Bejárólány /SZÜNETEL/

Parte 22

Következmények

Akárhogy is próbáltam éjszaka kiverni a fejemből a Stefanoval történt csókot. Nem ment.

Az egész éjjelt forgolódva és csekély alvással vészeltem át, mire végre megszólalt az ébresztőm, hogy mehetek dolgozni.

Igaz, hogy úgy éreztem magam, mint egy mosott szar, mégis örültem, hogy végre mehetek csinálni a dolgomat, ugyanis úgy éreztem, hogy ha menten nem köti le valami a kezemet és egyben az agyamat, akkor felrobbanok.

-Jó reggelt!-találkoztam össze a konyhában Maribellel, aki szokás szerint már egy svédasztalnyi étellel készen állt a reggeli feltálalásához.

-Szia drágám!-mosolygott melegen vissza rám a szakácsnő, miközben a keze meg sem állt és örült tempóban vagdosta a zöldségeket.-Hogy telt a szabadnapod? Fáradtnak tűnsz.

-Valamiért nem aludtam jól az éjjel.-mentegetőztem egy hamis mosollyal az arcomon, ugyanis nem akartam, hogy Mari sajnálni kezdjen vagy netalán jobban belemenjen abba, mi is a fáradságom oka.-De egyébként a tegnapi nap klasszul telt. Állatkertben voltunk.-feleltem, miközben közösen elkezdtük kihordani az ételeket az étkezőbe.

-Jaj tényleg meséltétek is, hogy oda mentek Stefanoval.-bólogatott lelkesen, mire a fiú nevének az említésére görcsbe ugrott a hasam. És mintha csak megérezte volna, hogy őt említjük, be is lépett az alkalmazottak étkezőjébe a szokásos elegáns kinézetével, ami egy fekete nadrágból és egy fehér ingből állt, de valahogy a mai megjelenése nem volt kiegyensúlyozott. Stef kissé nyúzottnak tűnt, ami meglátszott az öltözékén is. Az ingje nem volt rendesen begyűrve a nadrágjába, és valahogy furán állt rajta, ahogy pedig jobban megnéztem kiderült, hogy félre volt gombolva.

Amikor pedig felnézett és összetalálkozott a tekintetünk... Nem tudtam hova bújhatnék el zavaromban. Nem voltam fél készülve arra, hogy Stef szemébe nézzek és...beszéljek vele.

-Na az emlegetett!-mosolygott rá Mari a fiúra, mire az végre elszakította a tekintetét rólam és a nőre mosolygott.

-Miről maradtam le?-támaszkodott neki az asztalnak kíváncsian.

-Dreena mondta, hogy jól éreztétek magatokat az állatkertben.-mesélte, mire Stef érdeklődve meredt rám, miközben én próbáltam minden felé nézni csak rá nem.

-Igen. Több mint jól.-mondta nyomatékosan rám meredve, mire éreztem, hogy kiszárad a torkom, így gyorsan egy pohár víz után nyúltam segítségért.

-Hát te meg hogy nézel ki?-tátotta el a száját Mari félig nevetve egyenesen a sofőrre bámulva-Hogy gomboltad be azt az inget?!-dorgálta meg a fiút, aki kissé szégyenkezve nézett magára és a félre gombolt ingére.

-Oh észre se vettem.-kezdte el kigombolni, de szinte rossz volt nézni a bénázását. Úgy tűnt ez ma nem Stef napja. Mari is megunhatta a szerencsétlenkedését.

-Stef te ma bal lábbal keltél fel, édesem?-csóválta a fejét-Dreena, kicsim segíts már neki, mert így aztán még holnapig is itt lesz.-kérte, miközben folytatta a térítést, én pedig éreztem, hogy elsápadva meredek a nő után. Hogy én segítsek? Stefnek!?

A fiú is zavartan meredt vissza rám. Nem tetszett nekem ez az ötlet, viszont nem mondhattam nemet Mari kérésére. Egyrészt tiszteletből, másrészt Stefel elvileg jóban voltunk, úgyhogy egy ing begombolása nem okozhatott problémát nekem. Emellett semmiképp sem akartam felfedni mások előtt, hogy egyébként most nem valami fényes a kettőnk kapcsolata.

Így hát közelebb léptem Stefhez, miközben ügyeltem arra, hogy még csak véletlenül se nézek a zöld íriszeibe. Majd elkezdtem kigombolni az ingét. Igyekeztem nem arra gondolni, hogy ez mennyire egy bizarr szituáció, miközben felsejlett előttem Stef felsőteste. A fogaimat szorosan összezárva igyekeztem nem az eléggé izmos felsőtest látványával foglalkozni, miközben állandóan megcsapott Stef kellemesen mentolos illata.

