Ne hagyj el! | Befejezett |

14. fejezet

Nyár. Mindenkinek más jut eszébe róla. Közös biciklitúrák, nyaralások, új barátok és kezdetek. Én nyáron láttam utoljára a legjobb barátnőm. Pontosan 3 hónapja és 11 napja. Bár igazából tegnap is láttam, csak nem volt épp valami jó formában. Lucy elvesztése nagy csapás volt számomra, szinte sokkban voltam egész éjszaka.

Igazából nagyon borzalmas amit tettünk aznap éjszaka, de tettünk amit tettünk, nem mi voltunk a hibásak. Legalábbis én és Scott biztos nem.

Valamit ki kellett találnunk, mert nem maradhatott Lucy annál a nőnél, úgyhogy hárman ültünk le még ott L.A-ben tanácskozni, hogy most mégis mi lenne a teendő. Én és Scott teljesen le voltunk sokkolva, egyedül Betty beszélt, be nem állt a szája. Tele volt ötletekkel, de egyet hangsúlyozott igazán. Nem is figyeltem rá igazán, csak azon gondolkodtam, hogy süllyedhettem idáig. Eddig teljesen normális életem volt, Lucyval és a családommal minden szép volt... vagy hát inkább csak Lucyval. Most meg arról "beszélgettem", hogy hogyan kéne eltűntetnünk innen a halott barátnőmet.
Scott nem szólalt meg mióta lejöttünk, amiért nem hibáztatom, én sem beszéltem sokat.
Végül Elizabeth a beszédét követően felállt és elkezdte osztogatni az utasításokat. Semmire sem emlékszem abból amit mondott szóval csak csemdben tettem amire kért, s közben próbáltam ésszerűen gondolkodni, ha már cselekedni nem tudtam.
Sweeneyvel és Scottal a föld alatt végigcipeltük a már rég kihűlt testet és viszonylag gyorsan haladtunk így hárman St. Widra felé. Bár Lucy magas volt és vékony, a lovagló ruhája meg nem adott plusz súlyt annyira hozzá, tehát viszonylag könnyű volt, ám a városunkig fél óra volt buszzal az út, ezért gyalog hát hosszú volt az út.
A körülöttünk lévő virágok még mindig teljesen lélegzetelállítóak voltak. Gyönyörűek. Miközben sétáltunk Lucy súlya alatt, végig azokat néztem és nem tudtam megunni a látványukat. A növényeket elnézve, a Magic Garden jobban termelt mint valaha, én viszont nem tudtam rájönni, minek nekik ennyi virág, ha még csak a kísérletezős fázisban vannak. Kiderült, hogy a 2 tulipánföld -St. Widra és Los Angeles között- teljesen össze vannak kötve.

Az út alatt senki nem szólt semmit, néha Betty néni tett néhány megjegyzés az ő tervéhez, amit még kitalált mellé. A vége felé már nagyon untam ezt a nőt. Nem csak gyűlöltem, de idegesített is. Szinte már boldognak tűnt és én annyira le akartam ütni, hogy azt már fájt visszatartani. Egyáltalán nem érintette meg egy gyerek halála, pedig a gyász szerintem az egyik legemberibb érzés. De benne egy csepp sem volt!

Felmászva az ismerős létrán, a szeretett városomat láttam. Végre hazaértünk! Hamarosan véget érhet ez a rémálomba illő nap. A borzalmas tervet követve öngyilkosságnak álcáztuk Lucy halálát. Végülis ez a mai világban nem olyan hihetetlen történés. És a sztori egészen sínen volt: egy életvidámnak tűnő, igázból depressziós tinédzser hirtelen felindulásból kinyiffantotta magát. Nem tudom mennyire hihető ez a többi embernek, de én nem lepődnék meg egy ilyenen.
A Stark parkba vittük, ami St. Widra leghíresebb és leglátogatottabb parkja volt nameg egyben a legrégibb is. Annó a német gyarmatosítók (akikből alapjáraton alig volt itt Amerikában) alapították a várost, ami régen még nagyon pici volt, de miután más népek is elfoglalták, időközben egyre nagyobb lett. Szóval a németek alakítgatták a parkot is és nevezték el az uralkodóról, akiről a legpontosabb jellemzés is az erős fogalmát merítette ki. Ezért lett Stark.

Lucyt lefektettük az útra, egy híres szobor elé, ami micsoda véletlen, pont azt az uralkodót ábrázolta, akiről meséltem. Aztán a megbeszélteket követve Betty előhúzta a kiskését. Gyorsan Scott felé fordultam, aki villámsebességgel ölelt át. Elizabeth párszor megvágta a lány csuklóját, az ereinél. Oda akartam nézni, de képtelen voltam. A fájdalomtól eltorzult arcom Scott mellkasába temettem. Együttérzően simogatta a hajam. Scott is végig hallgatott, de mindent megtett amire Betty kérte, velem együtt. Bevallom, egy kicsit azért még most is sírni akartam, ahhoz képest, hogy a fél utat végig szipogtam.

Miután Fura néni végzett, és letakarította a kését, hazaindultunk. Nem azért, mert haza akartunk menni, hanem azért mert azt mondta. Szóval hazamentünk és megpróbáltunk aludni, hogy aztán arra kelhessünk, hogy megtalálták az eltűnt lány holttestét. Vagyis Betty terve lehet ez lett volna, az enyém viszont teljesen más volt.

Még csak fél 9 volt amikor visszamásztam a házunkba, hogy Sweeney megbizonyosodjon róla, hogy nem rontom el a drága kis tervét. Igazából nyilván nem hagyhattam csak így a dolgokat. Ahhoz nekem teljesen más embernek kéne lennem. Viszont nem vagyok, szóval az én tervem is meg lesz valósítva, még ma. Nekem ugyanis zseniális tervem volt, Elizabethével szemben. Az a nő olyan mint egy fertőző betegség. Elkapod, aztán teljesen felemészt. Én viszont nem fogom ilyen könnyen feladni. Végülis még mindig nem tudom, hogy halt meg Lucy.

Talán őt is felemésztette Betty. Hisz vele kapcsolatban annyi megválaszolatlan kérdésem volt, hogy már alig tudtam őket számon tartani.

Mikor kiléptem a fürdőből senkivel sem találkoztam. A nappaliból keserű nevetést hallottam. Hirtelen megtorpantam és odanyomultam a nappalit a konyhától elválasztó falhoz. Nem szokásom hallgatózni, de mostanában csak így tudhattam meg dolgokat.