A nagy szívrablás - Larry Stylinson ff - 18+ - teljes

25. Vívódás

Meglepi :)

– Kérlek, hagyd abba – könyörögtem, mert már nem bírtam tovább hallgatni.

Leborultam az ágyára, és a párnába temettem az arcom, úgy zokogtam. Niall lefeküdt mellém, és a hátam simogatva vigasztalni próbált.

– Sajnálom, Harry, de ne vádold nagyon magad. Hibáztál, de te ezt nem tudhattad. Zayn szerint is időt kell adni Louis-nak, mert szeret téged, és ha lenyugszik, akkor ő is beszél vele újra.

Én már ezeket a szavakat alig hallottam, mert csak az járt a fejemben hogy örökre elveszítettem Louist.

Louis

Egyszerűen nem bírtam elnyomni magamban a dühömet és a csalódottságomat, pedig a barátaim mindent megtettek azért, hogy lenyugtassanak. Képtelen voltam nem haragudni Harryre, amiért ezt tette velem. Persze, legbelül éreztem, hogy nem teljes egészében ő a hibás, és nem okolhatom mindenért, de nem tudtam mit kezdeni a bennem tomboló érzésekkel. Most olyan volt, mintha újra elvesztettem volna a családomat. Legalább annyira fájt, mint akkor. Szinte minden emlék odaveszett, ami belőlük megmaradt. Az a néhány apróság pedig, amit Harry kimentett, még mindig ott lapult a garázsban. Üresen teltek a napjaim is, semmi mást nem csináltam, csak emésztettem magam minden miatt.

Hiányzott Harry, és még az akciónk sikere sem tudott feldobni. Naphosszat az erdőben sétálgattam, vagy csak feküdtem az ágyamban, ahol a legszebb éjszakáimat töltöttem vele. Sehogy sem tudtam megérteni, miért tette ezt velem. El kellett volna mondania már az első nap, mert nem lehetett semmi sem fontosabb ennél. Vakon bíztam benne, mégis elárult. Semmibe vette az érzéseimet. Hányszor, de hányszor kívántam azt, hogy bárcsak ne szeretném ennyire, akkor talán most sokkal könnyebb lenne.

Zayn szinte minden nap eljött hozzám. Tőle tudtam, hogy Harryt is nagyon megviselte ez az egész, de valahogy nem sajnáltam miatta. Magának köszönhette. Nem kellett volna figyelmen kívül hagynia engem.

Ismét az erdőben bóklásztam, amikor a barátom megcsörgetett, hogy hamarosan leugrik hozzám, és megkérdezte, hozzon-e valamit. Semmire sem vágytam. Vagyis csak egy valakire, de annak a valakinek még nem voltam képes a szemébe nézni.

Elindultam visszafelé, és amikor a falhoz értem, elmosolyodtam. Örökké szép emlékek fognak ide kötni. Mennyi vidámságot, küzdelmet, reményt és szerelmes pillantást látott ez a romhalmaz. Most pedig a bánatomnak lehetett szemtanúja.

Miután visszaértem, éppen csak, hogy főztem egy kávét, Zayn kocsija gurult be a ház elé, így neki is készítettem egyet. A tornácon ültünk le beszélgetni.

– Meg kéne borotválkoznod. Lassan úgy nézel ki, mint egy ősember – jegyezte meg.

Igaza volt, teljesen elhanyagoltam magam az utóbbi egy hétben, mióta a magányba temetkeztem.

– Majd holnap – simítottam végig a már majdnem szakállnak nevezhető borostámon. – Mi újság van? Hogy álltok a kereséssel?

– Liam ma talált egy helyet, ami egész jónak tűnik. Egy kisebb étterem. Idősek a tulajdonosok, ezért inkább ki akarják adni bérbe. Li holnap ül le velük tárgyalni – mesélte Zayn, és közben a kávéját kortyolgatta.

– Te is láttad a helyet?

– Persze, elmentem vele. Eléggé kulturált, és forgalmas helyen van. Ráfér egy pici fiatalítás, de amúgy nem sok meló lenne vele. Ha kivesszük, ugye, jössz melózni? Nem ülhetsz itt örökké – nézett rám rosszallóan.