~Itt vagy velem~ Haikyuu /Befejezett/

~16. rész~

-Ah a fejem. -egész úton a homlokomat fájlaltam, pedig már bevettem két gyógyszert is. Egy kicsit tegnap sokat ittunk az elköszönő bulimon. Emlékszem, rengeteget ettünk és táncoltunk.

Az egyikünk, Christine, aki félig Brazil, imád táncolni. Én pedig egy kicsit tanultam tangót még gyerekként. Ebből adódóan mindig táncestet tartva egymással versenyzünk, a többiek pedig bírálnak minket. Persze, akkor már volt bennünk elég ital ahhoz, hogy elég lazák legyünk.
Nem sokra emlékszem az estéből. Az biztos, hogy reggel elég cudarul keltem, és majdnem lekéstem a járatot.

De most végre ismét Japánban vagyok. És ezúttal nem úgy búcsúztam el Amerikától, hogy rossz emlékeket hagytam volna hátra. Mind kijöttek velem a reptérre elköszönni, még másnaposan is.
Leszállásnál pedig Eleanora fogadott, nagy mosollyal az arcán, és egy kulcsot lóbálva.
Ismerős volt a rajta lévő kulcstartó.
Aztán megértettem miért..

-Te elloptad a motoromat? -köszöntöttem dühösen, már ha ez egyáltalán annak volt mondható.

-Csak kölcsön vettem amíg nem voltál itt. -dobta oda nekem, mire ijedten nyúltam érte. Mostantól mindig magamnál tartom.

-Keishin elég pipa rád. Szinte nekem vágta a kulcsot, amikor azt mondtam neki, érted megyek a reptérre.

-Tudom. És ne haragudj érte. -közben Nora az egyik bőröndömért nyúlt. Sokkal több cuccot hoztam, mint amennyit elvittem. Ez a sok megmaradt ételnek, sütinek, ajándékba kapott ruháknak és az egy szem ragyogó érmemnek volt köszönhető. Pedig még mennnyit hagytam itt a szállodában..
Úgy hiszem ismét hívnom kell majd a szállítókat, hogy vigyék vissza ezeket Amerikába.

-Ugyan, rád haragszik, nem rám.

-Csodálkoztam, hogy te nem jöttél vissza Amerikába. Megtetszett Japán? -ugrattam, de arcát látva rájöttem, így is van. Vagyis, félig.

-Japán gyönyörű, de az itt élők még inkább. Csak kár, hogy általában barátnőjük van.

-Oh.. Shimizunak barátnője van? -értettem meg az összefüggést, és szomorúan meredtem Norára.

-Nem is akárki. Yachi az! -válaszára egy pillanatra meg kellett állnom. Na ez váratlan volt. Erre még én sem számítottam.

-Huh. Sajnálom.

-Ugyan! Ami volt, elmúlt. -legyintett kényszeredetten. -Pusztán addig maradok Japánban, míg te is. Aztán irány a jó öreg Amerika. Nem akartam kétszer megjárni a repülőutat..

-Na és a csapat, hogy van?

-Keményen edzenek. De van még itt még valami. -immár kiértünk a motoromhoz, az én szépséges feketeségemhez, a bőröndöt szorongatva közben. Na ezt hogyan szereljük fel rá?

-Tsukishima, Kageyama és Hinata jelenleg edzőtáborban van.

-Heh? -döntöttem oldalra a fejem értetlenül. Nekem erről miért nem szólt senki? Aztán leesett, hogy Keishin semmi esetre sem akarta felvenni nekem a telefont, nem hogy szólni erről.

-Kageyamát meghívták az egész japánt érintő ifjúsági edzőtáborba. Tsukishimát pedig a Miyagi prefektúra első éveseinek tartandó táborba, amit a Shiratorizawa szervez.

-Na és Hinata?

-Ő Tsukishima után ment. -szavaira prüszkölve nevettem fel, miközben a motor apró csomagtartójába próbáltam gyömöszölni az egyik kisebb bőröndöt. Már majdnem belefért..

-Nem is Hinata lenne, ha nem próbálta volna meg. -sikerült rázárnom a csomagtartóra a bőröndöt, majd a másikat Eleanora kezébe nyomtam. -Vedd fel ezt a hátadra. Olyan, mint egy hátizsák.