Hobbi író - Taekook (BEFEJEZETT)

-Huszonhárom-

Kellemetlenül éreztem magamat, már nem azért, mert Taehyunggal voltam több méter magasban egy óriáskeréken, hanem mert egy nem is létező személyt próbáltam lekörözni, még akkor is, ha nem is akartam bevallani magamnak. Egy kicsit olyan érzésem volt, mint mikor először jártunk itt, bár most sokkal jobban élveztem. Érdekesebbnek találtam őt, mint a kilátást, próbálkoztam kitalálni mi a bajom, főleg kizárni annak tudatát, hogy féltékeny voltam a semmire.

-Miért nézel? - fordult felém. - Nem foglak megcsókolni megint. - nevetett fel.

Mosolyogva ültem mellé, majd felvont szemöldökkel néztem rá. Nem tudtam megállni, hogy ne pillantsak ajkaira, azt meg végképp nem, hogy ne hajoljak közelebb hozzá. Lehet azt mondta, hogy nem fog megcsókolni, de az ellen nem tiltakozott, hogy megcsókoljam. Egyre nyilvánvalóbb lett számomra, hogy nem tudnánk csak barátok lenni, mivel azok nem vágynak ennyire a másik csókjára, nekem pedig mindig azon járt az eszem, hogy lehetőséget teremtsek. Pont, ahogy most is, túlságosan is élveztem a másik csókjait.

-Jungkook. - tolt el magától. - Bármennyire is élvezem azt, ahogy megcsókolsz, de ne csináld. Csókolj meg és legyél velem, vagy ne legyünk együtt, de akkor ne is csókolj meg. Nem hiszem, hogy a barátok ezt csinálják, mert én Yoongit egyszer sem kaptam le, de az is lehet, hogy nem jó a barátságunk. Az nem megy, hogy visszautasítasz, de megcsókolsz, ha úgy tartja kedved, oké? Találd ki mit szeretnél, talán meg is várom.

-Már mondtam..hogy mit szeretnék.

-Rendben. - bólogatott. - De akkor ne akarj megcsókolni.

Megakartam csókolni, még akkor is, ha makacs módon tartottam magam, ami egyre jobban kezdte elveszteni az értelmét. Távol akartam magamtól tartani, egy barátságban, amiben mind a ketten többet akarunk minden egyes alkalommal. Örültem annak, hogy végre megállt a szerkezet és ki tudtunk szállni, nem kellett egy helyen lennünk a kínos csöndben, de az is lehet, hogy csak számomra volt az.

-Nem tudom, hogyan fejezzem be a könyvemet. - váltott témát, ezzel megtörve a csendet. - Nincs ihletem.

-Akkor ne fejezd be. - adtam meg a számomra legegyszerűbb választ. - Nem csinálhatod ezt velem, piszkálni foglak egész életedben, ha befejezed.

-Egyszer muszáj lesz. - vonta fel szemöldökét. - Így is tovább tart, mint terveztem. Lehet kinyírom a szerelmüket, valahogy nem érzem az ihletet hozzá. Olyan elcseszett úgyis.

Úgy éreztem, hogy ez egy burkolt utalás volt arra, hogy minden dolgot alaposan elszúrok, ami igaz is volt. Csak a mai nap volt több alkalmam is arra, hogy olyanná alakítsam a kapcsolatunkat, amivé szeretnem is, bár ahhoz kellene valami magyarázat, nekem pedig az nem igen volt.

-Történt valami izgalmas? - érkeztek meg Yoongiék is.

Azt sem értettem, hogy miért jöttek velünk, minden lehetséges alkalommal egymáshoz löktek minket, csak azért, hogy ők kettesben lehessenek. Ennyi erőből randira is hívhattam volna Taehyungot, majdnem olyan is volt ez a nap.

-Nem, semmi. - vágta rá Taehyung. - Én szerintem haza megyek, bőven elég volt az mára. - kezdett el távolodni. - És egyedül terveztem haza menni, Yoonig. - emelte fel a kezét. - Sziasztok.

Elgondolkodva néztem az egyre távolodó alakját. Késztetést éreztem arra, hogy utána menjek, de nem igen terveztem ennél is jobban elrontani a kettőnk dolgát. Annyit éreztem, hogy valaki a vállamra teszi a kezét, de a másik sokkal jobban lekötött még most is.

-Nem tudsz csak a barátja lenni, kitaláltam? - szólalt meg Hoseok. - Valahogy úgy érzem, hogy egy haver nem így nézi a másikat.

-Azt hiszem, igazad van. - fordultam felé.

-Akkor mondd meg neki, nem nehéz. Egyszer már megtetted. De siess, mert a végén öreg korodban is magadban fogod tartani, azt hiszem annyit senki nem várna rád.

-Ne legyél hülye, Yoongi. - sóhajtottam. - Léptem, nem leszek harmadik kerék.

Tudtam, hogy valószínűleg mind a kettejüknek igaza van. Teljesen elismertem azt is, hogy nem tudok csak barátságban maradni, de eddig minden lehetőséget elcsesztem vele kapcsolatban. Yoonignak is igaza volt, ha már egyszer magamnak is beismertem, addig kéne ezzel a tudattal valamit kezdenem, amíg végleg késő nem lesz és egész életemben bánhatom majd a döntést.