Lehet hogy más

19. fejezet

*Kiara*
Már fél órája csak sétálunk. Nighty egyre rosszabbul van, és nekünk is kezd elhagyni az erőnk.
Winter szó nélkül vállalta hogy viszi Nighty-t de szerintem ő se fogja már sokáig bírni. Az ég már lassan nem égszínkék hanem narancs a lemenő naptól. Fogalmam sincs merre megyünk. Csupán követem Winter-t. Mögöttem 2 m- el jön utánunk Ronny is lehajtott fejjel. Valamin biztos nagyon agyal, mert olyan arcot vág aki nagyon elgondolkodik valamin.
- Még meddig fogunk menni? - töröm meg a csendet.
Megáll Winter elöttem, így én is.
- Foggalmam sincs... De... - nem fejezi be mert Ronny nem figyelve belém sétál és meglepődve, ártatlan arccal rám néz, majd arrébb áll.
- ...de... Nem bírom tovább... - fejezi be Winter és össze esik a hátán lévő Nighty-val.
- Ne! Winter! Ne most! Biztos nincs sok hátra..! - kiáltok rá és lökdösöm az orrommal, de semmi értelme mert elaludt, ahogy Nighty is mellette.
- Úgy tűnik kényszer pihenőt tartunk... - szólal meg mögöttem Ronny, majd elkezd keresni magának egy kényelmes fekhelyet.
Nem maradhatunk sokáig. Nighty nem élné túl. Ha legalább lenne a közelben egy kis víz, de az sincs. Mind rossz bőrben vagyunk egyedül a fekete farkas az aki megúszta kisebb sebekkel.
Oda hajolok Nighty-hoz hogy le ellenőrizzem, lélegzik e még. Szerencsére igen, bár nagyon lassan, és a szíve is lassan ver. Muszály keresnem neki egy kis vizet...
- Mi az? Te nem pihensz? - zökkent ki gondolataimból Ronny.
- Nem lehet, vizet kell keresnem neki! - mondom és körbe nézek, mintha arra várnék hogy egyszer csak egy patak fakadjon ki a földből.
- Akkor veled megyek! - jelenti ki és fel kell a helyéről, majd oda jön hozzám.
- Várj... Mi? Még is miért?! - kérdezem meghökkenve
- Akár míly meglepő de te most szarabbul festesz mint én, és még csak az kéne hogy kinyírjon itt valami, vagy össze ess... - válaszolja
- Naaaa milyen gondoskodók lettünk hirtelen?! - vigyorodok el.
- Inkább induljunk... - forgatja a szemét, majd elindul egy random irányba, én pedig utána megyek.
Egy kis ideig haladunk aztán megtorpan és bele szagol a levegőbe. Én is ugyan ezt teszem, de nem érzek semmit.
- Érzel valamit? - kérdem
- A te illatodon kívűl semmit... - néz el oldalra és elindul jobbra.
Ennyire erős lenne a szagom? Nem hinném, gondolom csak azért mondta hogy piszkálódjon.
Foggalmam sincs merre megyünk, és hogy mennyire lehetünk messze a többiektől, de még is bízok benne. Nem tudom miért. Talán mert megmentett minket vagy nem tudom, de nem érzek ellenszenvet benne, pedig lehet hogy kéne. Lehet hogy most is épp azon agyal hogy hogyan öljön meg engem. Lehet hogy direkt vezet el távol hogy a többiek a hangomat se hallják.
Annyira elgondolkodom hogy észre se veszem hogy megállt elöttem így bele sétálok.
- Hallod ezt? - kérdi és hátra, rám néz.
- Mit? - kérdezem vissza miután távolabb álltam tőle.
- Fülelj. - mondja.
Engedelmeskedem neki, becsukom a szemem és elkezdek hallgatózni. Hallom ahogy egy fakopáncs épp kopogtat egy fán, hallom ahogy a sünik mászkálnak az avarban, és hallok mást is. Víz csobogást. Azonnal kinyitom a szemem és rá nézek.
- Noss? - néz rám mosolyogva.
- Víz. - válaszolok röviden és elindulok a hang irányába futva.
Hamar oda érek, és látom ahogy egy patak csobog a sziklák között. Nagyon megörülök. Azonnal elkezdek nagyokat kortyolni a friss vízből. A folyadék nagyon hideg, de nem foglalkozom vele, legalább lehűti a torkomat. Miután végzek, gyorsan lemosom magamról a vért is. De aztán eszembe jut Nighty.
- Ide kell hoznunk őket. - mondom Ronny-t keresve a tekintetemmel. Meg is találom, pont mögöttem ücsörgött végig engem figyelve.
- És még is hogyan? - kérdi - alig állsz a lábadon, én meg nem bírom el mindkettőt.
- Megoldjuk! - válaszolom, és közelebb lépek hozzá.
- Csak erő veszteség lenne, nekik már úgy is mindegy... - mondja és el néz balra hogy ne kelljen a szemembe néznie.
Na ez már több a soknál. Igen is életben fognak maradni!
- Jó! Ha nem vagy hajlandó segíteni akkor megoldom egymagam! - jelentem ki, és elindulok vissza felé, ahonnan jöttünk.
Amikor Ronny mellé érek ő azonnal megállít.
- Engedj! - parancsolom idegesen.
- Kiara, nézz tiszta fejjel az egészre! A gyöngék mind elbuknak. Lásd te alig állsz, remeg az összes végtagod, de még mindig nem pihennél. Ők viszont nem bírták. Saját magukra vessenek! - néz a szemembe.
