~Itt vagy velem~ Haikyuu /Befejezett/

~11. rész~

-Hé, meg tudod állítani Ushiwaka-t, Tsukishima? -kérdezte Hinata, miközben legugolt a földön ülő Kei mellé.

-Lehetetlen. -legyintett lazán -Még ha tiszta szerencse is lenne, ő a Nemzeti Top háromba tartozó csapat ásza.

-De ha senki nem állítja meg Ushiwaka-t, hogyan győzzük le őket? -háborodott fel a kis csali. -Hisz középső védők vagyunk.

-Máris azon gondolkozol, hogy a megye legjobbjaival küzdj? Te tényleg elég könnyen veszed ezt.

-Épp ellenkezőleg. -szóltam közbe, de a szememmel az edző Sugawarát figyeltem. Sokat javult. -Hinata hisz abban, hogy meg tudja tenni. Te se legyél ekkora pesszimista! Nem kell teljesen megállítanod. Az kész lehetetlen lenne, még számomra is. De elég, ha már egyszer meg tudod állítani az ütését. Akkor veszítenének a meccs hangulatából, és hozzánk kerülne a vezetés esélye. -a végére Tsukkira néztem cinkosul. Hittem benne, hogy ha valaki, ő meg tudja csinálni.

-Ha te nem vagy képes rá, meg teszem én! -jelentette ki vakmerően a narancs, mire felnevettem eltökéltsége láttán.

-Azt gondolni magadról, hogy nem tudod megcsinálni, az egy dolog. De, hogy más mondja, az idegesítő! Főleg ha az tőled jön. -mondata végén megnyomta Shoyo fejét, mire az összekuporodott a földön és a sajgó részre helyezte a kezét.

-Hé, ne most tegyétek egymást tönkre! -ütöttem vállon Tsukkit, mire mérgesen nézett rám. Csak kinyújtottam rá a nyelvem.

-Hazamegyek. -jelentette ki, mire igyekeztem nem elszomorodni. Persze, egy kicsit látszódhatott a durcázásom, ugyanis finoman homlokon pöckölt, amikor senki sem figyelt ránk.
-Majd írok. -szólt halkan, amikor elment mellettem.

Nem sokra rá Kageyama jelent meg, aki pár órával ezelőtt az engedélyemet kérte, hogy meglesse Oikawáék egyik gyakorló meccsét. Természetesen én is kíváncsi voltam. Legszívesebben én magam is mennék, de most fontosabb volt az, hogy a Karasuno csapatának apróbb hibáit igyekezzem javítani. Mindenki jó erőben volt.

Fejlesztették az állóképességet, a reflexeket és a kitartást. Persze ezek csak egy igazi meccsen mutatkoznak majd meg teljesen.

-Áh, Kageyama élve visszatért! -üdvözölte vidáman Hinata. Láttam Tobio arcán átsuhanni valamit. Talán a lenyomatát a régi emlékeinek. Vagy a tudatnak, hogy ő sosem lesz Oikawa. De amikor Shoyo ránézett, mindez eltűnt. Nem egyszerre, hanem lassan részenként.
Elismerte, hogy nem lehet Tooru 2.
Ő Kageyama Tobio. Mindig is az lesz.
És ezt kellett megértenie.
Ha elfogadja, akkor nem lesznek többé akadályok a számára.

-Na, mi volt? -kérdeztem lazának tűnő hanglejtéssel, de közben éreztem, semmi jóra nem számíthatok.

-Én, talán sosem leszek képes legyőni Oikawa-sant. -mondta, mire én nyomban arra gondoltam, mennyire örűlne Tooru, ha ezt ő is hallhatná. Biztos nagyot dobna az egójának.

-Te meg miről beszélsz? Ne szórakozz! Mit láttál? -lett dühös nyomban Shoyo, mire a többiek is felfigyeltek.

-Azt hiszem, a Seijohnak a már egyetemista, régi diákjaival volt mérkőzése. Amikor odaértem épp szüneteltek, és új játszmát akartak kezdeni más tagokkal. Oikawa-san állt be az egyetemisták közé, mint feladó. Úgy tűnt sok emberrel csak akkor találkozott. Viszont pár játszma után a csapat részévé vált. Még én is meg tudtam mondani, milyen elevennek érezték magukat az ütők. A képesség, hogy 100%ot hoz ki bárkiből, másnak lehetetlennek tűnt volna. De Oikawa-sannak nem számított, hogyha nem kedvelte a játékost, vagy alkalmazkodnia kellett a rossz szokásaikhoz.. Biztos, hogy szabadon használta őket.