A nagy szívrablás - Larry Stylinson ff - 18+ - teljes

5. Közeledés

– Próbálj aludni, Harry! – suttogta.

– Ha nem beszélnél állandóan, akkor talán menne is – csíptem bele picit a hasába.

– Akkor hagylak – válaszolta, de hallottam, ahogy megint kuncog.

Nem feleltem. Behunytam a szemem, és mélyen beszívtam a gyümölcsös illatát. Jó érzés volt Louis mellett feküdni. Ez volt az első alkalom, amikor nem azért bújtam egy fiúhoz, hogy megdugjam. Igaz, vele is örömmel megtettem volna, de nem most, és nem ebben a helyzetben. Ha minden jól megy, úgyis lesz még rá alkalmam.

Zayn

Már lefürödtem, és az ágyban fekve vártam Naillre. Hogy ne rémisszem halálra, felvettem egy melegítőt, amit a szekrényben találtam. Imádtam ezt a pasit. Bármelyik csajt kenterbe verte volna a hisztijével, és most már azt is tudtam, milyen formás segge van. Amikor kiszedtem belőle a tüskéket, jó alaposan lecsekkoltam, csak azért is, mert annyira sipítozott. Már akkor elhatároztam, hogy ha lehetőségem adódik rá, megpróbálom betörni. Szerettem az ilyen kihívásokat, mint ő.

Amikor megjelent az ajtóban, majdnem leesett az állam. Csak egy szál alsó volt rajta, én meg azon aggódtam, hogy mit fog szólni, ha alul öltözötten talál az ágyban.

– Cuki a kis pocid, édes – vigyorogtam rá.

– Még egy ilyen beszólás, és nem fekszek be melléd – fenyegetőzött, aztán bánatomra, magára húzta a pólóját.

Megpaskoltam magam mellett az ágyat.

– A földön nem lenne kényelmesebb.

– Húzódj ki a szélére! – parancsolt rám, és addig nem is mozdult, amíg meg nem tettem.

Csoda, hogy nem esett le az ágyról, annyira a szélére feküdt, és az álláig húzta a takarót. Két ember simán befért volna még, akkor volt a távolság közöttünk.

– Most komolyan ennyire félsz tőlem? – nevettem. – Eskü, nem fogok hozzád érni, csak gyere már beljebb, mert le fogsz esni.

– Nem félek tőled, de nem vagyok meleg. Nem fogok összebújni veled – morogta a takaró alól.

– Nem is kértem ilyet, hisztiske.

Egy picit közelebb húzódott, de csak épp annyira, hogy tényleg ne guruljon le az ágyról.

– Szóval, te Harry barátja vagy – kezdeményeztem vele beszélgetést –, de az akcentusodból ítélve, nem itt élsz.

Niall felém fordult, és kezét a feje alá csúsztatta.

– Londonban élek, és csak egy hónapra jöttem hozzá. Harry ott tanult, így lettünk barátok.

– Aha, akkor ezért voltál nála. Hát, bocs, hogy elraboltunk – mosolyogtam rá.

Az angyali arca végre felderült.

– Fasza emberrablók vagytok. Még bocsánatot is kértek.

– Se betörők, se emberrablók nem vagyunk. Tényleg csak a gyűrűt akartam visszaszerezni, de még az sem sikerült, helyette elhoztunk titeket. Hm. Mennyit érsz a családodnak? – viccelődtem vele.

Niall felnevetett. Akárcsak egy kisgyerek, olyan göndöreket tudott kacagni.

– Ha anyám megtudná, személyesen jönne ide, és egyenként tenne el benneteket láb alól.

– Ó, akkor a mamáddal vigyázni kell!

– Egyszer – húzódott még közelebb Niall –, Harry ottfelejtette nálunk a sütit, amit anya csomagolt neki. Anyám képes volt utánahozni az egyetemre, és az egész csoport előtt megetette vele.