Ne hagyj el! | Befejezett |

20. fejezet

-Na jó, irány haza! -végül Lucyék teraszán vertünk sártrat, mert én bent alig ha kaptam volna levegőt, túl fülledt. Nem volt hideg, de azért egy pokrócot szorongatva ültem le az egyik kényelmes fotelbe. Bettyért később, nappal visszmegyünk és elvisszük a rendőrségre. Addig is hozzákötöztük egy fához, bár nem hiszem, hogy felébred. Azért erősen reménykedem, hogy Scott nem kap semmit azért amit tett, bár ezt még azért úgyis átbeszéljük.

Amint leültem, Lucy egy tükröt nyomott a kezembe. Belenézve jól láthattam a fojtogatás nyomait, a zúzódások lila és vörös színben pompáztak. Egy szóval : egyértelmű volt a bántalmazás nyoma.

Scott gyengéden vizes szalvétát fektetett a karomra, ahol már lassan megalvadt a vér. Halkan feszisszentem, mire Scotty aggódó tekintetét láthattam magam előtt. A mosolyommal biztosítottam róla, hogy minden rendben.

Mostmár mindketten Lucyra tudtunk összpontosítani szóval elkezdett mesélni. Közben Scott gondosan ápolta a sebeimet.

-Elraboltak.

-MIVAN?! - halhatta két oldalról is a lány.

-Épp hazafelé tartottam egy késői edzésről. Nem szokott ilyen sokáig elhúzódni, de az egyik lóval gond volt és ledobta az egyik kislányt. Talán csak egyszer mentem ilyen későn haza. Anyám egy csomószor hívott, de gondoltam úgyis hamarosan otthon leszek. Szóval a sötét utcákon megpillantottam egy fekete kombit. Nem törődtem vele, csak egy autó a többi mellett. Már sötét volt , az emberek fürödtek, vacsoráztak, nameg veszekedtek a kisgyerekeikkel, akik semmiképp nem akarták megenni a párolt brokkolit.
Gyorsak voltak és rutinosak, az egyik befogta a szám, a másik betett a kocsiba. Elvittek valami üres parkolóba és átadtak pár másik fickónak. Bekötötték a szemem és a szám aztán már csak a cellában vették le rólam a kötelet, miután bezártak.
Senki, az ég világon senki és semmi nem tudta, hogy ott vagyok. Csakis az emberrablók.
Étel hiányában elvesztettem az eszméletem, de pár óra múlva felkeltettek és adtak valami moslékot meg vizet -mesélte undorodva.

-És aztán?

- Aztán két naponta egyszer kaptam ezt a "kaját" egy hónapon keresztül. De egyszer sem léphetettem ki a fogságból. Már mondanom sem kell, hogy a körülmények már pár nap után elviselhetetlenek voltak. Aztán kb. 1 hónapra rá kivittek. Újra megkötöztek és kivittek megint a parkolóba. Vagyis gondolom oda, mindegy. Leültettek a beton placcra és belém szúrtak egy injekciót, aztán már meg is haltam. Röviden és tömören ennyi.

-Valami erős drog lehetett amit nem bírt a szervezete. Előtte le is gyengítettek eléggé - nézett rám Scott.

Lassan összeállt a kép. Lucyt a halála után elvitték Bettyhez, ő meg 2 hónap után szólt nekem. Már szinte meg sem lepődök, hogy az egész egy nagy csapda volt. Tudta, hogy lopni fogok Lucyért a virágokból. Végülis jól jöhetett volna ki belőle. Két legyet egy csapásra. Könnyen megölt volna engem is (mármint meg is tette) és akkor két hullája is lenne, akiken kísérletezhet szabadon, kedvére.
Csak, hogy Scottra nem számított.

Elégedetten dőltem hátra a kanapénkon. Miután ma hajnalban mindent átbeszéltünk, neki láttunk a munkának. Elsősorban a Bell szülőket  keltettük fel és bár hatalmas volt az öröm és a megkönnyebbülés, éreztem, hogy most nem tartozok ide. Lucy elmesél majd nekik mindent, de nekünk Scottal, már nincs dolgunk ennél a háznál. Szerintem ezt ő is érezte, szóval feltűnés nélkül sétáltunk ki. A fiú összekulcsolta az ujjainkat, a halálom óta ez volt az első alkalom, hogy kettesben vagyunk.

-Mi az? -kuncogtam. Láttam, hogy gondolkodik valamin, mégis csak a "semmi" választ kaptam. Na jó ez most egy olyan pillanat, amikor kivételesen nem hagyom, hogy elvesszen.

-Tudod... - kezdtem, mire rámmosolygott. Ezt jó jelnek vettem. -Áll még a bálos ajánlatod? - nyögtem ki végül.

Elnevette magát, amit szintén jó jelnek vettem. De nem válaszolt, amitől azért egy kicsit elszomorodtam. Nem tudom, hogy ezt egy igen-nek vegyem -e.

-Mi lesz a következő lépés -gyors témaváltás...

-Elmondjuk a szüleinknek mi történt, vagyis.... csak én -basszus! Hát én ezt komolyan nem hiszem el. Hogy lehetek ilyen hülye? Ez egy hatalmas hiba volt.

Scottnak egy éve meghaltak a szülei, autóbalesetben. Vagyis nem biztos, hogy abban, de mindenkinek ezt mondta és kettesben viszont sosem beszéltünk róla. nem akartam tapintatlan lenni, ezért nem hoztam eddig szóba. A temetésén viszont ott voltam, nagyon szép volt. Scott nem sírt, csak a kishúgát vigasztalta.
Nem akartam soha átérezni, azt amit nekik át kellett élniük. Most a nagyszüleikkel élnek.

-Szóval... arra gondoltam ki kéne téged hagyni a rendőrségi jelentésből -próbáltam kijavítani, de egy árny azért átsuhant az arcán.

-Miért?

-Mert nem volt benne részed azonkívül, hogy tudod a sztorit, meg megmentetted az életünket -nem akartam kimondani de ez volt az igazság.

-Ha ezt akarod, hát legyen.

-Tényleg?!