Bajos skacok/Jikook/

9.fejezet

Jimin szemszög

Csak kapkodom a levegőt,és próbálom lenyugtatni magam.Ez..ez a ..szemét,esküszöm kitekerem a nyakát.
Úgy felhúzott,hogy fel tudna robbanni a farkam.Erre itt hagy a francba,de legalább ő is álló dákóval távozott.
Visszamentem a cuccomért,és elköszönve a tanártól,kiviharzottam az épületből.Ez a seggfej sincs sehol szerencsére,mert esküszöm ha most elémkerülne,tuti megütném.
De ahh hogy tud így felizgatni?A farkam egy másodperc alatt gyorsul fel százra,és már áll is mint a cövek.Minden érintése villámként cikázik végig egész testemen.Mély orgánuma,mellyel a fülembe suttog,a szívemig hatol.Nem engedhetem,hogy többet érezzek iránta.
Tudom hogy az a célja hogy megfektessen,na de abból nem eszik.
Ajj csak ne vágynék rá ennyire, nem tudom meddig fogom tudni magam tűrtőztetni.
Lassan ballagok hazafelé,inkább sétálok most,és próbálom lenyugtatni magam.
Mélyeket szippantok a friss levegőből,és hagyom hogy a nap sugarai símogassák arcom.
Nem tudok másra gondolni,csakis rá.
Mélyen felkavarja érzéseim,amik oly régóta vannak eltemetve bennem.Nem szabadna,hogy előtörjenek belőlem,főleg nem egy ilyennek,akinek semmi más nem lebeg a szeme előtt,csakhogy megfektessen.
Még mit nem.Hogy újra nevetség tárgya legyek?Azt köszönöm inkább kihagyom.
Elég volt egyszer átélnem,nem kérek belőle mégegyszer.
Komótosan ballagok hazafelé a járdán,magam előtt egy kavicsot rugdosva.
Nézem,ahogy cipőm orra eléri a kis követ,s azzal a lendülettel megiramodik minél messzebb tőlem,majd újra utolérem,és én újra belérúgok.
A kis kő,mintha csak én lennék.
Minél messzebbre próbálnék a gondolataimtól kerülni,de nem tudok,mert mindig ugyanott lyukadok ki.Nem tudok elmenekülni a múltam elöl,újra,és újra utolér.
A múlt elől nem lehet elszaladni,csak tanulni lehet belőle.Éppen ezért félek,hogy újra közel engedjek magamhoz valakit.
Félek.
Félek az újabb csalódástól,a megalázástól.
Félek,hogy akit szeretek,újra mégnagyobb sebeket ejt rajtam,mint amekkora most is van.
Félek újra szeretni.
És félek,még saját magamtól is.Attól a Jimintől,aki most vagyok.
Érzem,ahogy szemeim elhomályosodnak,könnyeim gyülekeznek íriszeim sarkában,hogy utat törjenek maguknak,s végigfollyanak arcomon.
Nem hagyhatom,hogy újra eluralkodjon rajtam ez az érzés.
Ezért vettem magamra,ezt a szerepet.
Én igazából nem vagyok ilyen, csak a múltam tett ilyenné.
Vágyom a szeretetre,a törődésre,és egy igazi kapcsolatra.
Mégha néha nem így gondolom.
De belül legmélyen,erre vágyom.
Csak félek.
Félek hogy engem is elhagynak,úgy mint anyát apa.
Tudom mennyit szenvedett,és szenved azóta is.
És félek,hogy újra megtörténik az,aminek nem lett volna szabad megtörténnie.
És itt van ő.Jungkook.Nem tudom hova rakni.Egy beképzelt,elkényeztetett seggfej,de mikor hozzám ér,megszűnik a külvilág körülöttem.Tudom,hogy csak arra kellenék neki,de mégis,mikor rámnéz,vagy megérint,olyan érzésem van mintha tényleg komolyan vágyna rám.Lehet,hogy csak beképzelem,vagy csak oltári jó színész.Olyan érzéseket vált ki belőlem,mint még soha senki.De nem szabad,hogy elérzékenyüljek,Yoongi megmondta,hogy csakis a lyukra játszik,neki nincsenek érzései.
