Bajos skacok/Jikook/

18.fejezet

Jungkook szemszög

Jól faképnél lettem hagyva a mosdóba,mire feleszméltem,s Jimin után eredtem,már se ő,sem az a bájgúnár nem voltak sehol.
De az a csók....abban minden benne volt.
Nekem ne mondja,hogy ő nem érez semmit,mert azt úgysem hiszem el.
A teste válaszol szavak helyett,és ez nekem pont elég.
Pont elég ahhoz,hogy tudjam,ő is vágyik rám,legalább úgy mint én rá.
De szomorúan konstatálom,hogy bizony felszívódtak.
És ha belegondolok,hogy ők most mit csinálhatnak,a szívem belefájdul.
Csak én csókolhatom dús ajkait,csak én érhetek hozzá porcelán bőréhez.
Önző vagyok tudom,de csak magamnak akarom őt.
Szeretni akarom,törődni vele,vele,és a lelkével is.
Boldoggá akarom tenni,úgy,ahogy még ezelőtt senki.A tenyeremen akarom hordozni őt,hogy érezze,ő sem vágyik senki másra.
Most,hogy a szöszi felszívódott,nekem sincs maradásom tovább.
Megkeresem a többieket,elköszönök,s el is hagyom a buli helyszínét.
Minek maradjak?Értelmetlenné vált,úgysem érezném jól magam,eddig sem tettem,csak Jimin miatt fogadtam el a meghívást.
A többiek felajánlották hogy hazavisznek,de nekem pont jól fog esni egy kis éjszakai séta.
Amúgy is kavarog a fejem a sok alkoholtól,így legalább teljesen kitisztulok,mire hazaérek.
Hűvös éjszakánk van,hiába van napközben már enyhébb idő,az éjszakák még roppant hűvösek.
Nemhiába,hisz még csak március végefelé járunk.
Hamarosan virágba borulnak a cseresznyefák,amitől nincs gyönyörűbb a világon.
A kedvenc évszakom,ami végét jelenti a zord hideg télnek.
Valahogy így érzem magam most én is.
Eddig csak hideg tél tombolt a lelkemben,de most,hogy megtapasztalom mi is az,igazán szeretni,a lelkem is kezd kivirágozni.
Én vagyok a fa,Jimin pedig a kis bimbócska,ami remélem nemsokára kinyílik,és teljes fényében fog pompázni.
Síri csend honol a kis eldugott utcában,csak a cipőm kopogását lehet hallani.
Lépteim egyre lassulnak,mire észreveszem,hol is lyukadtam ki.Az ismerős kisutca láttán halvány mosoly szökik ajkaimra,szivemet elönti a melegség,mikor észreveszem az éj sötétje alatt kirajzolódó takaros kis házat.
Fogalmam sincs hogy kerülök ide,a lábaim egyszerűen csak idehoztak.
Lassan sétálok előre,szívem egyre hevesebben ver.
Miért vagyok itt?
Persze tudom,teljesen felesleges,hisz ő,most valaki más karjaiba simul,minek fájdítom a szívemet?
Ahogy egyre közelebb érek Jiminék házához,úgy vélek felfedezni egy alakot a lépcsőn összekuporodva.
Nem látom tisztán,hisz csak az utcai lámpák gyér fényei világítanak.
A házhoz érve,már tisztán látom,hogy Jimin az.
A lépcsőn ül,térdeit átkarolva,fejét ráhajtva szipog.
Csak nem sír?

- Jimin. - szólítom meg halkan,nehogy megijesszem őt.

- J..Jungkook? - fejét felkapva ejti ki nevem szipogva.Valóban sír,az én szívem pedig összeszorul,s a kisajtót feltépve termek ott előtte gyorsan.

- Jimin mit csinálsz itt kint,meg fogsz fázni. - nézem őt aggódóan,de ő nem szól semmit,csak felugrik ültő helyéből,s olyan szorosan magához ölel,hogy félek összetör.
Meglepődöm tettére,először nem is tudom mit is csináljak,majd a hirtelen sokkból felocsúdva,felvezetem kezeim hátára,gyengéden simogatni kezdem,s mégjobban közelebb húzom őt magamhoz.
Ő mégjobban szipogni kezd,én pedig tovább simogatom,hátha ettől megnyugszik.

- Csss Jimin mi a baj?Nem Taehyunggal kellene lenned?Bántott téged? - remélem nem bántotta,mert akkor kiverem belőle a szuszt is,ha hozzá mert érni az én angyalkámhoz.

- Nem,nem bántott,ne kérdezz semmit,csak ölelj,ne engedj el. - szavai a lelkemig hatolnak,s megmelengeti szívemet.
Nem tudom mi történhetett,de ez most a legkevésbé sem érdekel,most csak is az érdekel,hogy ölelhetem,és babusgathatom őt.
Feje búbjára óvatosan hintek egy apró puszit,majd óvatosan kibontakozik ölelésemből,s könnyes szemekkel,az én lélektükreimbe néz.
Abban a pillanatban,annyira törékenynek tűnt,s én annyira segíteni szerettem volna neki,de nem erőltetem.Ha akarja,majd elmondja mi történt.