Tsukishima Kei ff.
~ Kell ok, hogy ne akarj veszíteni? ~
Katsumi négy év után visszatér Japánba, hogy segítsen a Karasuno csapatának megnyerni a Nemzetit.
Hátra hagyva egykori társait és röplabdás karrierjét, beleveti magát az ismeretlenbe, reményke...
-Mióta is van köztetek ez? -kérdezte számon kérően Keishin, rögtön meccs után. Tsukishima még ki sem pihente a fáradságot, már megjelent előtte a testvérem. Nekem kellett közéjük állnom, hogy ne rendezzen nyomban mindjárt jelenetet. Sikerült meggyőznöm, hogy inkább ezt máshol beszéljük meg, így a csapat bíztató és szurkoló tekintetét és mutogatásait hátrahagyva egy csendesebb zugot kerestünk. Akkor jöttem rá, hogy bizony a Karasuno kis csapata tudott arról, hogy mi együtt vagyunk. Bár lehet Yamaguchi avatta be őket, ugyanis ő tényleg nagyon ismert minket, és láthatta a jeleket. Megnyugodtam, hogy ők elfogadták.
-Sietnünk kellene! Lefogadom, hogy a többiek már nagyon fáradtak, és haza szeretnének menni, hogy kielemezzék a holnapi ellenfelük videofelvételét. -jegyeztem meg a nyilvánvalót egy ásítás közepette. Én is elég álmos voltam.
-Tsukishima! -fordult bátyám az említett felé, aki kihúzta magát. Mintha csak egy teszten lett volna. -T-rex vagy Spinosaurus?
-Nem hiszem el, hogy ezt a kérdést tetted fel neki! -adtam hangot kiakadásomnak, mire Keishin leintett.
-Ez egy nagyon fontos kérdés!
Tsukishima úgy ráncolta a homokát, mintha erre nem akarna választ adni, majd sóhajtott.
-A Spinosaurusok is egész menők. -ismerte be, de olyan arccal, mint akinek a fogát húzza egy részeg orvos, semmi érzéstelenítővel. Kb így tudtam volna leírni azt a kifejezést, amit láttam rajta. Ennek ellenére én voltam a világ legboldogabb embere, és Tsukishima karjai közé vetettem magam. Pontosabban én voltam az, aki megszorongatta őt, mivel Kei csak állt ott leengedett kezekkel.
-Én is szeretem a T-rexeket. Persze nem az elsőszámú kedvenceim, ráadásul mik azok a kezek, meg..
-Ne akard, hogy visszaszívjam amit mondtam. -morogta Tsukki, azzal együtt pedig Keishin elnevette magát.
Igen, azt hittem akkor, hogy túl vagyunk a nehezén. Túl szép lett volna.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
-Hibátlan. Elképesztő vagy, Kosuke-san! -nézi Yamaguchi a történelem dolgozatom. Zöldes haja szanaszét áll, mint aki nem aludt elég sokat, szemei alatt lévő karikák is ezt igazolják. Sokat tanulhatott ő is erre a vizsgára.
-Kész szerencse, hogy képben vagyok az angol forradalmi témában. Nem sok időm volt tanulni. Ahogyan úgy hiszem, neked sem. Remélem nem tervezel legközelebb késő estig fenn maradni. -jegyeztem meg csipkelődve, majd a vállamra kaptam a táskámat.
-Úgy hiszem te magad is elég sokáig éjszakázól. Legaláb is Tsukki ezt mondta. -követett egészen a folyosóig, ahol a diákok már bezsongva várták, hogy minél előbb hazamehessenek.
-Ch, úgy látszik Kei mostanában elég pletykás. Vagy mindig is ilyen volt? -nézek rá nevetve, mire ő is elmosolyodott.
-Ami azt illeti, csak azóta ilyen, amióta járni kezdtetek.
