem, mikor elolvastam, hisz ez az írás egyáltalán nem volt ismerős.

De nagyon is furcsállt a kíváncsiság.

Hm... vajon ki írhatta? Biztos az volt aki kopogtatott is. 

A vészcsengő felszólalt az ágyam legmélyebb bugyrában, azt jelezve, hogy " Tessa ebből baj is lehet"

Egy pillanatra valóban elgondolkodtam, hogy menjek-e, de a kíváncsiság győzött.

Este felöltöztem, majd kiosontam a házból 21:45-kor és elindultam a város széllére, a megbeszélt helyre.

Mikor odaértem nem volt ott senki. Furcsállva fordúltam meg. Olyan érzésem volt, mintha néznének.

Sehol senki nem volt, így elindultam haza.

Mikor a második házat elhagytam mögülem lépések hangja törte meg a csendet. Hátra néztem. 2 férfi és egy női alak követett engem. A sötétbe nem tudtam felismerni őket, de még is olyan ismerősek voltak. Illesztően gyorsan kezdtek közeledni. A két férfi nagyon magas volt, az egyik még kigyúrt is. A lány még nálam is alacsonyabb volt.

Azonnal futásnak eredtem. Hátra se mertem nézni, csak futtam és futtam.

Szerencsére a nehéz edzésnek nem fulladtam ki. Már majdnem at utcáinkba voltam, amikor hátulról megfogták a kezem és röktön rátettek egy rongyot a számra. A szorítás olyan erős  volt, hogy ha nem lett volna a rongy a számon biztos az egész utca a sikolyomtól zengene. A fájdalom miatt könnyekbe lápadt a szemem. Éreztem, ahogy a végtagjaim elernyednek és lassan elemészt a mély álom.

Rettegtem. Mi van ha már soha nem kelek fel?

Nem tudom mennyi idő telhetett el. Amikor felkeltem egy üres szobában voltam, ami alig lehetett 3x3-as, csak egy ágy volt az egyik fal mentén, és persze egy vastag fa ajtó szembe az ággyal. Fájt a fejem. Szinte ketté repedt. Szédűlve próbáltam felülni a kényelmetlen ágyon, de nem tudtam.

Vissza csuktam a szemem és megrpóbáltam pihenni. Ilyen fejfájással semmire nem megyek.

Kis időre elszunnyadtam, de földön felkeltem a lakat kattanására.

A fény fájdalmasan hasított bele a szemeimbe, amik ettől könnyezni kezdtek. Alig láttam valamit. Az ajtóban egy ismeretlen férfi állt. Kb 50 éves lehetett, legalább is kinézetre. Szőke volt, szemüveges és szakállas.

- Örülök, hogy végre felébredtél. Zeke Jeager vagyok. Ha készen állsz mehetnénk is az alaksorba.

- Mi? MÉG IS HOL VAGYOK? MAGA ELRABOLT MÉG IS ÚGY BESZÉL ITT NEKEM, MINTHA TELJESEN ÁTLAGOS NAPJA LENNE!!!

Erre elmosolyodva vállat vont.

- Végűl is majdnem átlagos a napom. Az, hogy neked nem  az nem az én bajom.

Fú de felbaszott ezzel a mondatával! Hogy lehet valaki ekkora köcsög?

Vissza se tudtam szólni, mivel felrántott az ágyról. A szédülésnek hála térdre estem. A hideg föld érintésétől libabőrös lettem. Csak most vettem észre milyen hideg is van itt.

- Ajj ne csináld itt a cirkuszt! Felállni! Most.

- Mit ne csinál..?

Annyira megrántott, hogy azt hittem kiszakad a kezem. Feltápászkodtam, majd botladozva bukdácsoltam utána. A szobából kiérve egy előtérbe találtuk magunkat, aminek a középén egy felhajtott szőnyeg volt és egy kinyitott pinceajtó.

Ám ez nem egy átlagos pince volt. Ez valami hatalmas helyre nyílt, ahol akár egy 20 méteres titán is elfért volna.

- Most megfogsz változni, örökre.

Fel sem fogtam mit mond, mivel egy hatalmas tűt döfött a vállamba, amibe valamilyen vörös folyadék volt.

A fájdalom szétterjedt minden porcikámra. Sikoltva estém le a földre. A könnyeim Niagara ként ömlöttek a szemeimből. A vér úgy áramlott az ereimbe, hogy azt hittem felgyulladok.

Ekkor láttam csak meg, hogy a "pince" másik felében egy fekete-vörös hajú lány van kiláncolva. A szemei narancssárgán izzodtak.

Ezek a már majdnem lélektelen szemek voltak az utolsók amit láttam.

Mivel minden elsötétűlt. De nem úgy mint a legutóbb. Most olyan volt. Olya  volt... mintha örökre elsötétűl volna az életem. De tudtam. Ez nem a halál.

Ez csak egy új, ismeretlen kezdet.

Sziasztok!
Ez egy rövidebb rész lett, mivel így sikerűlt összehoznom. Remélem nem baj. A következőt ha tudom hosszabbra írom, hogy kárpótoljalak titeket ( De lehet, hogy csak ekkoracsra részek lesznek csak, hogy haladják a történettel)