Hobbi író - Taekook (BEFEJEZETT)

-Tizenhét-

Nem tudtam, hogy pontosan mit akarok mondani Taehyunak, nem terveztem meg a bocsánatkérést, egy kicsit sem. Számítottam arra, hogy legalább nem utál annyira, hogy ne is akarjon látni, de ez gyorsan kiderült, hogy nem így van, Yoongi volt annyira jótékony kedvében, hogy egy picit is elősegítse azt, hogy beszélni tudjak a barátjával. Az emeleti mosdóba mentünk fel, az úton bőven kellett arra figyelnünk, hogy ne vegyenek észre minket, mivel egyikünk sem szeretet volna az igazgatói irodába kikötni. Kifejezetten izgultam, mintha hatalmas lenne a tét, pedig csupán csak annyi volt, hogy maximum kicsivel tovább haragszik rám Taehyung. Nem azért akartam kibékíteni valahogyan, mert bármit is akartam volna tőle, csak hiányzott a barátsága, szerettem vele együtt lógni, azt, ahogy néha vörösödve halkul el és még azt is kezdtem megszeretni, mikor egy témáról annyira tud beszélni, hogy mindenkit figyelmen kívül hagy és csak beszél. Igen, tényleg hiányoztak ezek a pillanatok. Bevallottam magamnak, hogy lehettem volna valamivel tapintatosabb is. 

-Tae, megjöttünk. - nyit be az ajtón Yoongi. - Kérlek ne ölj meg, ő követett. Nem hívtam. - kezdte el mentegetni magát. - Legalább gyere ki. - kopogott be az egyik ajtón. - Nem csak te utálod, hanem én is. Igen, köcsög volt és még sorolhatnám, hogy pontosan mi a bajom Jeonnal, de most itt van. Ha nem tetszik, amit mondd, csak pofozd fel. 

Ugyan Yoongi szavai egy kicsit sem voltak biztatóak, szerintem ő jobban utált, mint Taehyung. Az egészben csak az volt a megnyugtató, hogy a másik egy halvány mosollyal az arcán nyitotta ki az ajtót, ami le is hervadt az arcáról abban a pillanatban, hogy észrevett engem. Szerencsére Yoongi elhagyta a mosdót, így csak egy megvető szempárral kellett szembe találnom magamat, nem pedig kettővel. 

-Nagyon haragszom rád, tudod? - vonta fel szemöldökét. - És nem azért, mert nem jövök be neked, megesik, nem az első alkalom lenne, de az fos érzés, hogy csak amiatt akartál velem bármit is, mert szent meggyőződésed volt az, hogy olyan vagyok, amilyen sose leszek. Mármint, persze, van egy megítélésed egy emberről, ahogy rá nézel, de, ha már tudod, hogy semmit sem szeretnél tőle, ne hülyítsd. - ütött vállon. - Annyira hülyének érzem magam, amiért azt hittem lehet bármi is köztünk.

-Sajnálom. - léptem hozzá közelebb. - Tetszel nekem, tényleg bejössz, de...nem tudom. Nem hiszem, hogy veled is tudnék lenni, olyan módon. 

-Azt mondtad, hogy nem csalódtál, amikor megtudtad, hogy én vagyok az. Ezek szerint valami hatalmas csalódás lehettem. 

Egyre jobban kezdtem azt érezni, hogy talán jogosan haragudott meg ennyire rám, de mentségemre legyen, hogy nem szerettem volna ilyen szinten megbántani a hülye viselkedésemmel őt. Jobb lett volna, ha nem is megyek bele aznap abba a találkozásba. Láttam Taehyungon, hogy bántja a kialakult helyzet vagy esetleg én.

-Nem, Tae. - ráztam a fejemet. - Nem vagy csalódást, nem tudom elmagyarázni. Tetszik az a feled, amit azon az oldalon ismertem meg, vagy ha jobban tetszik így, akkor az tetszik, akit ott mutatsz. Biztos az is te vagy valamilyen formába, csak...érted...mégsem az vagy. De ne hidd azt, hogy csalódtam, mert nem. Szerettem veled lenni, jó volt veled lenni, mint egy baráttal. Ne haragudj, nem szerettelek volna ennyire megbántani, remélem még barátok lehetünk. 

-Jungkook, ugye tudod, hogy nekem... tényleg tetszel? Szerettem volna veled lenni, meggondolatlanságból mondtam vagy nem, de tényleg beléd szerettem, még annak ellenére is, hogy hülyére vettél. - rázta a fejét idegesen. - Szerinted az működne, ha barátok maradnánk? Úgy gondolod az mindent megoldana, ha csak barátok leszünk, szerinted egy csapásra el tudom felejteni, mert ezt kéred? Nem hibáztatlak azért, mert nem kedvelsz engem, de ez egy elég hülye kérés. Te sem tudod elkülöníteni azt, akit az interneten látsz, pedig az is én vagyok. 

-Próbáltad már? 

-Tessék? - ráncolta homlokát. - Próbáltam - e már azt, hogy csak a barátod legyek? Nem, mivel eddig nem utasítottál vissza. Egy kicsit sem kedvelsz, ugye? - lépett hozzám közelebb. 

-Persze, hogy kedvellek téged, tényleg örülök annak, hogy barátok vagyunk, de ennél jobban nem tudlak szeretni. 

Sikeresen miattam kezdett el könnyezni egy olyan személy, akit eddig csak mosolyogni láttam. Mivel hagyta azt, hogy megöleljem, így megtettem, óvatosan simogattam a hátát, hátha ezzel meg tudom nyugtatni őt valamennyire, ha nem is akar csak a barátom maradni, legalább ne sírjon miattam. 

-Utállak téged. - ölelt magához. - Egyszer sem volt ennyire hülye haverom, komolyan mondom. - dünnyögte a vállamba. - Nem ígérem meg, hogy tudok csak barátként nézni rád, de próbálkozom. De azt azért neked is el kell fogadnod, hogy csak barátok olyanok nem tudnak lenni, akik egyszer már megcsókolták egymást.

Szótlanul hagytam, hogy tovább ölelgessen engem, ha ezt szeretné, elvégre még akkor is ölelgetett, amikor semmi sem volt köztünk. Örültem annak, hogy már kevésbé haragudott rám, mint előtte, és tetszik vagy sem, igaza lehet. Lehet tényleg nem tudunk csak barátok maradni, nem is részemről, inkább a részéről, de egy próbát megért. Nem szerettem volna elveszíteni a barátságát. 

Végre vége vannak a vizsgáimnak, mától szabad vagyok, több időm is van ❤️Szóval rendszeresebben lesznek végre már részek <3