Nagy gondolkodásom közepette észre sem veszem de már a kisajtónkba állok.
Könnyeim letörlöm a pulcsim ujjával,s lenyomom a kilincset a kiskapun,ami meglepetésemre nyitva van.
Felbaktatok a járdán a bejáratig,itt újra lenyomom a kilincset,ami szintén nyílik.Anya itthon lenne?
Belépek az előszobába,leveszem a cipőm ,és a helyére teszem.
- Megjöttem! - kiáltom el magam egyszem szülőmnek.
- A konyhában vagyok. - jött a válasz az említett helyiség felől.
A konyhába beérve fantasztikus illatok terjednek,amin el kell mosolyodjak.
- Hogy hogy itthon vagy anya?Úgy tudtam dolgozol?
- A tegnapi csere miatt megkaptam ezt a napot,és a másik helyre sem kell ma mennem.Úgyhogy kihasználom,és főzök valami finomat az én pici fiamnak. - nem szólok semmit,csak közelebb lépek,és átölelem törékeny testét.
Olyan jó őt a karjaimba tartani,annyira megnyugszom tőle.Ő legalább feltétel nélkül szeret.Mélyeket szippantok illatából,ami melegséggel tölti el szívemet.
Kis idő múlva elengedjük egymást,s én szó nélkül veszem elő a terítéket,s teszem az asztalra.
Olyan régen volt már ilyen pillanatunk,és ez most baromi jól esik.
Az étel elfogyasztása után,elégedetten hátradőlve a széken,símogatom a teli pocakom.
Borzasztóan jól esett,nem is tudom,mikor ettünk így együtt közösen anyával.Az étel isteni volt,mint mindig.Aranyba kellene foglalni édesanyám kezeit.
- Beszélgessünk Chim,olyan régen nem beszéltünk egy igazi jót. - szólal meg szülőm.Bár nekem kicsit nehezemre esik,mert a végén mindig sírás lesz a vége.
- Mire vagy kíváncsi anya? - kérdezem meg óvatosan.
- Milyen az új suli?Sikerült beilleszkedni?És barátot találtál-e már? - túl sok kérdés,amihez most igazán semmi kedvem,de nem igazán jut időnk soha egy mélyebb beszélgetésre.Mikor én kelek reggel,álltalában ő már nincs itthon.Mikor hazaér,én már rég az igazak álmát alszom.Vagy éppen éjszakás,és mire én felébredek,ő dől ki.
- Hát,elég jó iskola,és igen,vannak már barátaim anya.Az egyikük,az osztálytársam,a többiek évfolyamtársaim.Jól elvagyunk,hétvégén együtt buliztunk.
- Ezt örömmel hallom kisfiam.De ugye megígérsz nekem valamit? - hát ez már rosszul kezdődik,tudom mire akar kilyukadni.Nagyot sóhajtok,és várom,hogy feltegye kérdését.
- Ugye nem ismétlődik meg ugyanaz,mint a másik iskoládban?Chim,be kell fejezned az egyetemet,ugye tisztában vagy vele,az életed múlik rajta. - semmi kedvem ehhez az egész beszélgetéshez.De tudom,ő jót akar.
- Igen anya,tudom,megpróbálok jól viselkedni. - igazából meg sem kellene ígérnem semmit,úgysem tartom be.
- Jimin ,kisfiam kérlek hallgass rám.Tudom,hogy lázadsz,és tudom,hogy min mentél keresztül,de akkor is be kell fejezned az iskolát,ne hozz szégyent a fejemre.Tartsd a farkad a gatyádban kérlek. - nem szóltam semmit,csak megforgattam a szemeim.Éppen fel akartam kelni a székről,és megköszönni az ebédet,mikor szülőm újra megszólalt.
- Apád felhívott. - erre a mondatra minden cselekedetemet abbahagytam,s moccani sem bírtam a meglepődöttségtől.
- Minek? - jött a rövid kérdés tőlem.
