Wings of Freedom ( Levi x Oc )

26. Utolsó csata

!!!!!Figyelem! Ez a rész véres és durva lesz, de gondolom ez várható volt!!!!!

Luis szemszöge:

Ma van a csata napja, már a titánok a közelben vannak, arra várva, hogy betörje valamelyik a falat.

Minket Anastaziaval egy kisebb csoportban a fal közelébe állítottak, hogy a falon átjövő titánok nagyját kiirtsuk.

- Szerinted sokan lesznek? - kérdezte a mellettem lévő újonc fiú.

- Biztosan. - mivel nem ezt a választ várta elfehéredett és nagyot nyelve a fal felé foldúlt.

- Nem kell aggódj! Megoldjuk, rendben? - Anasztazia hangjára hátra néztem a mögöttem állókra. Egy szőke, kistermetű lány leguggolva siratta az egereket félelmében, miközben Anasztázia próbálta meggyőzni arról, hogy nincs ok az aggodalomra, pedig nagyon is van. 

- Ha nem állsz a talpadra, és nem adsz bele mindent, bizonyára te leszel az első halott. Azt ajánlom szedd össze magad minél hamarább! - a kijelentésemre a többiek mégjobban kezdtek össze esni, Anasztazia mérgesen nézett fel rám, a lány pedig még jobban sírni kezdett. - Ez az igazság. Mi már megjártuk a poklot, többször is. Megtippelni se tudnám hány katonát láttunk odaveszni, de azt biztosra veszem, hogy mindig a gyávák hullottak ki leghamarább. Csak az erősek maradnak itt életben, sőt, sokszor még ők sem, de vegyük példának Levi hadnagyot. Ő már vagy 15 éve ezt csinálja és nem halt meg, mások alig egy napja, hogy felderítők és már halottak.

- D..de m.. mi so..soha nem leszünk oly...olyanok mint a hadnagy! - mondta a lány zokogás közben.

- Honnan veszed? Szerinted a hadnagy tudta, hogy mikor belépett ilyen erős lesz és mindent túlél majd? Szerintem nem. De, ha majd túléljük ezt akkor megkérdezzük. 

Erre a többiek felbátorodtak. A lány is felállt a földről és elszántan nézett rám, miközben letörölte arcáról az utolsó könnycseppet is. Anasztázia mellé áll és bátorítóan körbe nézett. Már szólásra nyitotta a száját, amikor a kapu felölről hatalmas fénycsóvákat láttunk. Azonnal odakaptuk a fejünket. Reiner átváltozott és a titánjával lefelé tart a falról, miközben valamit jó magasra dobott. Én és a többiek előkaptuk kardjainkat és alakzatba álltunk. 

- Mindenki a megbeszéltek szerint cselekszik! Ha nincs más út akkor vissza vonulunk! 

Az égen egy még hatalmasabb villámlás csapott le, aminek a szele hátra döntött minket. Én megragadtam Anasztázia karját és azonnal felrángattam a földről, ahová hamar vissza kerültünk, mivel a kolosszális titán földet ért és hatalmas krátert alakított ki maga körül. Mindenhol törmelékek repkedtek, és egy fal eltalálta az alig 5 méterre tőlünk lévő csapat végét, maga alá temetve vagy 3 embert. A mellettük lévők vérben fürödve sikítottak és menekültek. 

- Hé! Ne meneküljetek el! Szükségük van ránk! - igaz, hátra kiálltottam a csapat másik felére, de azok eszeveszett tempóban repültek el onnan, így 4-en maradtunk. Anasztázia, én, a szőke sírós lány és a mellettem lévő srác, aki megkérdezte hányan lesznek. 

A lány remegve karolt a srácba, aki felsegítette őt. Anasztázia elszörnyedve markolt a karomba.

- Nem hagyhassuk, hogy áttörje a falat! - mondta a szőke lány remegő hangon. A srác mellette bólintott, és rám nézett.

- Ketté válunk, de nem megyünk messze egymástól! Az egyik csapat eltereli a figyelmét, míg a másik megpróbál lecsapni rá, vagy segítséget hívni!