Lehet hogy más

22. fejezet

*Ronny*
A tegnapi nap szépen elcsesződött. Kiara nagyon ki volt már borulva a barátnője halála miatt is, de mikor meglátta a falkáját élettelenül... Bele roppant. Segítettem eltemetni őket, hisz ha már az én apám tette ezt, ennyi kitelik tőlem. Szeretem őt és bármire képes lennék érte, épp ezért is fogok neki segíteni kiszabadítani a túszokat és bosszút állni apámon.
Kiara egyszer csak gyorsan veszi a levegőt ahogy mellettem alszik. Halkan nyüszög is, rosszat álmodik. Hozzá bújok mire lassan megnyugszik. Winter nem nézte jó szemmel hogy láthatóan mi össze melegettünk, de sokat nem tehet hisz tegnap megmutattam neki hogy ki is az erősebb és kinek van beleszólása a dolgokba. Winter is eléggé el van kenődve attól függetlenül hogy próbálja leplezni. Nem csodálom, bizonyára azok között akik meghaltak sok barátja, talán még testvére is volt. Én soha nem szerettem senkit, arra nevelt apám hogy egy élő fegyver legyek érzések nélkül, így engem az a veszély hogy elvehetik tőlem akit szeretek soha nem fenyegetett, de ma már ez nem így van. Az is eszembe jutott hogy nem hagyom hogy Kiara is jöjjön harcolni de ezt nem tehetem, nem vehetem el tőle a bosszú örömét. Szerintem már annyi dühh van az apám iránt benne hogy még bűntudatot sem fog érezni mikor megöljük. Megölte az igazi, vérszerinti családját, és most azt is amelyik felnevelte. Ezt senki nem úszhatja meg bűntetlenül.
Felkelek a lány mellől. Winter intéz felém egy megvető pillantást de hamar abba hagyja mikor rá vicsorgok. Elindulok keresni valami kaját mert kopog a szemem az éhségtől, de mondhatnám úgy is hogy farkas éhes vagyok. Bizonyára Kiara is éhes lesz ha felkel, és Winter is, bár neki nem szívesen viszek bármit is.
A nap még csak éppen hogy pislákol, még nagyon sötét van. Csöndes léptekkel, settenkedve, fülelve haladok az erdő mélyében. Reccsenést hallok magam mögül, hátra is kapom a fejem. Bele szagolok a levegőbe és rájövök hogy csak Winter jött utánam.
- Te meg mit akarsz? - kérdezem tőle a nélkül hogy látnám őt.
- Követlek hogy merre mész, nem lehet tudni hogy éppen mit tervezel... - jön ki a bokrok mögül és néz rám gyanakvóan.
- Hogy ne! Biztos ide fogom hívni a többi idiótát hogy végezzen ki titeket, jó vicc... - forgatom a szemem és fordulok vissza ismét menetirányba - ha meg akartalak volna ölni már rég megtettem volna...
- És mer nem tetted? - kérdezi miközben követ engem.
- Mert Hófehérkétek megtörte a magam körül felállított hurkot, és elnyerte a szívem, mondhatjuk úgy is hogy megszelídítette a szörnyet. - válaszolom.
- Hát persze... Kiara sokak szívét megfogta már, meg ha nem is tudott róla... - néz el a semmibe ábrandozva.
Féltékenység önt el. Nekem itt ne ábrándozzon az én hófehérkémről.
Láthatóan eléggé gyilkolóan nézhettem Winter-re mert azonnal elkezd mentegetőzött.
- Jaj én nem! Nekem másfelé húzott mindig is a szívem... - mondja
- Aham... - válaszolok tömören.
Szagot fogok. Van a közelben egy őz suta és a kicsinye is itt van. Hamar megtaláljuk őket. A kicsi még alszik de az anyja folyamatosan készenlétben van hogy jelezzen neki. Nem beszélgetünk Winter-el mert azt meghallaná az anya, így a fejemmel biccentek neki hogy menjen előre ő, terelje el az őz figyelmét, míg én elkapom a kicsit.
