,,Az ember csak azután érzi meg, mennyire értékes számára valami vagy valaki, miután már elveszítette"
Avery Miller kívülről tökéletes családba született, azonban miután a legjobb barátnője, Lucy eltűnik, egyre több gond kerül ki a felszínre. Lucy k...
Meglepődve néztem Cassie után, amint elhagyta a szobát. Furcsáltam a lány viselkedését, de mivel nem ismerem, ezért lehet, hogy nála teljesen normálisak ezek a hangulatingadozások. Szóval inkább próbáltam nem törődni azzal, hogy mi folyik jelenleg odalent, végülis nem rám tartozik.
Lucyhoz fordultam, akit látszólag nem foglalkoztatott annyira barátnője viselkedése. A haját igazgatta a tükörben, onnan nézett rám aztán. Vissza volt még számunkra egy utolsó-utáni ceremónia.
-Elhoztad?
-Ki nem hagytam volna!
Előhúztam a táskámból a kedvenc nyakláncom. Cérnavékony aranylánc, rajta egy kicsi, szintén aranyra festett pillangó csüng. Lucy ugyanilyet vesz elő, az övén azonban pillangó helyett egy miniatűr rózsaszál lóg.
Kikapcsoltam a nyakéket és Lucy nyakába akasztottam az én nyakláncom, ő az én nyakamba az övét. Ezt a nyaklánccserét minden eddigi bálon megtettük, így hát most sem maradhatott el.
Ups! Gambar ini tidak mengikuti Pedoman Konten kami. Untuk melanjutkan publikasi, hapuslah gambar ini atau unggah gambar lain.
Ups! Gambar ini tidak mengikuti Pedoman Konten kami. Untuk melanjutkan publikasi, hapuslah gambar ini atau unggah gambar lain.
-Ajánlom Scottnak, hogy téged vigyen, különben megnézheti magát! -emelte fel fenyegetően az ujját Lucy.
-Hát nem is tudom... lehet nem érdemlem meg őt. Talán mégsem szánt egymásnak a sors, mintahogy azt elképzeltem régebben. Mindegy, majd csak túlélem nélküle is, nem lesz belőle baj.
-Szerintem meg lehet, hogy épp a föld alatt kéne lennem, de mégis itt vagyok. Szóval csak úgy megsúgom, hogy semmi sem lehetetlen ma már. Megmutattad, hogy bármire képes vagy, szóval ideje megmutatnod azt is, hogy el tudod engedni az olyan dolgokat, amik nem fontosak. Kár lenne azért rosszul érezned magad, mert ő Harmony mellett döntött.
Lehet igaza van a legjobb barátnőmnek és kár lenne arra pazarolni az időt, hogy rá várok.
Nem akarom magam azzal becsapni, hogy nem vágyom Scott társaságára ma este, de hát nem kaphat meg mindent az ember lánya.
-Mostmár igazán elárulhatnád kivel mész - löktem neg a vállát, mire elvigyorodott.
-Mattel...
-ÚRISTEN -visítottam -Istenem de egy szerencsés hülye vagy!!!
-Hát lehet, hogy hülye vagyok néha, de legalább tudod nekem van biztos párom a bálra -vigyorgott mint a tejbetök.
-Aucs -játszottam neki a sértődöttet. -Jól van, lehet inkább visszaviszlek a Magic Garden-be, ott legalább csöndben voltál!
-Apropó csönd... nagyon csendben voltál egész nap. Mi történt?
-Hát tudod lehet, hogy nem egy-két óra alatt múlik el a fájdalom a torkomban, miután megfojtottak - hazudtam, mert igazából bevettem egypár fájdalomcsillapítót, nehogymár az miatt teljen szomorúan ez az éjszaka. A csend oka, nyilván apám miatt volt, de nehéz még erről beszélni, túl friss a seb.
