Bejárólány /SZÜNETEL/

Parte 7

A kis Fernándezek

Visszatértünk a villába, és Steffel bevittünk minden dobozt a szobámba. Mire visszatértünk már majdnem dél volt, így még egy kicsit pakolásztam az újdonsült szobámban, majd már meg is jelentem az étkezdében. Amint beléptem Stefano már a helyén ült és Delmarral beszélgetett.

-Elmegyek neked a barkács boltba.-ajánlotta fel Stef, mire a férfi már el is kezdte leadni a listáját hogy mire is lenne szüksége.

-Dreena!-vett észre Delmar egyből, és a Stefano melletti helyre mutatott.-Foglalj helyett a fiatal ember mellett.-szót fogadtam neki és leültem a fiú mellé.-Tudjátok mi lesz az ebéd?-kérdezte érdeklődve tőlünk, bár nekem fogalmam sem volt.

-Szerintem Creme Catalana lesz.-vont vállat Stef, mire Delmarnak felcsillant a szeme.

-Oh az isteni!

-Elkell hogy keserítselek Delmar.-jelent meg Mari hirtelen, aki mint kiderült az én dolgomat végezte el, és felszolgálta az ebédet.-De Tortilla lesz.-nekem egyből felcsillant a szemem. Úristen de rég ettem már ilyet. Majdnem a nyálam is kifolyt, mikor a szakácsnő letette elénk az ínycsiklandó ételt.

Mari is helyet foglalt végül az asztalnál Delmar mellett, majd pedig Carlos is előkerült a kertből, aki viszont mellém huppant le.

Evés közben az asztalnál kellemes beszélgetés folyt. Nagyrészt Stef, Delmar és Mari társalogtak valamiről. Carlos csak csöndben evett és csak akkor szólalt meg ha őt is érintette a téma. Én is viszonylag csöndes voltam. Hiába voltak kedvesek ezek az emberek, mégis csak pár órája ismertem őket, így kissé feszengve ültem közöttünk és hallgattam miről csevegnek. Persze megpróbáltak bevonni a beszélgetésekbe, de egy válasz után kimerült a mondanivalóm, és a többiek sem tudtak mit mondani rá.

Végül ebéd után Carlos volt a legelső aki lelépett. Ez a férfi vagy nagyon szerethette a munkáját vagy nem szeretett a többiekkel lenni, de mindig hamar kivonta magát a munkatársai társaságából.

Marinek segítettem összeszedni a tányérokat, majd már neki is látott a vacsora elkészítésének. Delmar elindult ki a műhelyébe, ahol a rossz, megjavításra váró kávéfőző lapult, Stef pedig alkatrészért indult a városba Delmarnak.

Így hát hogy egymagam maradtam és nem volt semmi dolgom, a szobámba mentem hogy kipakoljak.

***

Már nagyjából mindent elrendeztem, amikor kopogtak az ajtómon. Érdeklődve nyitottam ki és szembe találtam magam Stefanoval.

-Bocsi, zavarok?-kérdezte érdeklődve, mire csak megráztam a fejem.

-Nem, nem dehogy. Csak pakolásztam. Gyere be!-invitáltam be, mire nem kellett kétszer mondanom a fiú már be is lépett.

-Na mindjárt jobb így. Így már igazán tiéd a szoba.-nézett körbe kíváncsian.

-Szerintem is.-bólogattam egyetértően, mire abbahagyta a bámészkodást és felém fordult.

-Azért jöttem hogy szóljak, most megyek a gyerekekért a suliba. Készülj fel rá, hogy amint hazaértünk Amador érted fog jönni, hogy bemutasson nekik. - mondta, mire egyből ideges lettem. Újabb ismerkedés...Szuper!
-Nyugi nincs velük nagy gond.-mondta Stef látva az arcom.-A kislány eléggé szégyenlős, senkinek nem nyíl meg közülünk csakis Marinek. De neki is csak azért, mert baba kora óta mellette van. Szóval ne vedd nagyon a szívedre ha nem érsz el nála semmit. A lány...hát ő néha nagyon hisztis tud lenni, de egyébként kedves. Ha lesed minden kívánságát nem lesz gondod vele. Na és a bátyjuk... Ő is elég zárkózott, és sokszor elég bunkó tud lenni ha rossz kedve van. Mondjuk úgy hogy kissé egoista. De egyébként ő is tud rendes lenni ha akar.