Így is történik, Winter zajt csap és az őz rá figyel míg én mögéjük lopózom. A kicsi hamar felébred és anyja futásra ösztökéli, viszont mikor megfordulnának én ott vagyok. Egy kicsin múlik hogy elkapjam a kicsi nyakát de az időben megtorpan és anyjával elindulnak egy másik irányba. Utánuk kapunk Winter-el de elvétjük. Egyszer csak Kiara ugrik ki a semmiből egyenes elkapva a kicsi őzet anyja pedig hátra rúgdosva próbálja elzavarni semmi eséllyel. Oda rohanunk Winter-el és így az anya inkább a túlélést választja mint hogy szembe szálljon velünk. Tehetetlenül áll tőlünk kicsit messze, míg lefogjuk a kicsinyét és Kiara megfojtsa. Már nem kell sok, már másodperc és megfullad, nem lesz miért küzdenie.
Így is történik, abba hagyja a rángatózást és kicsi teste megernyed. Érezni ahogy meghal, s kiszál belőle az élet. Kirara lassan elengedi és nézéséből itélve nem ébredhetett valami fényesen, mert úgy néz a halott őzikére mint ha ő tenne mindenről ami eddig érte Kiarát.
- Ez szép volt. - töri meg a csendet Winter, hátha kicsit enyhül a hangulat.
- Aha... - válaszol Kiara közömbösen.
Winter nem kezd el enni mert én elöbb vagyok a rangsorban mint ő és így neki kell utoljára ennie. Én viszont nem kezdek el enni míg Kiara sem. Hiába vagyok sokkal erősebb és nagyobb, most követem őt és elfogadom alfámként.
Kiara egy idő után értetlenül néz ránk, valószínüleg már megszohatta hogy ő eszik utoljára. Hát most nem. Nálam ő a főnök, az alfa, és kész.
- Miért nem esztek? - kérdezi egy idő után.
- Én megvárom míg ti ettetek - válaszolja Winter majd türelmesen le ül tőlem kicsit távolabb.
Kiara rám szegezi tekintetét.
- Te vagy az alfa, egyél te elöbb. - mondom úgy mint ha ez magától értetődő lenne.
Láthatóan mind kettőjüket meglepte a kijelentésem és egy pillanat kell hogy feldolgozzák mit is mondtam az elöbb.
- Én nem vagyok alfa... Mind a ketten jóval erősebbek vagytok nálam és...
- Igen, itt most én is lehetnék az alfa de nem élek a lehetőséggel, - vágom félbe mondandója közben - vezess te minket - mondom.
- De... - nem tud mit mondani annyira meg van lepődve.
Winter is láthatóan mondana valamit de inkább nem teszi, valószínüleg olyan lenne amire ugranék.
- Kérlek fogadd el hogy most te vezetsz minket - mondom neki nyugodtan.
Egy nagyot sóhajt.
- Rendben... De ettől még ezt nem kell olyan komolyan venni, szerintem nyugodtan ehetünk midannyian, nem kellenek ide a farkas törvények - tetteti nyugalmát.
Bólintok.
Már nincs nagyon mit megbeszélnünk, elkezdünk enni mindhárman, míg az anya őz szomorúan megtörten figyeli az eseményeket.

Miután elfogyott az összes hús már egyikünk sem fáradt, és a nap is már egész fényesen ragyog, naranysárga homályba borítva az erdőt.
Kiara nem tudja az utat így én mutatom hogy merre menjünk. Nem haladunk valami gyorsan, Kiara és Winter is gyönge, nem fizikailag vagy is csak részben. Lelkileg vannak szétesve és e miatt a fizikai erejük is a padlót súrolja. Nincsenek nagyon feldobva az biztos.
- Honnan fogjuk tudni hogy elértük a ti területeket? - kérdi Winter útközben.
- Tudni fogjuk nyugi - válaszolom higgadtan.
Még egyikük sem volt a mi területünkön így nem is tudják hogy mennyire különleges. Zöld növény alig ha nő, inkább minden fekete, vagy nagyon sötét színű. Ez az egyik oka annak hogy alig van préda és a többi falka területén vadásztunk még régebben. A rejtőzködés lesz necces, bár azt hiszem azt is megoldjuk majd.