- Nem! Nálunk ez nem így működik! Lehet hogy nálatok igen, de nálunk nem! Mi segítjük, és erősítjük a gyengét! - vicsorgok rá.
Nagyot sóhajt.
- Legyen, akkor segítek, egyedül úgy se bírnád... - mondja és félre áll.
- Csak úgy mondom hogy téged is egyedül, a szakadó esőben vonszoltalak hazáig úgy hogy ne mond hogy nem bírnám! - mondom és elindulok.
- Winter lenne kb. annyi mint én, talán kicsit könnyebb mert ő vékonyabb, de akkor is ott van a csaj is aki kb. Annyi lehet mint te, tehát kettőjüket egyszerre nem bírnád. - mondja útközben.
- Tudom, pont ezért jó hogy itt vagy... - Mondom halkan.
- Hallottam... - mondja
- Az jó... - válaszolom.
Itt abba is marad a beszélgetésünk. Gyors léptekkel elmegyünk Winter-ékhez akik még mindig ugyan ott feküdnek és pihennek.
Ronny nagyot sóhajt, látszik rajta hogy ehhez nagyon nincs kedve, de felkapja a hátára Winter-t, én pedig Nighty-t veszem fel.
Vissza is jutunk a patakhoz, én pedig azonnal a számba veszek egy kis vizet és elkezdem a szájukba locsolni, hátha felébrednek.
Egy kis idő után Winter elkezd köhögni majd felkel.
- Jobban vagy? - kérdezem tőle azonnal.
- Kábé... - válaszolja és felül.
Iszik még pár kortyot a patakból, aztán rám néz.
- Szerencse hogy megtaláltad ezt a patakot mert ez az ami haza vezethet minket. -  néz rám kimerülten.
Hátra pillantok Ronny-ra aki gonosz mosollyal válaszol.
Vissza nézek Winter-re.
- Igen, szerencse... - mondom.
Az ég már elkezdett besötétedni. Már lassan a csillagok is előbukkannak.
- Gondolom ma már nem érünk haza... - mondom az eget bámulva.
- Ma már nem, szerintem maradjunk itt estére, és holnap majd el indulunk reggel. - mondja Winter, majd gyilkos tekintettel rá néz a mögöttem lévő Ronny-ra.
- Nyugiiiii nem fogok senkit se kinyírni, ha azt akarnám, már rég halottak lennétek. - forgatja a szemét.
- Hát jó, de én akkor sem bízok benne... - néz Winter gyanakodva a fekete farkasra.
- Ne aggódj, majd figyelek rá. - mosolygok Winter-re.
Nagyot sóhajt, de beleegyezik és lefekszik aludni.
Én le ellenőrzöm hogy Nighty a helyzethez képest jól van e. Szerencsére nem rosszabbodott az állapota, egyenletesen lélegzik.
Kicsit arrébb megyek tőlük, és a hátamra fekszem a fűben, hogy figyelhessem az eget, és a csillagokat.
- Olyan fura hogy te nem félsz tőlem... - huppan le mellém Ronny is, ami miatt kicsit össze rezzenek mert megijesztett.
- Hát igen... Ezt én se értem hogy miért van... - mondom rá se nézve.
- Az pedig még furább hogy én is bízok benned... Még az életemet is rád tudnám bízni... - kacag fel halkan.
- Nahát... Miért? - kérdezem meglepődve.
A szívem egyre gyorsabban kezd verni, és a pillangók is elkezdenek mocorogni a hasamban. Miért, ohhh miért?
- Nem tudom... Igazából azt se értem hogy miért vagyok hajlandó vissza menni csak hogy a közeledbe lehessek... - nézi ő is a csillagokat.
Erre oda kapom a fejem. Megáll körülöttem az idő. Hogy mi van?!
Ha a szívemet nem tartanák a hején a bordáim és szerveim akkor már biztos kiugrott volna.
- Jajj, bocsi, hangosan gondolkodtam... - felnevet halkan - fhuuu de hülye vagyok... - nagyot sóhajt - az élet tele van meglepetésekkel nem igaz?
Nem tudok válaszolni. Lefagytam.
Rám néz a pirosan ragyogó szemeivel.
- Bocs, én... Nem is tudom mi ütött belém... - kel fel, de én is fel kelek vele együtt.
- Ne! Én... Bocsi csak kicsit lefagytam... - állítom meg, és most egymás mellett fekszünk az oldalunkon egymásra nézve.
Sose gondoltam volna hogy az álmaim valóra válnak. Annyit álmodoztam az igaz szerelemről hogy egy idő után feladtam és elhitettem magammal hogy nem létezik. De most itt van. Itt vibrál kettőnk között. Pedig alig ismerem őt, és readásnak ellenségek is vagyunk. Tiszta Rómeó és Júlia az egész. Még is jó. Durva bevallanom magamnak de totálisan bele estem, akár mennyire is nem akartam hogy megtörténjen. Teljesen elmerülök a pirosló szemeiben.
- Akkor maradok... - mondja és vissza fekszik mellém, a fejét is lerakja. Én is így teszek.
- Nehéz kimondani de... totálisan beléd estem... - néz a szemeimbe.
Nem tudok válaszolni, de muszály lesz különben félre érti.
- Akár míly meglepő de... Én is így érzek irántad... - nézek félre.