Éreztem, hogy a kezem időnként megremeg, miközben egy örökkévalóságnyi időnek tűnt begombolni azt a hülye inget. Már csak pár gomb volt hátra, amikor Stef megszólalt.

-Már a szemembe se nézel.-mondta elhalva, mire a kezem megállt az utolsó előtti gombnál.

-Épp mással vagyok elfoglalva.-feleltem a helyére illesztve egy újabb gombot, majd végül az utolsót is.

-Na és most?-suttogta lepillantva rám átható tekintetével. Csak ekkor tudatosult bennem mennyire közel is vagyunk egymáshoz. Félve pillantottam fel rá, hogy megmutassam neki, belemerek nézni a szemeibe. De bár ne tettem volna. Azok a zöld szemek megbabonáztak és nem hagyták, hogy elnézzek. Egyszerűen
-Beszélnünk kell.-ejtette ki Stef ezt a röpke két szót a száján, mire elég is volt, hogy megtörjen az engem fogva tartó varázs. Mintha leöntöttek volna hideg vízzel észhez tértem és egy hatalmasat léptem hátra.

-Mennem kell dolgozni.-ejtettem ki lassan a szavakat, miközben az órára pillantva besiettem a konyhába és felkaptam az előre elkészített kávét.

Még mindig a történtek hatása alatt állva, a számat harapdálva ballagtam fel a lépcsőn kávéval a kezemben és kopogtam be Aaron Fernández ajtaján.

Szinte azonnal engedélyt is kaptam a belépésre, így kinyitottam az ajtót és mint minden reggel, ma is beléptem a fiú rezidenciájába.

-Jó reggelt!-köszöntem illedelmesen, miközben a szokásos helyre, az asztalára raktam a csésze gőzölgő kávét.

Aaron Fernádnez, mint mindig, ma is már a magánsulis egyenruhájában díszelgett, és a felszerelését pakolgatta, miközben a háttérben halkan szólt a tv, amin egy spanyol zenecsatorna ment.

A tegnapi nyúzottsága mára már elmúlt. Újra tökéletes formájában mutatkozott előttem és jóképűbb volt, mint valaha.

Már épp készültem menni, ugyanis a fiú egy szót sem szólt hozzám. Sőt még csak rám sem nézett, így úgy tűnt nincs másra tőlem szüksége. Az ajtó kilincsért nyúlva távozni akartam, amikor aznap először megszólalt.

-Gondolkoztam.-fordult felém, mire egyből megpillantottam az arcán a számomra nem sok jót sejtő ravasz mosolyát.

-Ezen most megkéne lepődnem?-kotyogtam közbe, miután hosszú másodpercek után sem szólt ennél többet.

-Lehet tudom mit kérek tőled.-lépdelt közelebb hozzám, mire a homlokom egyből ráncba szaladt.

-Miről beszélsz?

-Az alkunkról.-mosolyodott el gonoszan-Vagy talán már elfelejtettem, hogy tartozol nekem egy szívességgel?-villantotta meg felém a győztes mosolyát, mire éreztem, hogy az összes szín kifut az arcomból és elsápadok.

Bár minél hamarabb szerettem volna túl lenni azon, hogy tartozok ennek a gazdag báj gúnárnak, rettegtem a mosolya mögött bújó dologtól. Mégis mit találhatott ki számomra? Biztos voltam benne, hogy valami olyasmit, amivel megalázhat és a földbe tiporhat.

Azt is tudtam, hogy most azért hozakodott elő ezzel az egésszel, mert tegnap én győztem. Játszottam vele, úgy, mint ő szokott velem, és nyertem. Ez pedig a bosszú volt.

Meg kell mondani elég hatásos.

-Mit kell csinálnom?-kérdeztem meg idegesen, miközben próbáltam palástolni a félelmem. Rettegtem attól, mi lesz a válasza. Hisz így is kiszolgáltam őt éjjel nappal. Mi mást akarhatna még tőlem?

-Tudom, hogy nagyon szeretnéd tudni.-lépett bele teljes mértékben a személyes terembe-De még várnod kell.-csavarta az ujja közé az egyik hosszabb hajszálamat eljátszadozva vele, mire még a lélegzetem is elakadt. Mit művel?!-Viszont ígérem, hogy hamarosan mindent megfogsz tudni.-mosolygott rám édesen.
Ez a mosoly egy normális esetben elkábított volna egy lányt, amitől a világ legszerencsésebb emberének érezte volna magát abban a pillanatban, hogy egy ilyen srác így néz rá. De ez nem volt egy normális eset. Aaron Fernández nem volt egy normális fiú és én sem egy átlagos lány. Ez a mosoly nálunk mást jelentet.

Egy harc kezdetét.

Egy küzdelmet.

-----------------

Sziasztok!
❤️Köszönöm a 15.4k megtekintést!❤️

Folytatást?