Bejárólány /SZÜNETEL/

Parte 15

A tett

Kínszenvedés volt végig ülni a vacsorát, miközben azon agyaltam egész idő alatt mégis mi az a komoly dolog amiről beszélni akar velem Stef.

A vacsora végeztével miután a többiek a szobájukba vonultak én elpakoltam és amint végeztem egyből a fiú szobája felé indultam.

Alig kopogtam be már nyílt is az ajtó, így beléphettem a fiú szobájába. Teljes otthonossággal foglaltam helyet a mini kanapéján, miközben Stef egy bögre teát nyomott a kezembe, és leült velem szembe.

-Na halljam! Miért komorodtál el ennyire?-tértem rá a lényegre, hisz majd szét vetett a kíváncsiság miről lehet szó.

-Nem akarlak megijeszteni, de jobb ha vigyázol Carlossal.-pakolgatta a kezében idegesen a saját bögréjét-Köze volt az előző bejárónő kirúgásához.-nézett fel a szemembe félénken, mire összeráncolt szemöldökkel meredtem rá.

-Mi történt?

-Doroti már vagy egy éve dolgozott itt a villában. Ő is nagyon szegény családból származott, sose kapott meg semmit amire vágyott. Az apja alkoholista volt, a tesói kicsik. Szóval elég rosszul álltak anyagilag. Így aztán mikor ment takarítani Senora Fernández szobájába, elcsábította a Senora rengeteg méreg drága ruhái, amikre Dorotinak még csak rá nézni se szabadot, így mindig felpróbálgatta a gardróbjából őket. Senki semmit nem tudott erről. Viszont az egyik nap Doroti valamin nagyon összeveszett Carlossal. Hangosan kiabáltak, bár azóta se tudjuk egyébként, hogy min veszthettek össze. Egy hét múlva se voltak hajlandók szoba állni egymással. Aztán az egyik este, miközben Maribell készült a vacsorára észrevette, hogy Doroti egyik fülében egy feltűnően szép és drága fülbevaló lenget.

-Benne felejtette a Senora ékszerét?-vágtam a szavába a szám elé kapva a kezem, mire Stef bólintott.

-Igen. Doroti kénytelen volt mindent elmesélni Marcinak a kis ruhai próbáiról. Kiderült, hogy aznap Senora Fernández hamarabb végzett a kertészkedéssel és hamarabb visszatért a szobájába. Az volt a szerencséje, hogy csak a fülbevalóit próbálgatta. Viszont így is az egyik felét a fülében felejtette, ami Marinak persze feltűnt, így Doroti gyorsan zsebre tudta vágni, hogy nehogy más is észre vegye. Marinak azt mondta amint tudja holnap visszacsempészi az ékszert. Hisz Doroti nem akart lopni, egyáltalán nem vezérelte rossz szándék. Egyszerűen csak egy szegény lány volt, aki vágyott pár olyan dologra ami nem adatott meg neki. -a fiú szavai megdobogtatták a szívemet. Kevés olyan ember akadt aki ennyire átérezte mások tetteit. Hogy ez a Doroti szegény volt és nem akart rosszat. Akár én is lehettem volna.
-De még aznap este a Senora pont ezt a fülbevalóját kereste. Felbolygatta az egész házat az értékes ékszeréért, mikor kiderült, hogy ott lapul Doroti zsebében.

-Azonnal kirúgta igaz?

-Mint a huzat. Még aznap össze kellett pakolnia minden cuccát. Viszont előtte Marinek elárulta, hogy a Senora nem véletlenül kereste a fülbevalóját.-nézett rám jelentőségteljesen Stefano, mire a sztori kezdett összeforrni bennem.

-Carlos...?

-Számunkra is különös volt, hogy a Senora ilyenkor az ékszereivel foglalkozik. Doroti teljesen komolyan állította, hogy Carlos felnyomta őt. Szerinte meglátta a fülében az ékszert és egyből szólt a Senorának. De persze nincs rá nyomós bizonyíték, csakis Doroti szavai. Aki akár mérgében máshogy láthatta a dolgokat. Viszont én könnyen eltudom képzelni, hogy mindezt Carlos bosszúból tette. Doroti valamit vétett ellene és ezért kirúgatta.-fejezte be a történetet, mire kissé lesokkolodtam.

-Szegény Doroti.-ráztam a fejem.

-Hát igen. De minden rosszban van valami jó. Ha Dorotit nem rúgták volna ki most te nem ülnél itt velem szemben.-mosolygott rám édesen, mire éreztem hogy az arcom lángba borult. Atyaég, de gáz!