Wings of Freedom ( Levi x Oc )

22. Elkapott

A még épen maradt házak között cikázva elgondolkodtam, hogy valyon miért fáradtam így el, hisz én nem most először használtam a titánomat, de még is, szinte alig tudom vonszolni magam. Mintha ez a hely lefárasztana, de nem csak fizikailag, leginkább mentálisan.

Olyan mintha otthon lennék és még se
Milyen hülye vagyok! Semmi közöm nincs ehhez a helyhez!

Megráztam a fejem, hogy elűzzem a gondolataimat, majd végre találtam egy ép hullát és elkezdtem leszedni a 3D felszerelését, majd magamra aggattam és nekiláttam a mászásnak.

Magamat is meglepve repültem fel az égbe. Mintha mindig is ezt csináltam volna! Nos igen tagadnom sem kell, mindig is jó voltam mindenben.

A fal tetején állva nagy levegőt vettem.  A derékig érő hajamba belefújt a szél. A házak között cikázott a tekintetem.

Meg is találtam a maradék felderítőt az egyik ház tetején. Épp most változtatták át az egyik fiút titánná. Várj, mi?! Kit kaptak el??? A francba nem látom, mert messze vannak!

Leugrottam a falról, majd zuhanás közben belelőttem a zsinóromat az egyik ház falába, majd odahúztam magam és így haladtam előre, de nem túl közel. Mikor már 50mes körzetben voltam leszálltam a földre, mivel nem akartam, hogy meghalljanak.

Lopakodva mentem olyan közel, hogy lássam kit akarnak feláldozni.

Bertholdot! Ó Istenem, mit tegyek? Átváltozni nem tudok se harcolni ilyen gyengén! A francba, a francba, a francba!!!

Mit tegyek? Nem hagyhatom hogy megöljék Bertholdot!

Lépéseket hallottam mögülem a tetőről, majd egy pillanatra rá egy zsinor fúródott mellém a falba. Ilyedten pördűltem meg, de nem voltam elég gyors. A hadnagy lelökött a földre, majd a kezeimet a fejem felé szorította és a csípőmre térdelt. A szúró fájdalomra elkiáltottam magam.  A szívem a torkokba dobogott, remegtem a hírtelen támadásra. Mit tegyek? Túl erősen fog.

- Nocsak, nocsak, ki látogatott meg szerény hazánkban? Csak nem egy idegen? - mondta pár centire az arcomtól.

Csak most látom igazán milyen jóképű is. Várj, mi? Én nem is kedvelem őt! Mi a franc ütött belém?
Az érintésétől libabőrös lettem, a közelségétől felmelegedtem, és a légzésem szabálytalanná vált, ahogy a szívverésem is.

- Eressz. El. - mondtam a legridegebb módon ahogy most tudtam.

- És mi lesz, ha nem? Hm Piroska?

- Akkor megöllek. És nem vagyok Piroska.

- Nem tudtál titán alakodban sem megölni, most meg le vagy gyengülve. Esélyed sincs.

- Honnan...

- Lerí rólad, hogy te vagy. De elkell hogy ismerjelek, a titánod nem semmi.

Meggyengült a szorítása, így beakartam húzni neki egyet, de amikor a jobb kezemet kikaptam az ő keze alól a kötél belemart a bőrömbe.

- Mi?... Mikor...

- Nem nagyon figyeltél eddig, könnyű volt. - az egyik kezét levette az enyéimről és a elővett a zsebéből egy kendőt, majd bekötözte a számat. Rángatózva próbáltam kijutni a szorításából, de nem ment. - Jobb ha nem ficánkolsz, mert a végén elmegy a türelmem.

Morogva próbáltam még erősebben mozogni , hátha kiszabadulok, de nem ment. Mikor eléggé lekötözött felállt rólam. Én azonnal hasra feküdtem és megpróbáltam felállni, de mikor már négykézláb voltam Levi a csípőmnél fogva visszahúzott magához, majd a vállára vetett, mint egy zsák krumplit.

Felnyögtem, amikor a válla belefúródott a hasamba. Azonnal ütni kezdtem a hátát de meg se kottyant neki, csak még erősebben szorította a combjaimat. Ennek biztos megmarad a helye egy darabig.

Viszont meglepődtem, amikor a falfele vette az irányt. Talán elszökhetek ott!!

Mikor a levegőbe emelkedett megláttam, ahogy a titánból kiemelkedik egy szőkehajú lány... várj nem, ez fiú. Egy házzal arrébb egy nő ült egy másik szőke holttest mellett. Úgylátszik választaniuk kellett, és a kölyköt választották. Szívás.

Nagyon hamar a fal tetejére értünk, ahol le is tett Levi, megkell jegyeznem nem valami kedvesen. Köhögve emeltem a kezem a mellkasomhoz, mivel sikerűrt egy tüdöst esnem. Kösz hadnagy, igazán kedves...

Az oldalamra fordultam, hogy meg ne fulladjak, de Levi azonnal megragadta a felső karomat.

- Ha szökni próbálsz meghalsz. Ha átváltozol meghalsz. Világos?

Szemet forgatva bólintottam. 

Pár perc múlva a többi felderítő is feljött a falra és érdeklődve néztek le rám. Hogy bemosnák mindegyiknek ha nem lennék lekötözve!

Levi nagyjából vázolta a történteket, majd foglalkoztak tovább a sérültekkel vagy ájultakkal. 

Nagyot sóhajtva próbáltam kényelembe helyezni magam ezen a kemény földön, de nem ment persze.

Kb fél óráig szenvedtem a földön mire végre méltóztattak felkelni a többiek.

Egy barnahajú nő azonnal letámadott és kérdezősködni kezdett.

- Valóban van élet a falakon kívűl?

- Persze, hogy van. Ugyan már! Nem is három kicseszett falból van a föld... ch..

- Hallod ezt Levi? Pont olyan mint te. Még a ch se maradt le! Mind két tojás!!

- Téged ne az érdekeljen, hogy hogy beszél, hanem az, hogy mit! - mormogta a hadnagy, majd el is ment onnan a többiekhez.

A nő tovább faggatott, de én egy szót se szóltam.

Mikor már mindenki járóképes volt elmentünk a felderítők főhadiszállására, ahol engem bedugtak a pincébe egy zárkába.

- Kellemes egy hely, nagyon.... helyi megoldás. - gúnyolódtam, mire az őr rám csapta az ajtót.

- Örülj, hogy még élsz, idegen.

- Úgy se ölnének meg, ahhoz túl puhányok, nem mintha meg tudnának ölni.

- De, megtudnak, hisz ott van...

- Az emberiség legerősebb katonája, blah blah. Unom már ezt a szöveget. Simán megölhetném. 

- De mégsem tetted. 

- Nem, mivel még.... hasznos lehet. 

Ezzel ott is hagyott és kiment a helyére. 

Grimaszolva néztem csótányos szakadt ágyamra. A dohos levegőtől köhögnöm kellet egyfolytában. Végül elvettem a még használható takarót és le terítettem két rétegben az egyik sarokba és oda ültem le. 

Az álom hamar utolért, de azért élénk voltam annyira, hogy észre vegyem, ha valaki a cellámhoz ér.