Bejárólány /SZÜNETEL/

Parte 16

Kávézás

Zavartan mentem a határozott Amalia után, aki úgy lépet végig a kávézó padlóján, mintha legalább a vörös szőnyegen lépkedett volna.

Egyébként a helység nagyon kellemes kisugárzást árasztott. Barna és krémszínű berendezése egyből megvett magának, a falra festett idézetekkel és a háttérben szóló halk pop zenével. Az egyetlen, ami miatt nem rajongtam a kávézóért, az a tömeg volt. Rengeteg fiatal cseverészett a kávéjukat iszogatva a barátaival, ami pedig a ráadás volt, hogy tele volt Amaliahoz hasonló egyenruhát viselő diákkal. Bizonyára ez lehetett a gazdag magánsuli diákjainak a törzshelye.

Ha pedig a sok tehetős gyerek jelenléte nem lett volna elég, Amalia a gyönyörű arcával, a tökéletes alakjával és a köztudott családi hírnevével egyből magunkra vonta szinte minden bent ülő figyelmét.
Voltak akik kedvesen köszöntötték, rámosolyogtak a Fernández lányra, összesúgtak a háta mögött, hamis mosolyra húzták a szájukat vagy egyszerűen csak megvetették. Néhányan pedig a mögötte loholó fanyar kinézetű lányt és az elegáns sofőrt is észrevették, aki konkrétan elmehetett volna egy diáknak is közülük, mintha csak levette volna magáról az egyenruha zakóját. Így csak én voltam az egyetlen személy, aki kicsit sem illett a képbe, a modell kinézetű, népszerű Amalia és az elegáns, jóképű Stef mellett.

Legszívesebben elástam volna magamat szégyenemben, miközben lehajtott, vörös arccal végre helyet foglaltuk egy szabad asztalnál.

-Micsoda szerencse!-ült le Amalia a jól kipárnázott fotelbe-Ez az egyik legjobb asztal, és pont szabad volt!-mosolygott boldogan a szerencséjén, mire majdnem látványosan elfintorodtam. Óvatosan Stefre néztem, akinek hasonló gondolatai lehettek.
Ez minden volt, csak szerencse nem! Biztos, hogy nem véletlenül volt szabad ezen a zsúfolt helyen a legjobb hely. Az emberek tudták, hogy Amalia Fernández érkezik. Ezért biztosították is neki a legjobb asztalt. Nevetséges volt.

-Mázlink volt.-bólintott Stef, mire Amalia máris az étlaphoz nyúlt.

-Voltatok már itt?-lapozta fel a kínálatot, mire követve a példáját, én is így tettem.

-Egyszer még régebben igen. Itt készítik a legjobb Latte-t a városban.-mutatott rá Stef az említett italra.

-Áh az még semmi! A vaníliás kókuszos a legjobb. Az a kedvencem. Na de mi van veled Dreena?

-Most járok itt először. De amúgy nagyon szeretem a különféle kávékat.-böngésztem végig minden egyes finomságot, de az árára nézve mindig egy kicsit rosszul lettem. Bár fel voltam készülve, volt nálam elég pénz, mégis túl nagy luxusnak tartottam, hogy egy kávére ennyi pénzt kiadjak. De nem volt más választásom, ha már itt voltam innom kellet valamit, így kiválasztottam a legegyszerűbb és legolcsobb italt.

-Én is! Na látod megéreztem, hogy ide kell elhozzalak.-mosolygott rám kedvesen, miközben olyan lelkesnek tűnt, hogy a mai nap először megeresztettem felé egy őszinte mosolyt. Bár még most sem értettem, mi a célja ezzel az egésszel. Mégis mit kerestem én itt?
-Meséljetek magatokról valami érdekeset. Most már tudom, hogy mindannyian szeretjük a kávét, na de mit még?-fordult felénk kíváncsian, miután mindannyian leadtuk a rendelésünket.

Én kicsit vonakodtam válaszolni a kérdésre, így Stef kisegítve engem megszólalt.

-Van egy bátyám, szeretem a zenét, tudok...

-Eh! Ne már Stefano!-szakította félbe Amalia a fiút-Ezek unalmas tények, ráadásul mind tudom. A bátyád egyetemre jár blablabla, jól tudsz énekelni és gitározni blablabla, gyomorforgatoan odavagy a Star Wars filmekért blablabla.-grimaszolt, mire meghökkenve reagáltam Amalia hangnemére, de meglepetésemre Stef elnevette magát.