Bejárólány /SZÜNETEL/

Parte 1

A nagy lehetőség

Épp úton voltam a kis takaros kávézóba, ahol az édesanyám dolgozót egész álló nap. A húgomat elkísértem az iskolába, és utána egyből célba vettem ezt a helyet. Ugyanis szükségem volt innen valamire.

Amint beléptem a kis üzlethelyiségbe mosolyra húzódott a szám, amikor megcsapot a koffein mámorító illata. Egyből melegséggel töltötte el a szívemet a bent uralkodó kellemes hangulat. A halk nyugodt zene és a harmonizáló bútorok látványa.

Odabent mint mindig most is szinte tele volt a kávézó. Kellemesen üldögéltek az emberek a barátaikkal, az üzlettársaikkal vagy akár egyedül a reggeli kávéjukat fogyasztva. Bár kissé hangzavar volt, de még ez is kellemesen hatott, miközben halkan szólt a zene a háttérben.

Anyukám aki épp egy asztalt törült át a távozó vendégek után egyből kiszúrt. Arca felragyogott és miután letörölte a kicseppent kávét az asztalról, idejött hozzám.

-Dreena!-puszilt arcon-Hogy-hogy benéztél?

-Elkell kérnem Carmen laptopját.-húztam el a számat, miközben édesanyám rosszalló tekintetét néztem.

-Nem tágítasz ettől igaz?!-sóhajtott fel fáradtan, de közben láttam a meghatódottságot a szemében.

-Nem.-mondtam határozottan, majd anya eligazításával a raktárba indultam, ahol anya főnökére, a kávézó tulajára bukkantam.-Szia Carmen!-köszöntöttem a pakolászó 50-es éveiben járó vörös hajú nőt.

-Á Dreena, szia! Te vagy ám a kellemes meglepetés.-tette le mosolyogva a kezében lévő dobozt, és odalépve hozzám szeretett teljesen megölelt.-Neked nem suliban kéne lenned? Vagy nincs első órád?-ráncolta össze a szemöldökét, miután elengedve engem újra a dobozokhoz lépett.

-Ami azt illeti...-fogtam meg én is egy dobozt, és tettem fel egy polcra a helyére-már nem vagyok tanköteles.-böktem ki mire Carmen felém kapta a fejét.

-Otthagytad a sulit? -döbbent le, mire lassan bólintottam.

-Igen, és azért jöttem, hogy megkérdezem, hogy használhatnám-e egy kicsit a laptopod?-néztem rá boci szemekkel. Muszáj volt tőle kérnem, mivel nekünk nem volt számítógépünk, sőt még okostelefonunk sem. Így valahonnan kerítenem kellett egy gépet, internettel.

-Megint állást keresel?-nézett rám sajnálkozva a nő, miközben elindult az irodája felé, én pedig követtem.

Carmen már ismerte a dörgést. Nem egyszer kértem már kölcsön tőle egy-két órára a laptopját, ha a suliban nem tudtam tanítás után békéreckedni egy gépterembe. Vagy mint most, hogy már nem jártam suliba és nem volt más lehetőségem. Néha szükségem volt egy gépre, hogy állások után keresgéljek és felírjam az esedékeseket.

Az irodába lépve Carmen a kezembe nyomta a laptopot.

-Ülj le a kávézóban nyugodtan.

-Köszönöm!-mosolyogtam rá, majd keresve egy eldugott szabad asztalt leültem a laptoppal. Majd bekapcsolva egyből hirdetéseket kezdtem el keresni. Szoba jöhetett minden. Bármilyen munkát készen álltam elvállani, aminél lehetségesé vált, hogy felvehetnek. Hisz nem volt könnyű dolgom, mivel még csak 16 éves voltam. Nem vették fel akárhova, amíg nem töltöttem be a 18. életkort, és nem számítottam felnőttnek. Bár ezt én mindig úgy véltem, hogy a kor az csak egy szám. Lehet az ember 20 éves is, ha nem viselkedik úgy mint egy felnőtt érett ember.

Pár perc múlva anya tett le elém egy sima kávét.

-Carmen küldi.-mondta, majd már el is tűnt. Küldtem egy mosolyt a pultnál álló nőnek, majd folytattam a keresést.