Hobbi író - Taekook (BEFEJEZETT)

-Huszonegy-

Fenébe azzal, hogy sose tudom elhatározni magamat valami mellett. A nagy készülésemben  nem egyszer megbántam azt, hogy nem voltam határozottabb a mai nappal kapcsolatban, elvégre simán megmondhattam volna, hogy a többiek egy kicsit sem jutottak eszembe és csak azért hívtam el, hogy velem legyen és ne mással. Ez pedig sokkal több aggodalmat vet fel és nem csak azért, mert fenn állt annak a veszélye, hogy esetleg most is ott lesz az a valaki. A saját gondolataimba jártam és próbáltam minél jobban kiűzni a fejemből azt a gondolatot és esetlegesen menekülési tervet készíteni arra az esetre, ha bekövetkezik ez a félelmem. 

-Jungkook, figyelsz te rám? - tette anya csípőre kezét, ami azt jelentette, hogy bajban vagyok. - Min gondolkodsz ennyire? 

-Tudod van Tae, ma megyek velük valahova. Mondtam neki, hogy nem érzem azt, hogy együtt tudnánk lenni, erre már teljesen másik valakivel megy randira. - tátottam el a számat. - Még a sulit is kihagyta, annyira azért nem lehet jól kinézni, hogy egy egész napot kihagyjon és még csak meg sem írta, hogy nem jön és várhattam azt, hogy jöjjön. Mármint, csak miatta maradtam ott, teljesen hülyének éreztem magam, bár lehet az is vagyok, sőt tuti hülye vagyok, mert éppen egy olyan srác zavar engem, aki nem zavarhatna és lehet még jól is néz ki, mert kihagyta a sulit, csak azért, hogy találkozzanak. Egy olyan miatt senki nem hagy ki egy sulis napot, aki nem néz ki jól. Ráadásul Yoongi is utál, mert Tae is utált, aki már nem utál, de nem is szeret, ha másokkal randizik. 

Szerintem az előbbiből anya semmit sem értette, bár hazudtam volna, ha azt mondom, hogy én megértettem saját magamat. Annyi biztos volt, hogy ezt az egész értelmetlen dolgot jól esett kiadnom magamból.

-Ezt nem biztos, hogy megértettem. - sóhajtotta anya. - Szóval féltékeny vagy valakire, aki randizik Taevel. Pedig te nem akartál tőle semmit sem. 

-Nem vagyok féltékeny, anya. - tiltakoztam azonnal. - Csak..nem tudom, te kérdezted min gondolkodom. 

Sebesen és csöndben hagytam el a házunkat, mivel láttam anyán, hogy csak több kérdést vetettem fel benne, mint eddig bármivel kapcsolatban. Nagyon örültem annak, hogy a szél egy kicsit is fújt, legalább kiszellőzött addigra a fejem, mire Taehyungék elé értem. Őszintén, nem volt kedvem ott lenni, főleg, hogy egy új veszélyeztető tényező állt fenn. Már kopogásra emeltem a kezemet, amikor az ajtó szabályosan kivágódott a helyéről és szinte Taehyung egyenesen nekem ütközött, én elég furán néztem rá, ő pedig, mintha egy megkönnyebbült sóhajt engedett volna el. 

-Késtél. - jelentett ki bosszúsan. - Az üzenetekre meg nem válaszoltál. 

Nevetve döntöttem oldalra a fejemet, bár ez főleg a zavarodottság miatt volt így. Nem értettem, hogy mi ez a nagy aggódás irántam vagy talán esetleg a másik srác után akarat futni én meg valami kifogás voltam rá.

-És ezért úgy döntöttél, hogy utánam mész? - vontam fel a szemöldökömet. - Talán ki kéne feküdnöm az útra, hátha újra akarsz éleszteni... - gondolkodtam hangosan. 

-Nem tudom, hogy mit akartam, jó? - vont vállat. - Csak aggódtam, mert nem szoktál késni. Rád vigyázni kell, mert képes vagy a saját fejed után menni, abból pedig semmi jó nem származik senkinek sem. 

Lehetséges, hogy nehéz engem megérteni, de Taehyug sem egy egyszerű eset. Ő randizik másokkal és közben engem akar megmenteni a nem létező bajtól. Mondjuk ennek csak örültem, mert még mindig érdeklem ő, legalább egy kicsit. Hamarosan Yoongi és Hoseok is rászánta magát az indulásra. Mind a ketten mögöttünk sétáltak, egy kicsit lemaradva, bár éreztem, hogy a másik elég szúrós tekintettel méreget engem, szerintem sose fogja feladni az utálatomat. Örültem annak, hogy legalább itt valamilyen szinten csak vele lehettem, úgyis ez volt az eredeti elképzelésem, bár nem hiszem, hogy akkor igent mondott volna a mai napra, mégis az aggódásai miatt töltött el főleg a boldogság.