Az ősök - Befejezve

7. fejezet

Még mindig ég a torkom. Ami nem segít a gondolkodásban. Sőt csak arra tudok gondolni, hogy mivel tudom oltani a tűzet. Másra nem telik. De Arnold nem visz el sehová. Pedig megígérte, hogy elvesz valahová ahol olthatom a szomjamat.

Arnoldot figyelem. Aki pedig engem néz. Bem tudom mi változott meg bennem, de valami nagyon, hogy ennyire figyel engem.

-Mit látsz rajtam ami új? Semmi változást nem érzek magamon. - elmosolyodik. Nem reagál többet. Majd felém jön és kedvesen át ölel engem. Valami nagy baj lehet vele ugyanis nem volt ilyen velem eddig.

- Csak boldog vagyok, hogy nem vagyok már egyedül. És itt vagy nekem újra. Olyan régen elvesztettelek. Ha tudtam volna, hogy te vagy az, hamarabb változtatlak át. Már nem kell egyedül szenvednem a hülyéktől.

- Miről beszélsz? Nem tudom, hogy kinek nézel engem. De nem vagyok az. Sajnálom, hogy ezt kellet mondanom. - nem néztem fel rá. De az ölelése továbbra sem lett gyengébb. Sőt inkább erősebb lett.

- Majd minden az eszedbe jut. De most menjünk. Nem maradhatunk itt tovább. Már keresnek mindket.- nem értem miről beszél nekem. Csak azt, hogy már el is kezdet pakolni. Utánoztam. Nem raktam be semmi különlegeset. Ruha, tisztálkodó szer, könyv, stb.

Mikor végeztem Arnold még nagyban pakolt. Nem csak magának. De nekem azok minek kellenének? És miért sietünk ennyire? Kik keresnek mindket és miért? Ezer kérdésem lenne hozzá, de most nem válaszolna rájuk. Pedig nekem szükségem van a válaszokat.

Megfogta a kezemet. Finoman jelzi, hogy induljunk. Megfogtam a táskámat és mentem utána. Ő két böröndött húzott. Komolyan mit pakolt be? Mert lemerném fogadni, hogy a felére nem is lesz szükségünk.

A buszmegállóban voltunk. Onnan láttam, hogy maszkos emberek mennek be a kollégiumban. És van egy olyan érzésem, hogy a mi szobánkba. De nem tudtam ezen sokat gondolkodni. Mert megjött a buszunk. Felszálltunk és indultunk valamerre. Ami nekem teljesen ismeretlen terep volt.

Egy fura ház előtt szálltunk le. Kivülről elhagyatottnak tünt, de lehet látni rajta, hogy laknak benne. Nem tudom, hogy be kéne mennem- e. Arnold már az ajtóban figyel engem. Nem tudom, hogy miért ide jöttünk. De azt igen, hogy nem fogok semmit sem kiszedni belőle.

Sóhajok egyet és elindulok az ajtó felé. Majd Arnold kinyitja nekem azt. Bármi is van velem amit én nem értek, de Arnold teljesen megváltozott velem szemben. Amit nem tudok eldönteni, hogy jó vagy nem. Majd meglátom ezt.

Bent hatalmas csillár logót a mennyezetről. Mint mondtam, olyan, mintha lakták a házat. És nem is jártak az igazságtól messze. Csak annyit nem találtam, hogy egy kést palota belülről. De kihitte volna ezt el, ha elmondja nekem.

Arnold a lépcső felé indult. Én nem akartam egyedül maradni ezért gyorsan utána mentem. De annak ellenére, hogy egy hatalmas házról beszélünk nem látok rajtunk kivül senkit sem. Ami nekem egy kicsit fura. Akkor ki tartja karban a házat?

Egy vörös fekete színekbe pompázó szobába mentünk be. Van egy olyan érzésem, hogy ez a közös szobánk lesz. És hiába akarok nem kapok egy sajátot. Bár nagyon sok használat szoba van itt.

- A szekrénybe bepakolok. Te addig pihenj. Húzos estéd van. Majd holnap megbeszéljük, amit tudni akarsz. - majd elkezdett pakolni.

(Sziasztok itt az új rész.)
((Remélem tetszik. További jó olvasást!))