A nagy szívrablás - Larry Stylinson ff - 18+ - teljes

22. A nagy nap

Rettenetesen elégedett voltam magammal. A tervem tökéletesen működött. Most már csak a fiúkon múlt minden, de tudtam, hogy ők sem fognak hibázni. Egy óra múlva milliomosként fognak távozni a Styles birtokról.

Ettől jobb dolog nem is történhetett volna velem. Már megérte visszajönni erre a szar helyre.

Louis

A hétfői nap gyakorlatilag úgy telt el, hogy egymás kezéből vettük ki az alaprajzot, pedig már mindannyian kívülről fújtuk az egészet. A cuccok is össze voltak készítve. Kihasználtam a szabadidőmet, és beszaladtam a városba venni valamit, mert meg akartam lepni Harryt. Zayn tudott a tervemről, és először kifejezetten ellenezte, de aztán meggyőztem, hogy teljesen veszélytelen lesz.

A falhoz már nem mentünk ki, nehogy lesérüljön valamelyikünk, úgyhogy többnyire csak ténferegtünk, és még kajálni se igazán ültünk le, annyira bennünk volt az izgalom. Egyikünkben sem fogalmazódott meg, hogy visszalépjünk. Már nemcsak Zayn gyűrűjének a visszaszerzése hajtott bennünket, hanem a lehetőség a jobb életre. Én sem voltam ez alól kivétel. Ugyanúgy akartam, mint a barátaim. Egy rossz embertől vesszük el a pénzt, aki nem legális úton szerezte, ráadásul Harry szörnyű gyerekkora miatt külön haragudtam Desmond Stylesra. Egy csepp bűntudatom sem volt, ahogy a barátaimnak se.

Este nyolckor már nem bírtam tovább várakozni, elmentem átöltözni. Magamra húztam a fekete melegítő alsót és a testhezálló, hosszú ujjú felsőt. Hozzá felvettem a szintén fekete cipőt, amit a falmászáshoz vásároltunk, és a nadrág zsebébe gyűrtem a sapkát. Kezembe vettem a felirat nélküli hátizsákot, amibe a pénzt rakjuk majd, és kimentem a többiekhez.

– Tisztára úgy nézel ki, mint egy akcióhős – mért végig Brandon. – Kurva jól áll ez a cucc. Vagány banda leszünk.

– Tök mindegy, mert úgysem fog látni senki – vontam meg a vállam, és elterültem a kanapén.

Zayn az emeletről lépkedett le. Ő is átöltözött. A fekete hajával neki aztán tényleg piszok jól állt ez a szerelés. Nála is ugyanolyan hátizsák volt, mint az enyém. Liam és Brandon szintén elmentek készülődni, mi pedig csak csendben várakoztunk. Már nem volt mit átismételni, hiszen ezerszer átbeszéltünk mindent.

– Na jó, gyújtsunk rá, mert én ezt nem bírom – pattant fel Zayn.

– Félóránként ezt csináljuk – nevettem, de követtem.

A percek iszonyat lassan peregtek, de végül eljött a negyed tíz, és szedelőzködni kezdtünk. Felvettük az asztalra kikészített kesztyűket, és beültünk a kocsiba. Zayn volt a söfőr, én mellette, a két fiú pedig hátul foglalt helyet.

– Tabletták? – kérdeztem a hátul ülőktől.

– Itt vannak – érkezett Brandon válasza.

– Üvegvágó?

– Az is.

– Ugye a maszkokat sem hagytátok bent?

– Nem, mindkettőnké itt van – felelte Liam.

– Telefonok némítva?

– Igen.

– Gyufásdoboz? – kérdezte ezt most Zayn tőlem.

– A zsebemben.

– És mielőtt megkérdeznétek, a játékfegyverek is megvannak – mondta Brandon.

– A kulcs pedig nálam – csapott a zsebére Zayn.

– Oké, akkor indulhatunk – bólintottam.

A harmincperces utat szinte némán tettük meg. Direkt kicsivel hamarabb akartunk érkezni, hogy ha bármi gebasz lenne, legyen időnk újratervezni. Elsőre úgy tűnt, nem lesz semmi, mert a helyen, ahová parkolni akartunk, nem állt senki. Most a másik irányból közelítettük meg Harryék házát, hogy ne haladjunk el a kapu előtt. Megálltunk a sötét helyen, és az órámra néztem. Még tizenkét perc volt tíz óráig.