Bejárólány /SZÜNETEL/

Parte 13

Kocsikázás

Napok múltán ugyanúgy teltek a napjaim. Ugyanazokat a teendőket végeztem el nap mint nap. A napok szürkék voltak és csak egyedül Amaya és Stef vitt szint a mindennapjaimba. Imádtam a kislánnyal lenni, és persze Steffel is, aki szinte minden este a szobámban heverészett, hogy beszélgessünk egy kicsit lefekvés előtt.

A mai napom viszont kicsit változatosabban indult, ugyanis Mari megkért, hogy menjek el neki bevásárolni, így miután vége lett a reggelinek, Mari szedte le helyettem az asztalt, míg én a kocsihoz tartottam. Mikor odaértem, pont akkor csapta rá az ajtót a gyerekekre Stef és mosolyogva fogadta az érkezésem.

-Senorita.-nyitotta ki nekem bólintva az anyós ülés ajtaját, miközben alig bírtam ki vigyorgás nélkül ezt a jelenetet. Nagyon jól tudtam, hogy csak megjátssza magát, hisz már kezdtem kiismerni a fiút.

-Köszönöm.-hajtottam fejet én is, miközben beültem a limuzinba és vártam, hogy a sofőr is helyett foglaljon mellettem.

-Ma te is velünk jössz Dreena?!-hallottam meg Amaya boldogan csengő hangját hátulról.

-Igen!-fordultam hátra hozzá, így sikerült rápillantanom a mindig vidám, és energikus Amaliara, aki így korán reggel is irigylésre méltóan makulátlanul festett sötétkék uniformjában. Na és ott ült mellette Aarón is, akit szokásához híven annyira nem érdekelte a körülötte folyó dolgok, hogy csak a telefonját nyomkodta. Viszont nem tudtam nem észre venni, milyen jól áll neki ez a kék szín. Eddig valahogy elkerülte a figyelmemet, milyen dögösen fest Aarón Fernández egy sima uniformban.

-Az iskolába is velem jössz?-csillant fel a kislány szeme boldogan.

-Ne beszélj butaságokat Maya!-szólt rá a mellette ülő nővére-Dreena nem mehet veled suliba.

-Miért nem?-értetlenkedett elkeseredve. A hangja miatt majd megszakadt a szívem.

-Mert dolga van, de biztos vagyok benne, hogy szívesen eljön érted ma Stefanoval az iskolába.-szolalt meg ma most először Aarón, olyan lágyan és nyugtatóan beszélve a húgához, hogy Amaya egyből elmosolyodott és úgy tűnt tetszik neki az ajánlat. Aarón pedig farkas szemét nézett velem, és a tekintete azt sugallta, muszáj elmenned érte, bármi dolgod is van.

Ezek után a beszélgetés elhalt hátul, így ismét előre fordultam és Steffel kezdtem el beszélgetni.

-Film vagy sorozat?-tért vissza Stef a tegnap esti témákra, miszerint ilyen ez vagy az kérdésekkel dobtuk meg a másikat, ezzel is többet kiderítve a egymásról.

-Egyértelműen sorozat. Szeretem a filmeket, de azok túl hosszuak.-fejtettem ki a véleményem. Bár nem sok alkalmam és lehetőségem volt ilyesmiket nézni, azért láttam párat.

-A sorozatokkal az a baj, hogy annyi része van. Én pedig nem tudok beletörődni abba, hogy nem látom rögtön a folytatást. Nekem ezért inkább a filmek. Azokat egyszer megnézed és vége is van. Lezárul.-közölte Stef.

-Pont ez szép egy sorozatban. Hogy van még egy csomó folytatás. Nem másfél vagy két óra a sztori. Így jobban ki tud bontakozni. Meg ha valamit szeretsz tovább tudod élvezni.-tartottam ki az álláspontom mellett, amivel valamelyest Stef is egyetértett.

Ehhez hasonló kérdéseket tettünk fel egymásnak, miközben folyton nevettünk, mikor Aarón közbe vágott.

-Álljunk meg a boltban.-utasította ridegen, mire Stef engedelmeskedve leparkolt az út széli kis boltnál. A legidősebb Fernández gyerek szépen besétált, mi pedig kint vártunk rá.