- Látni szeretne téged. - a hír hallatára,a szívem gyors tempóban kezdett kalapálni,kezeim ökölbe szorítottam,s dühömet így próbáltam visszafolytani.
- Azt lesheti,hogy én egyszer is találkozzam vele.Nem érdekel,felőlem fel is fordulhat! - dühömben azt sem tudom mit beszélek.Találkozni.Chh jó vicc, még mit nem.
- Az apád Chim,és tudom mit gondolsz róla.De... - és itt beléfolytottam a szót.
- Nekem nincs apám!Akkor kellett volna gondolkodnia,mikor ezen az ajtón kilépett.Számomra ő halott ember,és ezen nincs mit tovább beszélgetni.
Majd sarkonfordultam,és felrohantam a szobámba,az ajtót bevágtam magam után,hátam nekitámasztottam a falapnak,s végigcsúsztam rajta,míg fenekem a földet nem érte.
Átölelve térdeimet,hangos zokogásba kezdtem.
Miért?Miért hagyott itt minket?Mivel jobb az a fiatal ribanc,mint az én tisztességes anyám,aki mindent megtett,és megtesz a mai napig?
Miért nem élhetek boldog családban?Anyának sem kellene belerokkannia a rengeteg munkába,hogy el tudjon tartani,és fizetni tudja a taníttatásom.
Mert az az apámnak nevezett valaki,éppen hogy kiszúrja anyám szemét pár wonnal,ami arra se elég,hogy éhenhaljunk.
Bezzeg az a faszfej kő gazdag,de tőlünk sajnálja a pénzt.
És ezek után azt várja,hogy belemenjek abba hogy találkozzunk?
Még mit nem!
Öt éve annak hogy kitette a lábát innen,azóta nem igazán próbálkozott.Most mi történt hirtelen?
Borzasztóan felzaklatott ez az egész.Könnyeimnek nem szégyellek utat engedni,bár nem egy férfihoz való viselkedés,de most úgysem látja senki,hogy elgyengültem.
Az ajtómon egy halk kopogás hallatszik,majd édesanyám lágy hangja szakít félbe,a fájdalmas gondolkodásom közepette.
- Chim,bejöhetek? - hallom meg gyengéd hangját,majd félrecsúszok,és beengedem az én kis birodalmamba.
Még mindíg a padlón ülök,lábaimat összehúzva,és könnyeim patakokban folynak végig arcomon.
Anyám szintén leül velem szembe s gyengéden az ölébe húz, egyik kezével hátamat símogatja,a másikkal letörli könnyeim arcomról.Én fejem a vállára hajtom,és hagyom hogy ringasson,mint amikor még kisbaba voltam.
Annyira jól esik most ez a gyengédség tőle,s érzem,hogy a szívem is kezd megnyugodni egy kicsit ,s újra felveszi rendes ütemét.
- Mi..miért hagyott el mi..minket anya? - szipogom a vállába édesanyámnak.
- Mi..miattam,ugye a..anya?Mert..mert szégyell e..engem ugye?Szégyelli hogy az egyszem fia buzi lett. - mondom ki a számomra szörnyű igazságot.
- Ugyan Chim,hogy mondhatsz ilyet?Ezt felejtsd el,és verd ki szèpen a buksidból. - próbál meg nyugtatgatni anyám,de nem igazán sikerül neki.
- Akkor miért?Mit tettünk anyaaa? - s belőlem újra előtörnek könnyeim,mik patakokban hullanak édesanyám vállára.
- Nem tudom kisfiam.
- Miért nem lehet boldog családunk?Miért kellett elhagynia?Mivel jobb az a nő anya mint te?Mert fiatalabb?Az a nő is megöregszik egyszer,akkor őt is dobni fogja,és megint keres magának egy fiatalabbat?
- Nyugodj meg kisfiam,és próbálj meg aludni egyet. - én pedig szótfogadok neki,felkelek a földről,lerúgom a nadrágomat magamról,s bemászok az ágyamba.
Anya pedig odajön,betakar a paplanommal,s homlokomra nyom egy puszit,majd elhagyja a szobámat.