Egyébként Lucy tényleg megkapta a főnyereményt Matthew-val. Matt egy igazán szuper, kifinomult és jófej srác, a kinézete miatt sem kell aggódnia. Együtt járunk irodalomra és hát ő az a bizonyos szexi és egyben okos fiúka. Nem nagyon ismerem, mert nem beszéltünk még, de elég kedvesnek tűnik. Nem tudom mikor és hogyan vette le a lábáról Mattet Lucy (vagy fordítva), de le a kalappal előtte. Én mindenesetre támogatom ezt a kapcsolatot.
Míg a földszintre értünk, megígértettem vele, hogy a bál után elmeséli hogyan történt ez az egész. Cass halk beszédét lehetett hallani már a lépcsőn is, de én valahogy biztos voltam benne, hogy Scotthoz beszél a lány és jól láttam a telefon képernyőjén a nevet. Mielőtt kiléphettünk volna a folyosóra, megállítottam Lucyt.
-Szerinted menni fog? -kételkedtem. Rossz érzés volt, hogy Scott lapátra tett, pedig tudom,hogy ő is velem akart volna menni. Egy ideig legalábbis velem akart. Nagyon szégyelltem magam a buszon történtek óta, nagyon gáz voltam. Most meg itt volt, és kitudja mit akart. De tudtam -ha most nem megyek ki, sosem fogom megtudni.
-Persze, gyere csak -és magával húzott az ajtóhoz.
-Ezért még kinyírlak! -sziszegtem neki.
Nem meglepően tényleg Scott állt ott és Cassievel beszélgetett. Semmit nem tudtam leolvasni az arcáról. Szinte teljesen érzelemmentesen nézett rám. Elmorzsolt egy ,,szépek vagytok"-szerű mondatot, aztán rám pillantott. A lehető leglassabban végigmért, és minden centimet megvizsgálta, ami mit ne mondjak nagyon zavarba hozott. Mikor végzett a nézegetésemmel, a szemembe nézett végre :
-Velem jönnél kérlek?
Nagyot dobbant a szívem, miközben kiléptünk a házból. Az idő pont kellemes volt. A nap már kezdett lenyugodni, a hőmérséklet is hűlt. Kicsit fáztam is, de nem volt megdöbbentő az időjárás, hisz végülis már november van. Scott körülnézett.
-Nem baj, ha sétálunk egyet?
-Nem.
St. Widra utcái még gyerekzsivalytól nyüzsögtek. Igen, még azért elég meleg volt és ezt az itteni gyerkőcök imádták kihasználni. Hamarosan ők is bemennek meg vacsorázni, hiszen lassan sötétedik, és az utcai lámpák is felkapcsolódnak. Aztán végleg ketten maradunk itt kint Scottal. Egy ideig csendben voltunk, vártam, hogy ő szólaljon meg először. De mivel ez nem történt meg, így gondoltam véget vetek a csöndes sétának.
-Szóval...- törtem meg a csendet, de közbe vágott.
-Nagyon megijedtem, amikor megláttalak a földön fekve ma hajnalban... Azt hittem téged is el foglak veszíteni, csak azért mert hallgattam a lüke javaslatodra, hogy fussak el. El tudod képzelni mit éreztem, amikor rájöttem, hogy ha ott maradtam volna veled akkor nem haltál volna meg? Ezért még mindig haragszom rád! -hadarta.
-Sajnálom, én csak annyira megakartam menteni Lucyt! -nyögtem ki végül válaszként.
-Szóval ott aztán elég szörnyen elhitetted velem, hogy tényleg meghaltál. Azt hittem, hogy ez a családi átok megint lecsapott - mosolyodott el keserűen, majd folytatta -Akkor döbbentem rá, mennyire nem akarlak elveszíteni.
-Bár ez általában így van... az ember csak azután érzi meg, mennyire értékes számára valami vagy valaki, miután már elveszítette -mutattam rá a mondandója lényegére.
