Ne hagyj el! | Befejezett |

24. fejezet

-Kiderült, hogy apám évek óta csalja az anyámat. Ma meg rájöttem, hogy a húgom legjobb barátjának az anyja az.

-Hűha... sajnálom Avery, nem is tudom mit mondjak!

-Semmit, inkább hagyjuk -innentől már tudtam, hogy nem fog eljárni a szája. Kicsit csalódott volt, amiért nem akartam erről beszélni.  De most még nem állok rá készen.

Az, hogy panaszkodtam valaha is a szar életre, hülyeség volt. Jane az ékes példa arra, hogy vannak sokkal elcseszettebb emberek is.

-Jössz a bálba, ugye? -kérdeztem.

-Hát nem is tudom...

-Várj, mi??

-Figyelj Ave... -tudtam, hogy egyszer sor kerül majd erre a komoly beszélgetésre is. -Szerintem pontosan jól tudod, hogy néha... jó talán így általánosságban nem volt valami normális a mentális állapotom. Tettem őrültségeket másokkal és magammal is, de lehet ideje lenne fel nőnőm. Szellemileg is.

Pontosan sosem értettem meg ennek a párbeszédnek a lényegét. Jane végzős volt, lehetetlen hogy kihagyja a bált. Oké, hogy szabad meg minden, de ez egy elég fontos dolog a 8.-nak.
Jane sosem volt ennyire komoly, mint abban az órában tette. Egy szabad és őrült személyiség volt a gyerekes humorával és kinézetével. Talán így tudnám a bálos kijelentése előtt jellemezni: gyerekes. Mindig életvidám volt, hiába szenvedett mentálisan.

-Soha nem volt senki, aki megmondta, hogy és miért csináljak jól dolgokat.  De most itt van Tom, aki nagyon sokat segít - lefolyt pár könnycsepp az arcán és szomorúan elmosolyodott. Sosem láttam ezt az oldalát. - El fogunk menni, Avery.

Aztán egyre több könnycseppet kellett elmorzsolnia. Magamhoz szorítottam, de én is küszködtem a könnyeimmel. Dinnye méretű gombóc nőtt a torkomba. Nem akartam elengedni Janet, mert nincs itt az ideje, hogy ő is itt hagyjon.

-Nagyon fogsz hiányozni.

-Tudom -lehelte, miközben felszabadultan kaptam tőle egy fél mosolyt. Bólintottam egy aprót, de én nem akartam, hogy véget érjen ez a pillanat.

-El kéne indulnod készülődni - szólt nyugodtabban néhány perc után. Nem hibáztathattam, ez volt a helyes döntés. A Janennel való kapcsolatomnak ezt írta meg a sors és nekem el kellett fogadnom. Ideje volt már, hogy ő is boldog legyen. De úgy igazán.

Elképesztő mennyire fontossá tud válni egy személy 3 hónap alatt. Kár, hogy erre csak most jöttem rá. Most, hogy el kell őt felejtenem. Tudtam ugyanis, hogy azzal, hogy újra megismerhettük egymást két embert tehettem boldoggá. Őt és magamat.

-Hívj ha valaha bármire is szükséged lesz! Ott leszek, bármerre is mész -felálltam. Eljött az ideje, hogy elbúcsúzzak a legkitartóbb személytől, akit valaha megismertem.

-Vigyázz magadra Ave!

-Te is Jane!

És ennyi volt. Talán jó ember volt rosszkor. Egészen az ajtóig bírtam. Ott aztán kijött belőlem minden érzelem amit eddig visszafolytottam.
Jane megmutatta milyen, ha szeretet nélkül élsz. Megmutatta, hogy az élet teremthet számodra megannyi jó személyt, ha képtelen vagy megtartani őket. Most Janenél maradt egy rész a lelkemből, és nálam maradt az övéből is egy... de így talán sosem lehetünk újra teljesek. Utoljára visszanéztem a házra, amibe többé nem mehettem be. Jane ablakára néztem, és arra gondoltam, miért adóztat meg az élet azután, hogy visszakapsz valakit.

És aztán egyszer csak elhullajtottam az utolsó könnycseppet, de már nem miatta.... miattunk.

Összeszedtem magam lassacskán, mert nem akartam, hogy lássák, hogy sírtam. Otthon hideg vízzel megmostam az arcom, aztán fogtam a ruhám és már ott sem voltam. Szerencsére apáék elmentek bevásárolni, ezért senkivel nem futottam össze. Elég szörnyen festettem, ezért most kivételesen örültem, hogy segít nekünk Cassie. Bár a suliban még nem láttak sminkben, ezért nem szeretném ha túlzásba esne a lány, mert nem ritkán képes rá.

Amikor átértem Bellék házába, Lucy már kész volt és eszméletlenül nézett ki. Éjfekete haja elegáns konytba volt fogva, kék szemei szinte világítottak a szürkés szemsminkben. A ruhája egy egyszerű fekete koktélruha volt, de szépen rásimult a testére, így kiemelve vonalait. Nem volt nagy dekoltázsa, ellenben elég rövid és figyelemfelkeltő ruha volt. Egy szimpla fekete magassarkúban állt előttem.

-Naa dögös vagyok?

-Elképesztően!

-Nekem köszönd! -csatlakozott Cass, aki még csak sminkelt, vagyis azt kezdte el. Ha ilyen tempóban dolgozunk, nem hiszem, hogy kész leszünk.

-Cassie, megcsinálhatom a hajad, amíg sminkelsz -ajánlottam fel kedvesen.

Nem mondtam, de igazából csak a gondolataimat szerettem volna elterelni.