A nagy szívrablás - Larry Stylinson ff - 18+ - teljes

23. Szakítás

– Jó, akkor semmit sem hagytunk ott, és úgy látom, megvan a lóvé is – tapogatta Liam a két tömött zsákot.

– Harry nem hívott? – kérdeztem, mert a telefonokat a kocsiban hagytuk.

Brandon kezébe vette a készüléket.

– Nem.

– Küldj nekik egy üzenetet, de csak annyit, hogy OK – mondtam, pedig semmi sem volt oké.

Harry a lakásomban járt, és nem szólt róla. Számtalan kérdés pörgött a fejemben, és nem tudtam rájuk a válaszokat. Csak annyit tudtam, hogy Harry hazudott nekem...

Harry

Éjfél is elmúlt, mire apám letehette értem az óvadékot, és végre távozhattunk. Még számíthatok valamennyi pénzbüntetésre, de ennyivel meg fogom úszni a dolgot. Niall-lel egy szót sem tudtunk váltani egymással, amíg bent voltunk, de akkor sem, mikor apám szó szerint kilökdösött az épületből.

– Ülj be! – parancsolt rám.

Szívesebben mentem volna a barátommal, a saját kocsimmal, de most nem mertem ellenkezni. Beültem hátra, apám pedig rögtön elkezdett ordítozni velem.

– Ez mi az isten volt, Harry? Az éjszaka közepén részegen randalírozol? Mégis mi ütött beléd?

– Sajnálom – motyogtam, és kifelé bámultam az ablakon.

– Sajnálod? Csak ennyi? – rázta a fejét hitetlenkedve. – Ez volt az első és az utolsó, hogy kihúztalak a bajból. Döntened kell, Harry! Vagy beállsz mellém, és komolyan veszed a dolgokat, vagy mehetsz, amerre látsz. Én leveszem rólad a kezem!

Annyira sok mindent tudtam volna a fejéhez vágni, de most nem tehettem. Még, hogy leveszi rólam a kezét! Soha nem törődött velem. Egyszer sem érdekelte, mi van velem, most meg hirtelen maga mellé akar venni. Hát, azt lesheti! Amúgy is alig vártam, hogy elköltözhessek tőle, és azt sem bántam volna, ha soha életben nem hallok felőle.

Igazából leszartam, mit akar. Engem csak az érdekelt, Louis-éknak sikerült-e a rablás. Minden adott volt ahhoz, hogy végrehajtsák, úgyhogy miért is ne sikerülhetett volna. Mégis féltettem a fiúkat. Ha bármi balul sülne el, semmi sem érdekelne, kihúznám őket a bajból. Még akár úgy is, ha az lenne az ára, hogy apám mellett maradjak.

Amint behajtottunk a ház elő, feszültem bámultam ki az ablakon. Sehol nem láttam az őrt, ami biztató jelnek számított. Kiszálltam. Apám bement a házba, a két testőr elhajtott, én pedig kint megvártam Niallt, aki miután leparkolt, máris sietősen lépkedett felém.

– Sikerült nekik – súgta, és nekem óriási kő hullott le a szívemről.

– Fent beszélünk – intettem neki a fejemmel, és bementünk a házba.

Bent minden olyan volt, mint általában. Semmi nyoma nem volt annak, hogy valaki járt a házban. Felmentünk, bezárkóztunk Niall szobájába, és ő azonnal nekem esett.

– A szívbajt hoztad rám, Harry! Nem tudtál volna valami jobbat kitalálni?

– Nem – vigyorodtam el. – Bevált, és ez a lényeg.

– Ja, csakhogy én majdnem összeszartam magam, amikor láttam, hogy letepernek a rendőrök. Arról nem is beszélve, hogy alig mertem felhívni apádat. – Idegesen járkált fel-alá.

– Nyugodj már meg! Túl vagyunk rajta. Inkább azt mondd meg, mit üzentek Louis-ék.

– Csak annyit, hogy OK, úgyhogy gondolom, minden rendben volt – felelte, és leült az ágya szélére. – Szerinted, mikor jön rá a faterod?