Hobbi író - Taekook (BEFEJEZETT)

-Tíz-

Talán ideges voltam, talán csak izgatott, lehet, hogy boldog... Pontosan nem tudtam, hogy mit éreztem, de abban biztos voltam, hogy valamit megmozgatott bennem a mai nap közeledte. Az izgatottság, valamint az idegesség összes fokát megjártam, úgy csináltam, mintha ezen az egy napon múlt volna az életem, pedig a tét nem volt nagy, csupán csak Taehyungnak örökre elmegy a kedve tőlem. Igen, ez egy olyan dolog volt, amit simán kibírtam volna. Egyáltalán nem érdekelt, hogy mi lesz a napi napnak a kimenetele, elvégre hónapokat vészeltem át azzal, hogy azt hittem; nem is tudja, hogy létezem. Mit nekem az, ha nem akar többet beszélni velem. Simán kibírtam volna. A fejemet abban a pillanatban kaptam a telefonomra, hogy az rezegni kezdett, az órára pillantottam, majd szabályosan rá vetődtem az apró készülékre. Éppen mással kellett volna foglalkoznom, mondjuk azzal, hogy ruhában legyek, de az új részeknek soha n tudtam ellenállni, rendesen fajt abba belegondolni, hogy egyszer ennek vége lesz, pedig egyre inkább a történet végéhez közeledtünk.

"Kifejezetten zavarba voltam, ahogy egyre jobban tudatosítottam magamban; én is tetszem neki. Az izgatottság új értelmet nyert, amikor randira hívott, s már aznap tudtam, rengeteg időt fogok azzal tölteni, hogy jól nézzek ki. Ennél is jobban fel akartam kelteni a figyelmét"

A mosolyom úgy szélesedett ki, ahogy olvastam a sorokat. Tudtam, hogy ezek a saját gondolatai voltak, s nyugtató volt a tény, hogy nem csak én rohangáltam fejvesztve a szobámba, próbálva a legjobb formámat hozni. Izgalmas volt az a tény, hogy úgy szerepeltem a könyvébe, hogy arról senki sem tudott, csak mi ketten.

-Legyetek féltékenyek, engem bír. - gondolkodtam hangosan a kommenteket olvasva. - Tényleg engem bír. - suttogtam egyre jobban mosolyogva.

Egy fáradt sóhajt elengedve keltem fel a földről, hogy végre valamilyen szinten közelebb legyek ahhoz, hogy kész vagyok. Ilyenkor jól jönnének a barátaim túlbuzgó énjei, hogy legalább azok valahogy összeszedjenek, de az egyikkel éppen randira készültem, a másik meg okítja barátját, hogy hogyan kéne kinyírnia vészhelyzet esetén.

"Hamarosan ott vagyok"

Ahogy elolvastam az üzenetet, szinte majdnem felbuktam, ahogy próbáltam sietni. Nem is értettem magamat, úgyis tudtam, hogy a fekete mellett döntök, mert mindig amellett adom le a szavazatomat legyen bármilyen helyzet. Amikor úgy ítéltem meg, hogy eléggé jól nézek ki ahhoz, hogy egy randira menjek a nappaliba foglaltam helyet és az ablakon néztem kifelé. Sőt nem is csak néztem, egyenesen bámultam az éppen közeledőt, mosolyra húzódtak ajkaim, azt a piros felsőt vette fel, amit annyira dicsértem a múltkor, s valóban jól állt neki.

-Ugye tudod, hogy látja, ahogy nézed? - bökött vállon anya.

-Jól néz ki. - suttogtam, mintha csak meghallaná a falon keresztül.

-Akkor engedd már be, vagy én fogom. - fenyegetett meg. - Ciki kisgyerekkori történeteket fogok neki mesélni, sőt még képet is mutatok.

-Majd én nyitom! - pattantam fel egyből a helyemről, hogy az ajtóra vetődhessek. - Szia.

-Sziasztok!

Anya hangjára szinte Taehyung mellé ugrottam annyira váratlanul ért, bár nem csak én köszöntem el a lelkemtől, hanem még partnerem is.

-Vére egy kis szín Jungkookie életében. - sóhajtotta anya végig mérve Taehyungot. - Tudod, Tae erről jut eszembe, amikor Kook még csak kicsi volt...Olyan pelenkás korú....

-Anya! - szakítottam félbe egyből. - Nekünk nagyon sietni kell, sajnálom, hogy nem tudod befejezni a ciki történeteket.

Egyből karon ragadtam Taehyungot és siettetni kezdtem, legalább annyira, hogy bőven elhagyjuk a házunkat. Széles mosollyal nézett rám, ami közben alaposan végig mért és ezt annak tudtam be, hogy sikerült az, hogy jól nézzek ki.